Falfirka a XXI. századból: „Nem baj Fletó, ilyen az élet. Te szívatsz minket, mi meg téged.”
“Olyan ez, mint egy rossz álom. Ha valaki 17 évvel ezelőtt azt állítja, hogy eljön a pillanat, amikor egy miniszterelnök gátlástalanul belelövet saját népébe, akkor kinevetem. Ha azt mondja, hogy ártatlan emberek vére folyik majd a barikádokkal szétszabdalt lőporfüstös pesti utcákon, kinevetem. Ha arról beszél, hogy korlátozott szólás és gyülekezési tilalom lesz önkényesen bevezetve -a körbekerített és bejárási tilalommal sújtott harcászati fontosságú városi negyedekben-, kinevetem. (…)” Molnár Tamás írása.
A DIKTÁTOR.
Avagy a reformok nagy magyar Géniusza.
Falfirka a XXI. századból: „Nem baj Fletó, ilyen az élet. Te szívatsz minket, mi meg téged.”
Olyan ez, mint egy rossz álom. Ha valaki 17 évvel ezelőtt azt állítja, hogy eljön a pillanat, amikor egy miniszterelnök gátlástalanul belelövet saját népébe, akkor kinevetem. Ha azt mondja, hogy ártatlan emberek vére folyik majd a barikádokkal szétszabdalt lőporfüstös pesti utcákon, kinevetem. Ha arról beszél, hogy korlátozott szólás és gyülekezési tilalom lesz önkényesen bevezetve -a körbekerített és bejárási tilalommal sújtott harcászati fontosságú városi negyedekben-, kinevetem. Ha meztelenre vetkőztetett, megalázott, megvert és megkínzott politikai foglyokról szónokol valaki, kinevetem. Ha meg akar győzni arról, hogy politikai megrendelésre koncepciós perekben gyorsított, statáriális bírói ítéletek születnek, kinevetem. Ha azt állítja, hogy a Gyorskocsi utcai fegyintézet alagsori zárkáiban azért raboskodnak békés tüntetők, mert nemzeti lobogójukat nyíltan lengetni merészelték az utcákon, kinevetem. Ha arról akar meggyőzni, hogy térfigyelő kamerákkal, telefonlehallgatásokkal, Internet figyeléssel, postai küldemények felbontásával, személyi követéssel, házkutatásokkal, karhatalmi erőszakkal és munkahelyi megfélemlítésekkel visszatér a régi rendőrállam, akkor kinevetem. Akkor hülyének, idiótának vagy legjobb esetben szimpla elmebetegnek nézem, hiszen ilyesmi nem történhet meg a szabad világban egy jól működő demokráciában. Vagy nincs semmiféle szabad világ, igazságosan működő demokrácia? Hazugság lenne csupán ez az egész?
Olyan ez, mint egy rémisztő álom. Járom a karhatalmistákkal telezsúfolt belvárost és elborzadok. Visszatér a múlt. Kordonok és vasrácsok között rendőrautók róják monoton ütemben a lassú köröket. A sarkokon békésen beszélgető embereket igazoltatnak zord tekintetű, azonosíthatatlan fegyveresek. Messziről látszik rajtuk, hogy szolgálnak és félnek. Hátul a sötét mellékutcákban némán parkol néhány kopott rabszállító. A levegőben szinte kitapintható a gyűlölet. Érezhetően retteg saját népétől ez a nyomorult, hazug hatalom. Mindent fortélyos félelem igazgat. Odabenn a Markóban folynak a perek, kommunista szakértők szakértenek. Odakint a lapuló városban síri a csend, szürke a nyugalom. A kézi vezérlésű pártsajtó egyfolytában a lázongó csőcselék