Két rendőr állítja, hogy a büntetlen előéletű asszony ütlegelni és rugdalni kezdte egyiküket 2006. október 23-án, a Deák téren. A nő szerint ok nélkül bilincselték meg.
Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken annak az 58 éves nagymamának a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy 2006. október 23-án délután megrugdalt és megvert egy rendőrt a Deák téren.
A büntetlen előéletű, diplomás belsőépítész tagadja a vádat, szerinte ok nélkül bilincselték meg őt a rendőrök. A tárgyaláson tett vallomása szerint az asszony a beteg unokáját akarta meglátogatni a kórházban, metróval utazott a Deák térig, ahol nem tudott átszállni, mert a szerelvények ezután már nem álltak meg ennél a megállónál. Elmondása szerint meglepték és megdöbbentették a Deák téren tapasztaltak, a könnygáz, a lövések hangja, a rendőrsorfal és az alacsonyan köröző helikopterek, amelyeket látva tétovázott, merre induljon. Ekkor szerinte ok nélkül elfogták és elvitték a rendőrök.
Két rendőr tanúként azt mondta, hogy egyikükre az asszony – amikor felszólította, hogy hagyja el a területet – rátámadt, és többször megrúgta és megütötte a testpáncélt viselő rendőrt. Ezt a vádlott mindvégig tagadta. A védelem több, a rendőri vallomásokban és jelentésekben szerintük fellelhető ellentmondásra hívta fel a figyelmet a tárgyaláson, de a szembesítések nem vezettek eredményre. A tárgyalás végén a sértett rendőr tanú azt kérte a bíróságtól, hogy vessék őt poligráfos vizsgálat alá.
A per további tanúk meghallgatásával március 13-án folytatódik a PKKB-n.
HunHír.Hu kommentár:
HunHír.Hu