- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A politika és az erkölcs összekapcsolása

Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint a Fidesz tette szimbolikus értékű, és szó sincs arról, hogy szembemenne a békés politizálással.

A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint a fideszes képviselők kordonbontását nem jogi, hanem erkölcsi szempontból kell vizsgálni. A filozófus az InfoRádióban úgy fogalmazott: a Fidesz tette szimbolikus értékű, és szó sincs arról, hogy szembemenne a békés politizálással.

Lánczi András emlékeztetett arra, hogy a polgári engedetlenség mindig a fennálló törvényekkel szemben próbál érvényesíteni valamit, és mindig egy magasabb törvényre hivatkozik.

A polgári engedetlenségben résztvevők úgy gondolják, hogy a hatályos törvényeken túl van még valami: a politika és az erkölcs összekapcsolása – tette hozzá.

Az egyetemi tanár szerint a Kossuth téri kordonbontás nem jogi, hanem politikai probléma.

Inkább morálfilozófusokat, politikaelmélettel foglalkozó szakembereket kellene megkérdezni, mintsem jogászokhoz – vélekedett.

A kérdés az, hogy élhetnek-e az emberek alapvető polgári jogaikkal – mondta Lánczi András.

Véleménye szerint, akik pozitív jogi érvelést használnak, azok úgy gondolják, hogy az alapvető jogokat az alkotmány biztosítja.

Az emberi és polgári jogok azonban egy magasabb törvényben, a természetjogban gyökereznek – mondta az igazgató.

inforádió

HunHír.Hu