Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől a kártérítések rendezését, a Balsai-jelentés nyilvánosságra hozását és a felelősségre vonást, az elakadt semmisség helyett pedig közkegyelmet. Gaudi célja találkoznak a magyar többség óhajával, hiszen a gyurcsányista utcai rendőrterror még a Kádár-diktatúrában sem tapasztalt közterületi leszámolás volt a csaló hatalommal szemben békésen fellépők ellen. Támogatjuk Gaudit és a nemzeti jogvédőket az igazságért vívott harcukban, hiszen 2006 azt is jelenti: a szálláscsinálók, kufárok, ország és nemzetkiárusítók a jóhiszemű magyar többség nyakára ültettek választási és egyéb csalások sorozatával egy KISZ-es magyar bohócból lett diktátort és állami kápóvezért. A 2006-os rendőrterror annak az államterrorista hatalomnak a jelkép és kifejezője, ahogyan a magyar földre rátelepedettek kezeltetni akarják a rabszolgákat, ha ellenük lázadni merészelnek.
Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője levélben fordult a kormányfőhöz annak érdekében, hogy a 2006 őszén kilőtt szemű, megvert, megkínzott, önkényesen fogva tartott károsultak teljes köre jóvátételt kaphasson, a rendőrterror felelősei végre feleljenek bűniekért és a 2006 őszén, illetve 2002-2010 között politikai okból elítéltek, meghurcoltak végre mentesüljenek.
A témában a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2011. július 13-án tartott sajtótájékoztatót, ahol többek között nyilvánosságra még nem került a Balsai-jelentésből ismertettek részleteket:
A jogvédő emlékeztette a kormányfőt arra, hogy közel öt év eltelt 2006 ősze óta, de mégis több százan vannak, akik nem kaptak kártérítést, a felelősök még mindig büntetlenek és a koncepciós elítéltek, eljárás alá vontak számára pedig még mindig nem jött el az igazság pillanata. Felidézte Orbán Viktor miniszterelnök tavaly májusi ígéretes szavait: “Ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak. Nem fogjuk szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt. Ezért felelni kell – a törvényes keretek között – mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel.” Arra is utalt, hogy a nemzeti jogvédők az első perctől kezdve folytatják most is tartó küzdelmüket a civilek védelme, jóvátétele és a felelősök felelősségre vonása érdekében: ezért a szervezetet az Országgyűlés 2002 és 2010 közötti a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett állami jogsértéseket vizsgáló albizottsága állami elismerésre méltónak minősítette. Megtisztelőnek nevezte, hogy jogvédő munkássága elismeréseként Ékes Ilona országgyűlési képviselővel megosztva 2007-ben Polgári Magyarországért Díjat kapott és akkor méltatást Orbán Viktortól.
Miután idén januártól ismét a sok esetben gyurcsányi elutasító reflexekkel reagáló rendőri szervekhez került a 2006-os kárrendezés, ezért kérte a kormányfőt, hogy a több száz kárigény méltányos, egyablakos és gyors rendezése érdekében hasson oda annak érdekében, hogy tavalyi országgyűlési határozat és kormányhatározat alapján tavaly év végéig eredményesen működött kárrendezési bizottság bírálja a megalapozott igényeket és kérte, hogy megfelelő pénzügyi fedezetet bocsáttasson rendelkezésre az e célra létrehozott keretből.
A jogvédő jelezte: amennyiben augusztus 31-ig kedvező választ nem kap, úgy a rendezetlen kárigények mielőbbi elintézése érdekében kezdeményezi a jóvátételről szóló országgyűlési határozat megfelelő tartalmú módosítását.
Gaudi-Nagy kérte, hogy hozza nyilvánosságra a miniszterelnök mielőbb a 2006 őszi állami jogsértéseket feltáró már idén márciusban alapos munka után elkészült, nemzeti jogvédőkhöz eljutott Balsai-jelentést és tegye meg az abban fölvetett 15 bűncselekmény – többek között terrorcselekmény – gyanújával a feljelentéseket, kérje meg az ügyészséget, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a felelősségre vonás ügyében, ugyanis a bűncselekmények ősszel elévülnek. Az, hogy a Balsai-jelentés az állami erőszak kapcsán a terrorcselekmény elkövetésének lehetőségét is felveti az akkori politikai vezetés büntetőjogi felelősségét is teljesen új megvilágításba helyezi.
