Az izraeli Jerusalem Post elemzése arra figyelmeztet, hogy a palesztinai arabok államának egyoldalú elismerése – Izrael tárgyalási javaslatainak a félresöprésével – politikailag korai, gazdaságilag pedig öngyilkosság lehet Ramallah számára.
A Palesztin Hatóság külügyminisztere Rijád al-Malki szombaton tájékoztatta Ban Ki Mun ENSZ főtitkárt, hogy a palesztinai arabok szeptember 20-án arra fogják kérni a New York-ban ülésező nemzetközi közösséget, hogy ismerje el „Palesztinát”, mint független államot. A palesztinai arabok egyoldalú terveinél azonban jóval sürgetőbb kérdés az, hogy életképes állapotban van-e a palesztinai gazdaság – írja a Jerusalem Post. A lap szerint a független palesztinai arab állam életképessége elsősorban a gazdasági tényezőkön fog múlni, és nem csupán a politikai döntéseken. Stabil gazdasági képességek nélkül is ki lehet kiáltani ugyan az államot, az azonban így értelmetlen és meggondolatlan lenne.
Jelentősebb tény azonban az, hogy a Palesztin Hatóság komolyan függ Izraeltől: a ciszjordániai Központi Statisztikai Hivatal szerint a zsidó állam importálja a palesztin termékek mintegy 89 százalékát. A Palesztin Hatóság az izraeli adóbevételektől is függ: Jeruzsálem begyűjti az adók egy részét, majd azt visszautalja a ramallahi számlákra. Májusban Izrael ideiglenesen felfüggesztette ezt a tranzakciót, míg a Fatah bizonyította, hogy az összeg nem fog az Izrael által terrorszervezetként számon tartott Hamasz számláin landolni. A rövid cezúra ellenére a Palesztin Hatóság kénytelen volt felére csökkenteni az összes közalkalmazottjának a fizetését augusztusban. Ez pedig arra figyelmezteti a palesztinai arabokat, hogy amennyiben Izrael felfüggeszti a gazdasági együttműködést, a Ramallah fizetésképtelenné válhat.
A palesztinai arabok egyoldalú törekvése, hogy az ENSZ segítségével létrehozzák Palesztinát nem csak politikailag korai döntés, de Ramallah szempontjából beláthatatlan gazdasági következményei lehetnek- állítják a zsidók.
Hunhír.info – Jerusalem Post- atv
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info