erőszakosságán rágódik. Szörnyű rémképeket vetít elénk. Előkészíti az újabb leckéztetést. Most mindenki a kormánybuktatást szervező, illegalitásban megbúvó, lázasan készülődő fegyveres ellenforradalmat értékeli. Az agymosásra szakosodott képernyőn, eközben egy megtorlással fenyegetőző, indexre tett, csontrészeg posztrendőr mutogat. Akár a mesében. A harmadik nap hajnalán aztán bejön a bukméker. Ismeretlen tettesek naná, hogy szimbolikusan, rálőnek a karhatalom csillogó székházára. Tizenötödikén, tizenöt golyóval, a tizenötödik emeletre. Fekete Golf ide, fantomkép oda, az elkövetők nyilvánvalóan sohasem kerülnek elő. Tuti tipp. Fedésben, takarásban előkészített eset ez is, akár egy unalmas hollywoodi történet. A bárgyú ellenzék nagyvonalúan mosolyog a kormány öngerjedő hisztériáján. „Bolhacirkusz” –mondja, pedig a gondosan kimunkált eset nem csak a lakosság megfélemlítésére és az ellenzék köztörvényes megbélyegzésére alkalmas. Ezzel az olcsó tizenöt golyóval, végleg kivonja magát a megszorítások súlya alól, a Diktátor felügyelete és irányítása alatt tartott pökhendi karhatalom. Miközben az egészségügy és az oktatás szétrohad, addig nemzetközi és hazai keretekből milliárdok áramolnak be az ÁVH jogutódjaként létrejött GYVH-ba, a magánosított Gyurcsányvédelmi Hivatalba. A pórázon tartott vérebek jól járnak. Nekik csúcsminisztérium és csúcsköltségvetés dukál! Ezek után Szilvásy, Petrétei, Bene, Gergényi, Kondorosi és Galambos hatalmas összegű elkülönített számlák fedezetében őrizheti és védheti a nemzet megnyomorításának Generalisszimuszát. Vállveregetésekkel, kitüntetésekkel, kitömött zsebekkel végleg leprivatizálják maguknak az egykor állami felügyelet alatt tartott rendvédelmet. Légmentesen összetömörülnek kenyéradó gazdájuk körül. Nehogy már felszámolja valaki, ezt az ügyesen kitalált, lezsírozott, szemkilövő rendőrállami nomenklatúrát. Megnyugodhatunk. Viperák árnyékában melegszik tovább a törékeny magyar demokrácia. Lüktet a kígyótojás.
Megnyugodhatunk. Közép Európa legsikeresebb diktátorának magánosítási akciója lassan végéhez közeleg. A háttérhatalom által kiszemelt pápai proli gyerek politikai kapcsolatai révén gyorsan beemelte magát az átmenet idején kibontakozó maffia világba. A módszerváltás viharos évében végez a pécsi közgázon, de –némi nemzetközi pénzpiaci kitérővel- röpke két év elmúltával már az ALTUS Befektetési és Vagyonkezelő cég vezérigazgatói székében üldögél. Kirobbanó privatizációs sikereit persze nem gazdasági ügyességének köszönheti, hanem annak, hogy leprivatizálja anyósát és ezáltal tagja lesz, az országot eluraló családias Apró-klán enklávénak. A kiszemelt, ambiciózus és ifjú strómannak két év „verejtékes” munka kell mindössze a gazdasági álombirodalom kialakításához. A magánélet és gazdasági háttérhatalom központosítása kitűnő ugródeszkának bizonyul a sikeres politikai pályához. Gengszterváltás idején, ennek a kis csenevész pécsi KISZ titkárnak szintén két év kíméletlen taposómunka kell ahhoz, hogy bekebelezze a DEMISZ alelnöki székével együtt járó korlátolt felelősségű hatalmat. Innen már gyorsított sebességű lift vezetett a korlátlan uralom legfelsőbb köreibe. 