Gaudi-Nagy Tamás javaslatára napirendre került az emberi jogi bizottságban a 2006 őszi rendőrterror igazságtétele: megvizsgálják miért akadt el.
Az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága, 2011. szeptember 12-i ülésén Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének javaslatára a Jobbik és LMP teljes körű, a kormánypárti képviselők többségének támogatásával napirendjére vette a 2006 őszi rendőri brutalitás elakadt igazságtételének kérdését.
Az MSZP-s képviselő eltávozott: továbbra sem kívánnak szembesülni a szocialisták az általuk irányított rendőrség vérengzéseinek következményeivel. Az embervadászatokért felelős rendőrparancsnokok bűncselekményei rövidesen elévülnek, ha nem gyanúsítják meg őket napokon belül.
Gaudi-Nagy felhívta a figyelmet, hogy a 2006 őszén kilőtt szemű, megvert, megkínzott, önkényesen fogva tartott károsultak teljes körű jóvátétele még nem történt meg, a rendőrterror felelősei még büntetlenek, a Balsai jelentést még nem hozták nyilvánosságra és az elakadt semmisségi törvény miatt közkegyelem lenne indokolt 2002-2010 közötti időszak politikai elítéltjei, meghurcoltjai részére. Felidézte, hogy e tárgyban július közepén sajtótájékoztatót tartott, majd levelet írt a miniszterelnökhöz, de érdemi választ nem kapott.
A balatonőszödi gyurcsányi hazugságbeszédet követő tiltakozások elleni 2006 őszi rendőri erőszak 5. évfordulója miatt vészesen közeleg a rendőrparancsnoki bűncselekmények elévülése, amelynek nyomán a felelősök megúszhatják büntetés nélkül. (A 2006 szeptemberi embervadászatok 19-én és 20-án voltak). Eddig csak Gergényi Péter és két TV székházat nem megfelelően védő rendőrtiszt ellen indult büntetőeljárás, de a többi fő felelős (Bene László, Lapid Lajos , Szabadfi Árpád, Petrétei József, és Gyurcsány Ferenc) ellen nem.
A felelősségre vonást hátráltatja, hogy mai napig nem hozták nyilvánosságra a Balsai István miniszterelnöki megbízott által idén márciusban elkészített jelentést, amely 14 különböző rendőri bűncselekmény mellett a terrorcselekmény lehetőségét is felveti.
A jogvédő bejelentette: számos, 2006 őszi károsult kárigénye még rendezetlen, a rendőri szervek gyurcsányi reflexekkel zárkóznak el a jóvátétel elől. Javasolta a tavaly év végig gyorsan és méltányosan működött kárrendezési bizottság újraindítását és az e célra létrehozott és teljesen még fel nem használt pénzalap rendelkezésre bocsátását.
A bizottság nem támogatta Gaudi-Nagy indítványát, hogy a Balsai jelentés nyilvánosságra hozatalát a bizottság levélben kérje a miniszterelnöktől, azonban Gaudi-Nagy kezdeményezésére még ezen a héten szerdán összeül a végrehajtást ellenőrző albizottság, hogy kivizsgálja a nemzeti jogvédő felvetéseit és azt, hogy a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jelentése ajánlásainak mi lett a sorsa.
Az ülésen Gulyás Gergely a bizottság fideszes alelnöke elismerte: célravezetőbb lett volna az elakadt semmisségi törvény helyett a közkegyelem, amelyet korábban a Civil Jogász Bizottság és Nemzeti Jogvédő Alapítvány, illetve a parlamenti vitában a Jobbik és LMP is szorgalmazott a 2002-2010 közötti időszak politikai elítéltjeinek és meghurcoltjainak.
Az összes még elvarratlan szálat kézbe kell vennie a kormánynak és haladéktalanul lépnie kell a 2006 őszi rendőrterror igazságtétele érdekében. Ma ebben a tárgyban napirend előtti szólalt fel az Országgyűlésben Gaudi-Nagy Tamás, erről külön híradás készül.
Hunhír.info