- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Budaházyt kommandós hegyek kísérték a bíróságra

Nem született ítélet kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Budaházy György ügyében. Budaházynak a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os őszi megrongálása miatt kellett Bíróság elé állnia. Az már a magyarországi helyzetet, a szélsőséges abszurditást jellemzi, hogy egyelőre csak az derült ki, hogy a megrongált emlékművet a felújítók valószínűleg túlszámláztak. A védelem már a tárgyalás befejezésére készült.

Budaházy védője, Gaudi-Nagy Tamás elmondta, hogy a Bíróság újabb tanúk meghallgatását rendelte el, ezért nem született ma ítélet. Ezen kívül meghallgatták a szakértőket.

Kiderült, hogy a felújítást végző cégek jelentős túlszámlázást követhettek el. A szakértők szerint például az emlékműn lévő betűk közül többnek a javítását számolták el, mint ami valóban megsérült. A címer és az emlékmű oszlopa pedig nem is biztos, hogy megsérült.

Több tételnél aránytalanul magas díjat számoltak fel, így nem sikerült teljesen aggályok nélkül tisztázni az okozott kárt sem. A Bíróság november 3-ára napolta el a tárgyalást.

Budaházy jelenleg egy sokkal súlyosabb ügyben, a hatalom által fantáziált Magyarok Nyilai néven futtatott csoporttal kapcsolatos terrorcselekmény ügyében gyanúsított, és előzetes letartóztatásban van.

Ezért a mostani tárgyalásra is kommandósok kíséretében hozták és vezetőszár ugyan nem volt rajta, de végig meg volt bilincselve – mondta ügyvédje. A tárgyaláson rengeteg Budaházy szimpatizáns jelent meg, köztük családtagjai.

HunHír.Hu