2002-ben a balfék Medgyessy stratégiai főtanácsadója, majd mindössze egy év alatt az MSZP kormány sportminisztere. Becsvágya azonban nem nyugszik. A súlytalan miniszterség megszerzését követően azonnal elindul a szocialista párt teljes bekebelezésének irányába. Először a párt országos választmányának tagja, majd a szervezet Győr-Moson-Sopron megyei elnöki székét vásárolja meg magának. Innen már nincs visszaút, nincs megállás. Az ország számára végzetes napon, 2004. szeptember 29-én -miután támogatói segítségével megpuccsolja erősen korlátolt képességű elődjét-, miniszterelnökként átveszi az egyszemélyes hatalmat a Magyar Köztársaság felett. Ismét, két rövid év kell ahhoz, hogy szinte minden területre beültesse saját embereit. Aztán tökéletesen -akár egy magánvállalatnál-, saját hasznára magánosítja az általa tönkretett és legyengített államot. 2006-ban a csalással és hazugsággal megszerzett újbóli miniszterelnöki pozíciót már ebben a tökélyre fejlesztett egyszemélyes hatalmi tébolyban működteti. Eltorzult, kórosan megnövelt miniszterelnöki hatalmát önkényesen szembefordítja a teljes államapparátussal. Leszámol ellenfeleivel. Bekebelezi a politikai és gazdasági bel-, és külkapcsolatokat, magához ragadja az uniós pénzek feletti elosztás és ellenőrzés jogát, felfalja a MNB monetáris tanácsát, teljes erővel nekitámad a Köztársaság erőtlen elnökének. Nem vacakol, bátran kezdeményez. Nekiront még az alkotmány szellemének is! Lépten-nyomon kiszorítja és megalázza a parlamenti ellenzéket /szó szerint megveri és megvereti a jobboldalt/, miközben minden eszközzel felszámolja a sokszínű népképviseletet, a kormányzat civil ellenőrzésének végső lehetőségét. Saját pártsajtóján keresztül hazugságaival deformálja és eluralja a közbeszédet. Korlátlan befolyást szerez a rendvédelmi szervek és a titkosszolgálatok felett, majd beteges diktátori hajlamainak engedve, tavaly őszi nemzeti ünnepünk alkalmával belelövet az ellene felvonuló tömegbe. Vér folyik az utcákon. Magyarország újkori véreskezű diktátora nem ismer útjában álló akadályt. Cinizmusa és aljassága határtalan. Az ország romjain, most a kommunizmus áldozatainak emléknapján betonozza be saját önimádatának tárgyát és személyét, a kommunista utódpárt elnöki székébe. Ez az őrült despota kisajátított önmaga számára már mindent! Magánélet, gazdaság és politika, rendőrség és titkosszolgálat, párt és állami hatalom neki semmit sem számít! Személyes hatalma érdekében keresztülgázolt mindenen és mindenkin! Mohó gátlástalansága során rövid, ám annál szélesebb út vezetett el Kádártól Nagy Imréig vagy Blairtől Che Guevaráig. Jelenleg a radikális utcai tüntetőkön kívül nincs semmiféle politikai ellensúly az önjáró diktátorral szemben. Magyarországon mintha meghalt volna a parlamentarizmus.
