A honvédség törvénytelenül adott fegyvereket a 2006 októberi tömegoszlatáshoz a honvédelmi tárcánál Hende Csaba miniszter utasítására folyó, hamarosan lezáruló részletes vizsgálat szerint.
Nem kerülhettek volna gránátok, gránátvetők, valamint barikád felszámolásra alkalmas teherautó a rendőrséghez.
A Magyar Nemzet szerint a fegyverek átadása a rendőrségnek egyértelműen sértette az alaptörvényt és a honvédelmi törvényt is: az alaptörvény kimondja, hogy csak rendkívüli helyzetben, például szükségállapot vagy háború esetén lehet erre utasítást adni az Országgyűlés vagy – akadályoztatása esetén – a köztársasági elnök jóváhagyásával, és a honvédelmi törvény is szigorúan tiltja, hogy fegyvereket, harci anyagokat adjanak át a honvédségtől belügyi, rendvédelmi célra.
A Magyar Hírlap úgy tudja a fegyverek és eszközök törvénytelen átadását tárgyi bizonyítékok, jegyzőkönyvek és katonai vezetők beszámolói is alátámasztják.
A jelentés szerint a fegyverek átadása nem történhetett az akkori miniszter, Szekeres Imre tudta nélkül, így őt az ügyben politikai felelősség terheli – írta a Magyar Nemzet.
Na ne fogalmazzuk ilyen finoman. Szekeres-Lidernek minimum az életfogytiglan.
MTI/Hír24
Hunhír.info