”Sokak várakozása volt, hogy a 2006 őszi megtorlások felelőseit a kormányváltás után mielőbb felelősségre vonják, erre tett ígéretet Miniszterelnök úr is már idézett mondataiban, ezt hiányolják egyre többen.”- írja a nemzeti jogvédő. Üdvözölte Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitány minapi meggyanúsítását az eredetileg a Nemzeti Jogvédő Alapítvány feljelentése alapján először megindult, majd Gulyás Gergely feljelentése alapján újra indult eljárásban.
„Örülök az egybeesésnek, amely nyilván a véletlen műve.” – tartalmazza a levél, miután a gyanúsításra éppen az elszámoltatás elakadása miatti jogvédő sajtótájékoztató meghirdetését követő napon került sor.
A levél szorgalmazza az igazi jogállami fordulat és a valódi elszámoltatás érdekében a pártállamban vezető beosztást betöltő, pártutasítást végrehajtó, illetve a megtorló, a jogállamiságot megcsúfoló eljárásokban részt vevő bírák, ügyészek távozását, másrészről az elmúlt 8 év alapvető szabadságjogokat korlátozó alkotmányellenes jogszabályainak hatályon kívül helyezését.
A nemzeti jogvédők ügyvezetője azt is kérte Orbán Viktortól, hogy a semmisségi törvény helyett támogasson és kezdeményezzen egy olyan közkegyelmi törvényjavaslatot, amelynek nem csupán a 2006 őszi, hanem a 2002 és 2010 közötti időszak valamennyi, politikai okból eljárás alá vont vagy elítélt áldozatát érintenie kellene. Megdöbbentőnek nevezte, hogy börtönben kell ülnie még egy évig a 2006 őszi tüntetések egyik elítéltjének, akire a semmisségi törvény rá is vonatkozna, de kérelmét mégis elutasították. Dukán Dániel, a 2006 őszi koncepciós eljárásban elítélt fiatalember, a semmisségi törvény ihletője is csalódott, mert bár egyértelmű, hogy nem követett el semmit és semmisségi törvény alapján már régen mentesülnie kellett volna, mégis bizonytalan a sorsa, mert a törvény alkotmányossági vizsgálata miatt a bíróság bojkottálja ügyében a döntést.
Kitér arra is a levél, hogy a tavalyi váltás komolyan vehetősége érdekében a közkegyelem ki kellene terjedjen a már több mint két éve előzetesben tartott Budaházy György és 16 vádlott-társa is ügyére is. (Budaházyn kívül Szász Endrét is előzetesben tartják szintén több mint két éve). Utalt arra, hogy a velük szembeni koncepciós jellegű eljárás már többször volt napirenden az Országgyűlésben, az Európa Tanácsban és az Európai Parlamentben, sőt a miniszterelnöknek személyesen adta át Gaudi-Nagy tavaly a koncepciós jellegű eljárást bemutató „Magyar Guantanamo” című filmet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Budaházyt és társait terroristának minősíteni kívánó és mára már kirívó jogsértések sokaságával zajló eljárásban nemrég a vád egyik tanújának kihallgatásáról tiltották ki ok nélkül Budaházyt a tárgyalóteremből és rendeltek el zárt tárgyalást. A Gyurcsány-Szilvásy időszakban törvénytelen eszközökkel és módon folyt nyomozás „eredményein” alapuló vádról egyértelműen megállapítható, hogy törvénytelen, az eljárást már régen meg kellett volna szüntetni. Új megvilágítást adhat az ügynek az, hogy Szilvásyt és társait, az állam akkori képviselőit nemrég állam elleni bűncselekménnyel gyanúsították meg.
Mivel a személyi kör meghatározása az Országgyűlés szuverén joga, ezért leszögezte a jogvédő-képviselő, hogy az általa szorgalmazott közkegyelem a véres eseményekért felelős rendőri vezetőket és politikai felelősöket értelemszerűen nem mentesítené, ez „legvadabb álmában sem merül fel”.
„A gyurcsányi hazugságbeszédet követően 2006 őszén kibontakozott nemzeti ellenállás nélkül a FIDESZ-KDNP pártszövetség sem szerezhetett volna ilyen többséget és ráadásul az új Alaptörvény elfogadása és kihirdetése alkalmat ad a méltányosság gyakorlására. Az elmúlt 8 évben politikai ellenállást tanúsítók hátrányos következmények alóli mentesítése jogos elvárása azoknak, akik a magyar szabadságért kiálltak és ezért meghurcolták őket, de egyúttal megkerülhetetlen erkölcsi és politikai kötelessége az Ön által vezetett kormányerőknek. 2006 véres őszének 5. évfordulója kiváló alkalom lenne a javasolt tartalmú közkegyelmi törvény hatályba léptetésére !” – zárta a miniszterelnökhöz címzett levelét Gaudi-Nagy Tamás.
Hunhír.info