A Reformok Géniuszának korlátlan uralmával szemben a megkopott –most éppen hiteltelen retorikai radikalizmusát csillogtató-, jobboldali plebejus vezér is tehetetlen. Évértékelő beszédében már csak önmaga szánalmas paródiája lett, amikor szamárnak nevezte az általa megszólítani kívánt kádárista tömeget. Sajnálatra való történet ez. A vezér nem látja be, hogy ez a most hőbörgő tömeg csupán csapongó, bármikor visszavásárolható kényszer-szavazó. Nem látja be, hogy az általa előszeretettel emlegetett új többség már őt is –mint a lejáratódott korrupt nomenklatúra részét és haszonélvezőjét-, elutasítja. Nem látja be, hogy nem egy új arisztokrácia áll vele szemben, hanem maffia-szerűen felépített, kiváltságos oligarchák szindikátusa. Egy nemzetközi pénzeken támogatott, hatékony politikai kartellbe tömörült bűnszövetkezet. Nem látja be, hogy olyan felvilági, fehérgalléros politikai kiskirályok gyarmatosítják az országot, akiknek semmi közük az egykor értékteremtő nemzeti arisztokráciához. Az örökös bukásra ítélt vezér nem látja be, hogy a magyar harcmodortól teljesen idegen –egy tömbbe tömörült- stratégiával és taktikával soha többé nem nyerhet választást. Nem látja be, hogy a szélsőjobboldali radikalizmusba csomagolt baloldali maszlag eltaszítja magától a nemzete iránt felelősséget érző jobboldali választót. /Szellemileg éppen olyan üressé válik, mint gyűlölt ellenfele, aki neoliberális radikalizmusba tekeri be a szociális érzékenység demagógiáját!/ Nem látja be, hogy a spirituális vezér és a technokrata diktátor nemzetromboló párharcából soha nem lesz élhető demokrácia. Legfeljebb visszataszító, alantas ösztönöket felszabadító közösségi viselkedésminta. Nem látja be, hogy ez az egykori szánalmasra sikeredett, idejétmúlt „vezér-jelenség” hívta elő -ellenfelei legborzalmasabb bolsevista reflexei közül-, a jelenlegi nemzetromboló „diktátor-jelenséget”. Nem idióta viccekkel kellene most szórakoztatni a megfáradt közönséget, hanem Szent Korona tanra épülő történelmi alkotmányról, nemzetgyűlésről, csalások nélküli választójogról, korrupciómentes közéletről kellene hiteles véleményt mondani. Nemzeti tőkét, környezetvédelmet, sajtószabadságot és emberi jogokat támogató civil intézményeket kellene létrehozni, nem tolvaj pártbürokráciát. Most a párt- és rendőrállami lét konkrét felszámolásáról kellene értekezni. Megszabadulni végre ettől a kártékony és antidemokratikus vezér-komplexustól, ami semmibe veszi az övétől eltérő kisebbségi véleményt. Aztán megszabadulni a diktátortól. Nem szabadna becsapni az embereket azzal, hogy majd az őszi népszavazással leváltható a kormány. /Ezt ígérték az önkormányzati választások előtt is, aztán abból sem lett semmi!/ Igen, talán ez az őszinteség hiányzik leginkább ezekből a szembenálló média-pártokból. Illene végre töredelmesen bevallani a drámai igazságot, és nem saját alantas pártpolitikai manipulációkra kellene felhasználni a nemzetért tüntetőket.
Szép szavak helyett eljött immár a tettek ideje! Radikális történelmi korszak, radikális tetteket követel! Cselekedni szükséges, mert ez az utolsó békeévünk, ha alkotmányos eszközökkel fel akarjuk számolni ezt a szörnyű neoliberális diktatúrát. Ha másként nem, a parlamenti ellenzék saját mandátumának -nemzetközi botrányt keltő- visszaadásával kényszeríthetné ki a változást. Eldöntendő lenne végre, hogy békés országot vagy egymással acsarkodó, háborúskodó megélhetési politikusokat akarunk. Nem elégséges megoldás a választójog gyökeres átalakítása nélkül egy előrehozott választás sem. Az ismét csak bebetonozná a jelenleg bejegyzett gyűlölködő pártokat, miközben érintetlenül hagyná a mérhetetlen nagyságú pártállami korrupciót. Ezzel csak tovább folytatódna a jelenlegi polgárháborús hisztéria és egymásnak feszülés. Ezért kell szinte mindent újra építenünk egészen az alapoktól, a magyar történelmi alkotmánytól. Nincs sok időnk hátra. Nem egyenlő mértékben, de közös felelősség terhel mindenkit a kialakult súlyos helyzet miatt. Közösen és közönyösen hagytuk, hogy az ország erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag ilyen mélyre süllyedjen. Közös megoldást kell találnunk! Romboljuk le együtt ezt a nyomasztó diktatúrát, zavarjuk el együtt a véreskezű diktátort! Teremtsünk végre egy élhető, békés hazát! Erre kötelez bennünket a márciusi ifjúság! Összefogásra hív a haza!
