- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Elítélték a robotokat, de a főbűnös ettől még nyugodtan chartázik

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön bűnösnek mondta ki és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a két rendőrt, aki hagyták, hogy ismeretlen társaik megverjék Révész Máriuszt.

A fideszes országgyűlési képviselőt 2006. október 23-án, a Rákóczi út és a Síp utca sarkán verték meg készenléti rendőrök, amikor képviselői igazolványát felmutatva számon kérte a durva oszlatást.

Cs. Attilát bűnsegédként elkövetett testi sértés, valamint bűnsegédként, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt, N. Attilát pedig bűnpártolás miatt ítélték 1-1 év, 2-2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre. A bíró döntését azzal indokolta: nem az említett rendőrök voltak a bántalmazók, de hivatásbeli kötelezettségük lett volna a képviselő segítségére sietni. Egyikük látta, a másik tudta, mi történt, mégsem intézkedtek.

Hunhír.info kommentár:

Egy olyan rendőrt sem védünk meg, akik részt vettek a barbár akciókban. De halkan megkérdezzük: a verőlegények hol vannak? A másik: az indok hülyeség. Mit tudtak volna tenni, még ha akartak is volna segíteni? Nekimenni a többi meghülyített, szétuszított robotnak. Az igazi bűnösök most is szabadlábon vannak, vagy éppen chartáznak, vagy a Parlamentben bohóckodnak.

Hunhír.info