- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Közkegyelmet, kártalanítást!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom bízik abban, hogy a Morvai-jelentés javaslata szerint elindul a
demokráciát ért sérülések kárelhárítása. Első lépésként, ahogy a tanulmány is javasolja, a tüntetésben résztvevők, illetve a már elitéltek közkegyelemben való részesítése és az áldozatok kártalanítása kell, hogy megtörténjen – emeli ki a párt.

A Jobbik egyetért a jelentés azon megállapításával, miszerint a rendőrvezetők súlyos hibákat követtek el, sokszor törvénytelenül léptek fel és ezért belső vizsgálat és felelősségre vonás a következő lépés a megbékélés és a demokráciához vezető úton.

A Civil Jogász Bizottság jelentése szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az elsőrendű felelős a 2006 szeptemberi és októberi demonstrációkhoz kapcsolódó rendőri brutalitásért. A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint a sorozatos hazugságok, a kormányzási hibák, a jelentésben megállapított felelősség, és a lopakodó diktatúra megvalósítása miatt a kormányfőnek mennie kell, illetve a demokrácia helyreállítása érdekében új választásokat kell kiírni. Amíg nem lépünk ki a “Gyurcsány-spirálból”, nem lesz nyugalom Magyarországon – írja a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

HunHír.Hu