HunHír.Hu
Falfirka a XXI. századból: „Nem baj Fletó, ilyen az élet. Te szívatsz minket, mi meg téged.”
Olyan ez, mint egy rossz álom. Ha valaki 17 évvel ezelőtt azt állítja, hogy eljön a pillanat, amikor egy miniszterelnök gátlástalanul belelövet saját népébe, akkor kinevetem. Ha azt mondja, hogy ártatlan emberek vére folyik majd a barikádokkal szétszabdalt lőporfüstös pesti utcákon, kinevetem. Ha arról beszél, hogy korlátozott szólás és gyülekezési tilalom lesz önkényesen bevezetve -a körbekerített és bejárási tilalommal sújtott harcászati fontosságú városi negyedekben-, kinevetem. Molnár Tamás írása
A DIKTÁTOR.
Avagy a reformok nagy magyar Géniusza.
Falfirka a XXI. századból: „Nem baj Fletó, ilyen az élet. Te szívatsz minket, mi meg téged.”
Olyan ez, mint egy rossz álom. Ha valaki 17 évvel ezelőtt azt állítja, hogy eljön a pillanat, amikor egy miniszterelnök gátlástalanul belelövet saját népébe, akkor kinevetem. Ha azt mondja, hogy ártatlan emberek vére folyik majd a barikádokkal szétszabdalt lőporfüstös pesti utcákon, kinevetem. Ha arról beszél, hogy korlátozott szólás és gyülekezési tilalom lesz önkényesen bevezetve -a körbekerített és bejárási tilalommal sújtott harcászati fontosságú városi negyedekben-, kinevetem. Ha meztelenre vetkőztetett, megalázott, megvert és megkínzott politikai foglyokról szónokol valaki, kinevetem. Ha meg akar győzni arról, hogy politikai megrendelésre koncepciós perekben gyorsított, statáriális bírói ítéletek születnek, kinevetem. Ha azt állítja, hogy a Gyorskocsi utcai fegyintézet alagsori zárkáiban azért raboskodnak békés tüntetők, mert nemzeti lobogójukat nyíltan lengetni merészelték az utcákon, kinevetem. Ha arról akar meggyőzni, hogy térfigyelő kamerákkal, telefonlehallgatásokkal, Internet figyeléssel, postai küldemények felbontásával, személyi követéssel, házkutatásokkal, karhatalmi erőszakkal és munkahelyi megfélemlítésekkel visszatér a régi rendőrállam, akkor kinevetem. Akkor hülyének, idiótának vagy legjobb esetben szimpla elmebetegnek nézem, hiszen ilyesmi nem történhet meg a szabad világban egy jól működő demokráciában. Vagy nincs semmiféle szabad világ, igazságosan működő demokrácia? Hazugság lenne csupán ez az egész?
Olyan ez, mint egy rémisztő álom. Járom a karhatalmistákkal telezsúfolt belvárost és elborzadok. Visszatér a múlt. Kordonok és vasrácsok között rendőrautók róják monoton ütemben a lassú köröket. A sarkokon békésen beszélgető embereket igazoltatnak zord tekintetű, azonosíthatatlan fegyveresek. Messziről látszik rajtuk, hogy szolgálnak és félnek. Hátul a sötét mellékutcákban némán parkol néhány kopott rabszállító. A levegőben szinte kitapintható a gyűlölet. Érezhetően retteg saját népétől ez a nyomorult, hazug hatalom. Mindent fortélyos félelem igazgat. Odabenn a Markóban folynak a perek, kommunista szakértők szakértenek. Odakint a lapuló városban síri a csend, szürke a nyugalom. A kézi vezérlésű pártsajtó egyfolytában a lázongó csőcselék