2006 őszén megszüntették a jogállamot, ami akkor történt, jogállamban nem történhet és nem is történt azóta – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán Budapesten.
A Polgári Magyarországért Alapítvány által A becsapott ország – 2006 címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésen a miniszter – aki egyúttal az alapítvány kuratóriumi elnöke – kifejtette: megrázó visszagondolni a történtekre, és jó, hogy túlvan az ország rajta, viszont emiatt elvesztett négy évet.
Ha a kormány akkor lemondott volna, és előrehozott választások lettek volna, nem így lett volna, és ez a négy év nagyon hiányzik – vélekedett Balog Zoltán.
Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, az alapítvány főigazgatója kiemelte: akkor az állam nem ismert el semmilyen jogállami korlátot, és miközben nap mint nap élünk meg jogállamisággal és demokráciával kapcsolatos vitákat, azok teljes hiányával csak 2006 őszén kellett szembesülni.
Hunhír.info – MTI
Hunhír.info