Holnap születhet ítélet annak a többdiplomás idős asszonynak a büntetőperében, aki a vád szerint több rendőrt is megtámadott 2006. október 23-án. Az idős hölgyet meghurcoltatta a hatalom a semmiért, a rendőröket ütő-vágó, karmoló cigány banyák esetében meg a rendőrt hurcolják meg. Amikor a hölgy elmondta a vele történteket tavaly egy találkozón, a jelen lévő Fábry Sándor egy könnycseppet morzsolt el az arcán.
A HavariaPress azt írja: a most 60 esztendős nagymama pere 2009. január 9. óta zajlik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, hivatalos személy elleni erőszak bűntettének vádjával. Az asszony egyébként állítása szerint nem is vett részt a két és fél évvel ezelőtti nemzeti ünnep tüntetésein: kórházba igyekezett az unokájához, s a Deák térnél leállított metró utasaként került a rendőrségi oszlatások közepébe.
Az asszony egyik unokájáról a 2006. október 23-i ünnepnap előtt egy héttel derült ki, hogy súlyos, csak inzulinnal kezelhető cukorbeteg, ezért két hetes kivizsgálásra egy budapesti klinikára fektették be. A beteg lány édesanyja szinte folyamatosan mellette tartózkodott, de időnként a nagymama váltotta a betegágynál, s ilyen alkalom lett volna október 23. is. Az asszony az ünnepnapon metróval igyekezett a Klinikák állomás felé, ám a Deák téren közölték az utasokkal, hogy a járat nem megy tovább, mindenkinek ki kell szállnia; erről egyébként az eljárásban a BKV hivatalos igazolást is kiállított.
Az asszony a felszínre érve, állítása szerint rosszul lett a rendőrök által kiszórt könnygáztól, vélhetőleg ezért nem reagált elég gyorsan a rendőrök azon felszólítására, hogy a metró többi utasával együtt hagyja el a területet. Ekkor egy rendőr kétszer is meglökte, amit ő szóvá tett, ezután viszont a rendőr berántotta a sorfal mögé, ahol földre vitték és megbilincselték. Ezt követően egy órát várakoztatták egy rabszállítóban, majd két napot fogdában kellett töltenie, miközben a családja semmit nem tudott a hollétéről.
Az őrizetbe vétel indokául a hatóság azt jelölte meg, hogy az asszony négy rendőrt vert meg a Deák téren, később az 57 kilós ,,Szupernagyi” által megvert rendőrök száma egy egyenruhásra redukálódott. Emiatt az ügyészség először pártfogó felügyelet alá helyezte, majd amikor ő panaszt nyújtott be az intézkedés ellen, vádat emeltek vele szemben, hivatalos személy elleni erőszak alapesete miatt.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a vád koncepciós, és kizárólag az ügyben érintett, a nőt bántalmazó rendőrök vallomásán alapul, ráadásul a vádlott felajánlotta, hogy akár hazugságvizsgálatnak is hajlandó alávetni magát. Az ügyben előreláthatóan a holnapi napon ítélet is születhet a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
HunHír.Hu