erőszakosságán rágódik. Szörnyű rémképeket vetít elénk. Előkészíti az újabb leckéztetést. Most mindenki a kormánybuktatást szervező, illegalitásban megbúvó, lázasan készülődő fegyveres ellenforradalmat értékeli. Az agymosásra szakosodott képernyőn, eközben egy megtorlással fenyegetőző, indexre tett, csontrészeg posztrendőr mutogat. Akár a mesében. A harmadik nap hajnalán aztán bejön a bukméker. Ismeretlen tettesek naná, hogy szimbolikusan, rálőnek a karhatalom csillogó székházára. Tizenötödikén, tizenöt golyóval, a tizenötödik emeletre. Fekete Golf ide, fantomkép oda, az elkövetők nyilvánvalóan sohasem kerülnek elő. Tuti tipp. Fedésben, takarásban előkészített eset ez is, akár egy unalmas hollywoodi történet. A bárgyú ellenzék nagyvonalúan mosolyog a kormány öngerjedő hisztériáján. „Bolhacirkusz” –mondja, pedig a gondosan kimunkált eset nem csak a lakosság megfélemlítésére és az ellenzék köztörvényes megbélyegzésére alkalmas. Ezzel az olcsó tizenöt golyóval, végleg kivonja magát a megszorítások súlya alól, a Diktátor felügyelete és irányítása alatt tartott pökhendi karhatalom. Miközben az egészségügy és az oktatás szétrohad, addig nemzetközi és hazai keretekből milliárdok áramolnak be az ÁVH jogutódjaként létrejött GYVH-ba, a magánosított Gyurcsányvédelmi Hivatalba. A pórázon tartott vérebek jól járnak. Nekik csúcsminisztérium és csúcsköltségvetés dukál! Ezek után Szilvásy, Petrétei, Bene, Gergényi, Kondorosi és Galambos hatalmas összegű elkülönített számlák fedezetében őrizheti és védheti a nemzet megnyomorításának Generalisszimuszát. Vállveregetésekkel, kitüntetésekkel, kitömött zsebekkel végleg leprivatizálják maguknak az egykor állami felügyelet alatt tartott rendvédelmet. Légmentesen összetömörülnek kenyéradó gazdájuk körül. Nehogy már felszámolja valaki, ezt az ügyesen kitalált, lezsírozott, szemkilövő rendőrállami nomenklatúrát. Megnyugodhatunk. Viperák árnyékában melegszik tovább a törékeny magyar demokrácia. Lüktet a kígyótojás.
Megnyugodhatunk. Közép Európa legsikeresebb diktátorának magánosítási akciója lassan végéhez közeleg. A háttérhatalom által kiszemelt pápai proli gyerek politikai kapcsolatai révén gyorsan beemelte magát az átmenet idején kibontakozó maffia világba. A módszerváltás viharos évében végez a pécsi közgázon, de –némi nemzetközi pénzpiaci kitérővel- röpke két év elmúltával már az ALTUS Befektetési és Vagyonkezelő cég vezérigazgatói székében üldögél. Kirobbanó privatizációs sikereit persze nem gazdasági ügyességének köszönheti, hanem annak, hogy leprivatizálja anyósát és ezáltal tagja lesz, az országot eluraló családias Apró-klán enklávénak. A kiszemelt, ambiciózus és ifjú strómannak két év „verejtékes” munka kell mindössze a gazdasági álombirodalom kialakításához. A magánélet és gazdasági háttérhatalom központosítása kitűnő ugródeszkának bizonyul a sikeres politikai pályához. Gengszterváltás idején, ennek a kis csenevész pécsi KISZ titkárnak szintén két év kíméletlen taposómunka kell ahhoz, hogy bekebelezze a DEMISZ alelnöki székével együtt járó korlátolt felelősségű hatalmat. Innen már gyorsított sebességű lift vezetett a korlátlan uralom legfelsőbb köreibe. 