“Sokukban az hagyta a legnagyobb nyomot, hogy magyar rendőr csavarta ki a magyar nemzeti zászlót a tüntető kezéből és rátaposott. Pedagógusjelölt kérdezőim közül valaki halkan megkérdezte: „Ezek után hogy tanítsam őket nemzeti jelképeink tiszteletére?”
Tóth Istvánné, a Kaposvári Egyetem adjunktusa régóta vizsgálódik hallgatóival kis- és nagykamaszok körében, s kutatási eredményeivel rendre sokkolja a közvéleményt. A közelmúltban készült el összegzése arról, vajon mit tudnak a kamaszok 1956-ról. 1023 diákkal beszélgettek, s bebizonyosodott: amíg a tanulók 75 százaléka 1848. március 15-e eseményeit kronológiai sorrendben képes idézni, addig 1956. október 23-a történései összemosódnak a későbbi napokkal. Míg március 15-e euforikus hangulata él bennük, addig október 23-a jelentősége – a lyukas zászló ellenére is –, meglehetősen szürke képet fest a tudatukban.
Érdekes kérdéscsokorral fordultak a diákokhoz. Mire keresték a választ?
Arra, vajon a 8-15 évesek ismerik-e történelmi múltunkat, hagyományainkat, élnek-e a szokások. Úgy véltük, könnyebb dolguk lesz a nemzeti ünnepekkel, mivel ezekhez iskolai tananyagok, ünnepélyek, települési rendezvények, országos megemlékezések kapcsolódnak. Mivel az iskolások előtt már nem tabu ’56, azt reméltük, hogy tudnak is róla sokat. Bizony, elég felemás kép született.
Milyen ismereteik vannak a dicsőséges napokról?
A kérdezett korosztály fele volt tisztában azzal, hogy október 23-án az 1956-os forradalomra, majd az azt követő szabadságharcra emlékezünk. S hogy mi történt ezen a napon? Volt, aki Máraival válaszolt:…egy nép azt mondta: „Elég volt”. Sokan utaltak „valami” pontokra; közel 60 százalékuk a jelszóra is emlékezett: „Russzkik haza!” Harminc százalékuk azt sem tudta, hogy idegenek és/vagy hazai elnyomók ellen lázadt fel a nép, és ha idegenek voltak, kik lehettek? Talán osztrákok vagy németek, netán oroszok? Mióta voltak itt az oroszok? – faggatóztunk tovább, és kiderült: bizony nagy volt a tanácstalanság; kevesen fogták fel, hogy a II. világháború befejeztével haza se mentek.
Mit tudtak a gyerekek a kaposvári születésű Nagy Imréről, s a többi neves és névtelen hősről?
Hatvan százalékuk felelte: a forradalom és a szabadságharc mártír miniszterelnöke volt, ám azt, hogy csak 1958-ban végezték ki, 25 százalékuk tudta. Minden tizedik tanuló volt tisztában azzal, hogy az orosz tankok november 4-én jöttek vissza a fővárosba. Kádár János személyét is szintén csak ennyien kötötték az eseményekhez. Arról, hogy a 301-es parcellában nyugszanak az újratemetést követően a neves és névtelen hősök, csupán minden ötödik diák hallott. Húsz százalékuk ismeri Wittner Mária, 14 százaléka a Pongrácz testvérek, valamint Maléter Pál és Mansfeld Péter nevét. Néhányan említették Fónay Jenőt, és Mécs Imre neve is elhangzott, de az akkori eseményekben való szerepéről semmit nem tudtak, csupán a „csokornyakkendős ember” képviselői mivoltáról; Göncz Árpádról pedig annyit: köztársasági elnök volt.
Lehet tankönyvízűen és most, a digitális táblák világában, szemléletesen is tanítani 56 eseményeit. A vizualitás erősítheti az élményanyagot…
Ahol a történelemtanár korabeli filmrészleteket játszott le, újságcikket, képanyagot használt, a tanítványok könnyedén idézték a gerbera csokorral a tank elé fekvő fiatal nő alakját, a hittel-lelkesedéssel az utcára vonuló ELTÉS egyetemista tömeget, a Corvin-köz, a Széna tér kemény összecsapásait. Érdekes adalék volt, hogy többen is említették a bevonuló tankok iszonyatos hangját. Nem meglepő, hogy akik képi anyagot is kaptak, a Kossuth-téri vérengzést, a Kilián laktanya látványosan szétlőtt sarkát, az Andrássy út golyószaggatta házsorait is emlegették, viszont azokat, akik csak lóhalálában „tárgyalták” a tananyagot, vagy a 6. órában ünnepeltek „valamit”, nem érintette meg 56 üzenete.
Elég szégyenteljes volt az ünneplés 2006-ban, az 50. évfordulón. Erről milyen információik vannak?
Az adott populáció fele „képben volt” az utcai harcokat, a gumilövedékekkel lövöldöző, viperával, gumibottal a tömegre támadó rendőröket, illetve a TV-székházat illetően. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy a közelmúltban került elő a felelősség kérdése… Beszélgettünk olyan diákokkal is, akik végignézték a televízió által közvetített eseményeket. Sokukban az hagyta a legnagyobb nyomot, hogy magyar rendőr csavarta ki a magyar nemzeti zászlót a tüntető kezéből és rátaposott. Pedagógusjelölt kérdezőim közül valaki halkan megkérdezte: „Ezek után hogy tanítsam őket nemzeti jelképeink tiszteletére?” Meggyőződésem, hogy kutatásaim nem csupán Somogyra vonatkoztathatók, minden bizonnyal másutt is hasonló, meglehetősen lehangoló képpel szembesülnénk. Éppen ezért bőséges feladat vár mindannyiunkra a nemzettudat formálása terén (is).
Hunhír.info – kaposextra.hu (Lőrinc Sándor)
Hunhír.info
