Nem a megemlékezéssel, nem a szabadság iránti olthatatlan vágyunk kinyilvánításával és megünneplésével, hanem a rendőrség készülődésével, Szilvásy (kreált) rémképeivel, Gyurcsány és a Mazsihisz zsidózásával, a radikálisok bár én jobban szeretem nemzetinek nevezni védekezési elképzeléseivel, a hú-de-jobboldali Fidesz és a hú-de-nemzeti új-többségiek nem-párbeszédével.

Nem felejtettünk el valamit?

2006. szeptembere (de egyébként már jóval régebben) óta azért történtek megmozdulások, tüntetések, hogy ez a kormány a teljes holdudvarával, parlamenti ellenzékével eltűnjön a színről! Nem egyszerűen be akarjuk fejezni a rendszerváltást, hanem véghez akarjuk azt vinni végre! Meg akarjuk nevezni a bűnösöket, és el akarjuk őket számoltatni. Soha többé nem akarjuk őket az Országunk irányításában látni! Nem akarunk párt-hithű parlamentet! Népképviseletet akarunk!

Nem a rendőrökkel van leszámolnivalónk. Ők éppúgy fel vannak heccelve, mint azok, akik most ellenük szervezkednek. Értem én minkét oldalt. Na és?

Ha kitalálunk mindenféle védő és támadó eszközt, az nagyon jó, de: minek is? A rendőröket, a felszerelésüket, nap, mint nap látjuk. Na és? El akarnak riasztani minket. Érthető. Félnek, mint állat. Gyurcsány is, a rendőrök is, a zsidózó cionisták is. Előre lejátszott meccset akarnak.

És mi? Mi meg készülünk ellenük. Ki ellen? Kovács II. Béla rendőr ellen? Egy frászt!
Igazi fegyverek és csapatba képzett rendőrök ellen nem sok az esély. De ha van is: nyerünk egy csatát. Mit érünk el vele? A tüntetések leverése világszerte bevett forgatókönyv. Leverésbe torkolló tüntetés még soha nem hozott eredményt. Nagy tömeg akarata  az igen! Nevezzük akár forradalomnak. Az lehet sikeres. Egy ország népessége jelentős hányadának akarata  az lehet sikeres. Ez nálunk több, mint kétmillió ember! Hol vannak? Hol vagyunk?
Csatározásokkal tudunk napi hősöket  áldozatokat?  teremteni. De nem nyerjük meg a háborút. Ahhoz túl jól hangolják a tv-nép hangulatát. És ehhez kontrázik a nemzeti internetes média.

Megint hagyjuk magunkat megvezetni.

Nekünk a kormányt és ezt az egész hazug rendszert kell megszüntetnünk.

Ezt nem tudtuk elérni Kossuth-téri sátorozással. Nem tudtuk elérni demonstrációkkal, tüntetésekkel, felvonulásokkal. Mindez kevés. Ezek jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, mint az életükhöz. Azt akár még áldoznák is, mert akkor végre ők is fel tudnának mutatni egy vértanút. Eddig csak ezek gyártásában jeleskedtek.

Ezt csakis és kizárólag tömeggel és annak akaratával lehet elérni.

Számolta már valaki, hogy mennyien vagyunk? Mennyien az aktívak, mennyien az esetiek, mennyien a szimpatizánsok? Kevesen. Talán még akkora biztos szavazótábort sem tudnánk felmutatni, mint az MSZP, vagy a Fidesz. A többit direkt nem említem, az már megalázás lenne.

Az a bizonyos csendes többség kell ide, akiknek leghamarabb lett elegük a tüntetésekből, mert féltik a tyúksz*os hétköznapjaikat és a bankkölcsöneiket  ami egyébként érthető! Akik a leghamarabb érezték a reformok áldásait, de akik a leghamarabb kezdték elfogadni a hazugságot, hogy ez így jó, így lesz egyre jobb nekik. Rájuk figyel valaki? Őket megszólította valaki? Nem ezt látom, még a nemzeti portálokon sem.

Ne reméljünk sokat az ünneptől. Lehet, hogy lesznek megemlékezések és nyugodtan lezajlik minden. Lehet, hogy lesznek összetűzések. Forrófejűek, provokátorok mindig vannak. De az se old meg semmit. A világ csak a hír miatt figyel ránk. Ha folyik a vér, akkor nő a nézettségük. Segítséget, együttérzést ne reméljünk.

Értsük már meg végre, hogy csak akkor van esélyünk elküldeni ezt a képmutató bandát, ha megfelelően nagy tömeg  a nemzet reprezentatív keresztmetszete  mutatja meg magát és nyilvánítja ki akaratát! Tömeg kell! Nem tízezres. Többszázezres!

Akkor eredményesen követelhetjük, hogy mondjon le a kormány, oszlassák fel az országgyűlést, legyen időközi választás és legyen egy igazi, pártoktól mentes parlamentünk!

Március 15. ünnep. Erről megemlékezni alapvető polgári jog. Ahhoz, hogy elmenjek a Nemzeti Múzeumhoz, a Petőfi szoborhoz és még sok helyre, nem kell bejelentés. Ünnepelek. Ennek a napnak, az igazi rendszerváltás szempontjából nincs más jelentősége. Csak annyi, hogy ezen a napon tüntetés-bejelentés nélkül elmehetek (-nék) akár nagyságos Rákóczi fejedelem szobrához is, beleérezni abba, hogy milyen is, ha a szabadságáért küzd az ember. És ott akár találkozhatok másik sokszázezer emberrel, akik ugyanígy éreznek. Akkor, együtt felordíthatunk, hogy legyen már elég! Az célt érhet! Ehhez nem kellenek pár tíz-, százfős támogatottságú, önjelölt vezetők. Nem ellenek régi és új pártok. Ehhez csak a népakarat kell. Mi kellünk!

Ha elég sokan vagyunk. Ha elegen ahhoz, hogy értse mindenki: ez itt a nemzet, nem pedig egy törpe kisebbség.
E nélkül esélyünk sincs

Emberek, ébredjetek már fel végre!!!

Csak eggyel több ember, de: én ott leszek.

Csibrány Miklós

HunHír.Hu