- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Súlyos évekre mázsálhatják a terrorrendőrök gyurcsányista főnökeit

A Fidesz Elnöki Stábjának jogi igazgatója, Balsay István a Duna televízió a Hattól nyolcig stúdiójában kérdésre válaszolva megerősítette: katonai bűncselekmény gyanúja is felvetődött több, 2006-ban szolgálatot teljesítő rendőri vezetővel szemben.

„Ezek legalább öt évvel fenyegetett katonai bűncselekmények” – szögezte le a miniszterelnöki megbízott. Az egykori vezetők azonban csak a „jéghegy csúcsa” Balsai István szerint. Kijelentette: mindazok a helyszíni parancsnokok, akik az utcasarkokon látták el a parancsnoki feladatokat és megengedték, hogy az események így történjenek, például a földön fekvő, védekezésre képtelen embereket a rendőrök rugdossanak – mindazok a parancsnokok is büntetőjogi felelősséggel tartoznak. „Hosszú lenne mindenkit felsorolni, de megvannak a nevek” – nyilatkozta Balsai István.

Hunhír.info