2002-ben a balfék Medgyessy stratégiai főtanácsadója, majd mindössze egy év alatt az MSZP kormány sportminisztere. Becsvágya azonban nem nyugszik. A súlytalan miniszterség megszerzését követően azonnal elindul a szocialista párt teljes bekebelezésének irányába. Először a párt országos választmányának tagja, majd a szervezet Győr-Moson-Sopron megyei elnöki székét vásárolja meg magának. Innen már nincs visszaút, nincs megállás. Az ország számára végzetes napon, 2004. szeptember 29-én -miután támogatói segítségével megpuccsolja erősen korlátolt képességű elődjét-, miniszterelnökként átveszi az egyszemélyes hatalmat a Magyar Köztársaság felett. Ismét, két rövid év kell ahhoz, hogy szinte minden területre beültesse saját embereit. Aztán tökéletesen -akár egy magánvállalatnál-, saját hasznára magánosítja az általa tönkretett és legyengített államot. 2006-ban a csalással és hazugsággal megszerzett újbóli miniszterelnöki pozíciót már ebben a tökélyre fejlesztett egyszemélyes hatalmi tébolyban működteti. Eltorzult, kórosan megnövelt miniszterelnöki hatalmát önkényesen szembefordítja a teljes államapparátussal. Leszámol ellenfeleivel. Bekebelezi a politikai és gazdasági bel-, és külkapcsolatokat, magához ragadja az uniós pénzek feletti elosztás és ellenőrzés jogát, felfalja a MNB monetáris tanácsát, teljes erővel nekitámad a Köztársaság erőtlen elnökének. Nem vacakol, bátran kezdeményez. Nekiront még az alkotmány szellemének is! Lépten-nyomon kiszorítja és megalázza a parlamenti ellenzéket /szó szerint megveri és megvereti a jobboldalt/, miközben minden eszközzel felszámolja a sokszínű népképviseletet, a kormányzat civil ellenőrzésének végső lehetőségét. Saját pártsajtóján keresztül hazugságaival deformálja és eluralja a közbeszédet. Korlátlan befolyást szerez a rendvédelmi szervek és a titkosszolgálatok felett, majd beteges diktátori hajlamainak engedve, tavaly őszi nemzeti ünnepünk alkalmával belelövet az ellene felvonuló tömegbe. Vér folyik az utcákon. Magyarország újkori véreskezű diktátora nem ismer útjában álló akadályt. Cinizmusa és aljassága határtalan. Az ország romjain, most a kommunizmus áldozatainak emléknapján betonozza be saját önimádatának tárgyát és személyét, a kommunista utódpárt elnöki székébe. Ez az őrült despota kisajátított önmaga számára már mindent! Magánélet, gazdaság és politika, rendőrség és titkosszolgálat, párt és állami hatalom neki semmit sem számít! Személyes hatalma érdekében keresztülgázolt mindenen és mindenkin! Mohó gátlástalansága során rövid, ám annál szélesebb út vezetett el Kádártól Nagy Imréig vagy Blairtől Che Guevaráig. Jelenleg a radikális utcai tüntetőkön kívül nincs semmiféle politikai ellensúly az önjáró diktátorral szemben. Magyarországon mintha meghalt volna a parlamentarizmus.
