Megszületett a 2006-os rendőri túlkapások első jogerős ítélete: másodfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Vágó Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla. Vágónak azért kellett bíróság elé állnia, mert 2006. október 23-án mint helyszíni rendőrparancsnok az Astoriánál egy tömegoszlatásnál eltörte az egyik járókelő ujját.
Az elsőfokú bíróság Vágó Lászlót első fokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre – három év próbaidőre felfüggesztve – és lefokozásra ítélte, amely ellen az ügyész a vádlott terhére, büntetésének súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ítélőtábla mostani ítéletében mellőzte a próbaidő lehetőségét. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy Vágó rendőrként megvalósította a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettét. Emellett védekezésre képtelen személy elleni bűncselekményt követett el. Az ítélettel megszületett a 2006 őszi rendőri túlkapások kapcsán az első jogerős ítélet.
Vágót a tömegoszlatás után alezredessé léptették elő. Később leszerelt, nyugdíjba vonult. A Célpont stábja két éve az egyik fővárosi bevásárlóközpontban találta meg, ahol a biztonságiak főnökeként dolgozott.
Hunhír.info – hírTV
Hunhír.info