Még ebben az évben lezárulhat a nyomozás a 2006-os rendőri túlkapások ügyében – írja a Magyar Hírlap.
Ismét több hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét a Legfőbb Ügyészség kiemelt és katonai ügyek főosztálya a 2006-os rendőri túlkapások ügyében, de a lapnak Balogh Zoltán, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője azt mondta: a nyomozás várhatóan még idén lezárul. Az eljárás három szálon fut: elöljárói intézkedés, gondoskodás elmulasztásának bűntette és egyéb bűncselekmények miatt. A gyanúsítottak között közrendőrök mellett több egykori és aktív rendőri vezető is van, így Bene László volt országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter volt budapesti főkapitány, Majoros Zoltán nyugalmazott ezredes és Mittó Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság alezredese.
A Magyar Hírlap információi szerint ez év tavaszán még hét olyan rendőr volt, aki annak ellenére tagja maradt az állománynak, hogy a bíróság a 2006. őszi brutalitások miatt felfüggesztett börtönre ítélte. Legtöbbjüket bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt ítélték el, de akadt, akit súlyos testi sértés vagy bűnpártolás miatt is. Közülük néhányan a készenléti egységnél szolgáltak. Rajtuk kívül többek ellen jelenleg is zajlik bírósági eljárás, őket súlyos testi sértéssel, közokirat-hamisítással és hamis tanúzással is vádolják. A rendőrség a büntetőeljárásokkal párhuzamosan 47 fegyelmi eljárást indított korábban, de végül csak pár esetben marasztalta el az érintetteket.
Idén márciusban elfogadta a parlament Balsai Istvánnak a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépésről készített jelentését. Az időközben alkotmánybíróvá választott volt miniszterelnöki megbízott úgy ítélte meg, felvetődhet a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is. Boszorkánymesébe illő történetekkel is találkozott vizsgálatakor a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló Balsai István, aki jelentéséből könyvet írt. A 142 oldalas dokumentum a Miniszterelnökségnek készült 21 millió forintért.
Hunhír.info