A Reformok Géniuszának korlátlan uralmával szemben a megkopott –most éppen hiteltelen retorikai radikalizmusát csillogtató-, jobboldali plebejus vezér is tehetetlen. Évértékelő beszédében már csak önmaga szánalmas paródiája lett, amikor szamárnak nevezte az általa megszólítani kívánt kádárista tömeget. Sajnálatra való történet ez. A vezér nem látja be, hogy ez a most hőbörgő tömeg csupán csapongó, bármikor visszavásárolható kényszer-szavazó. Nem látja be, hogy az általa előszeretettel emlegetett új többség már őt is –mint a lejáratódott korrupt nomenklatúra részét és haszonélvezőjét-, elutasítja. Nem látja be, hogy nem egy új arisztokrácia áll vele szemben, hanem maffia-szerűen felépített, kiváltságos oligarchák szindikátusa. Egy nemzetközi pénzeken támogatott, hatékony politikai kartellbe tömörült bűnszövetkezet. Nem látja be, hogy olyan felvilági, fehérgalléros politikai kiskirályok gyarmatosítják az országot, akiknek semmi közük az egykor értékteremtő nemzeti arisztokráciához. Az örökös bukásra ítélt vezér nem látja be, hogy a magyar harcmodortól teljesen idegen –egy tömbbe tömörült- stratégiával és taktikával soha többé nem nyerhet választást. Nem látja be, hogy a szélsőjobboldali radikalizmusba csomagolt baloldali maszlag eltaszítja magától a nemzete iránt felelősséget érző jobboldali választót. /Szellemileg éppen olyan üressé válik, mint gyűlölt ellenfele, aki neoliberális radikalizmusba tekeri be a szociális érzékenység demagógiáját!/ Nem látja be, hogy a spirituális vezér és a technokrata diktátor nemzetromboló párharcából soha nem lesz élhető demokrácia. Legfeljebb visszataszító, alantas ösztönöket felszabadító közösségi viselkedésminta. Nem látja be, hogy ez az egykori szánalmasra sikeredett, idejétmúlt „vezér-jelenség” hívta elő -ellenfelei legborzalmasabb bolsevista reflexei közül-, a jelenlegi nemzetromboló „diktátor-jelenséget”. Nem idióta viccekkel kellene most szórakoztatni a megfáradt közönséget, hanem Szent Korona tanra épülő történelmi alkotmányról, nemzetgyűlésről, csalások nélküli választójogról, korrupciómentes közéletről kellene hiteles véleményt mondani. Nemzeti tőkét, környezetvédelmet, sajtószabadságot és emberi jogokat támogató civil intézményeket kellene létrehozni, nem tolvaj pártbürokráciát. Most a párt- és rendőrállami lét konkrét felszámolásáról kellene értekezni. Megszabadulni végre ettől a kártékony és antidemokratikus vezér-komplexustól, ami semmibe veszi az övétől eltérő kisebbségi véleményt. Aztán megszabadulni a diktátortól. Nem szabadna becsapni az embereket azzal, hogy majd az őszi népszavazással leváltható a kormány. /Ezt ígérték az önkormányzati választások előtt is, aztán abból sem lett semmi!/ Igen, talán ez az őszinteség hiányzik leginkább ezekből a szembenálló média-pártokból. Illene végre töredelmesen bevallani a drámai igazságot, és nem saját alantas pártpolitikai manipulációkra kellene felhasználni a nemzetért tüntetőket.
Szép szavak helyett eljött immár a tettek ideje! Radikális történelmi korszak, radikális tetteket követel! Cselekedni szükséges, mert ez az utolsó békeévünk, ha alkotmányos eszközökkel fel akarjuk számolni ezt a szörnyű neoliberális diktatúrát. Ha másként nem, a parlamenti ellenzék saját mandátumának -nemzetközi botrányt keltő- visszaadásával kényszeríthetné ki a változást. Eldöntendő lenne végre, hogy békés országot vagy egymással acsarkodó, háborúskodó megélhetési politikusokat akarunk. Nem elégséges megoldás a választójog gyökeres átalakítása nélkül egy előrehozott választás sem. Az ismét csak bebetonozná a jelenleg bejegyzett gyűlölködő pártokat, miközben érintetlenül hagyná a mérhetetlen nagyságú pártállami korrupciót. Ezzel csak tovább folytatódna a jelenlegi polgárháborús hisztéria és egymásnak feszülés. Ezért kell szinte mindent újra építenünk egészen az alapoktól, a magyar történelmi alkotmánytól. Nincs sok időnk hátra. Nem egyenlő mértékben, de közös felelősség terhel mindenkit a kialakult súlyos helyzet miatt. Közösen és közönyösen hagytuk, hogy az ország erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag ilyen mélyre süllyedjen. Közös megoldást kell találnunk! Romboljuk le együtt ezt a nyomasztó diktatúrát, zavarjuk el együtt a véreskezű diktátort! Teremtsünk végre egy élhető, békés hazát! Erre kötelez bennünket a márciusi ifjúság! Összefogásra hív a haza!
Molnár Tamás
HunHír.Hu