A Fideszen belüli erővonalakat, a párt tagjainak vérmérsékletét és politikai radikalizmusát is tükrözik azok a vélemények, amelyek még mindig kapcsolatosak valamilyen szinten az októberi rendőrattakkal. Az államtitkári fizetésekért bizonyos kuratóriumokban ücsörgő fideszesek persze féltik a nagy lóvét, visszafogottan nyilatkozgatnak. Nem úgy Balog Zoltán..
Levélben fordult a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda vezetőjéhez Balog Zoltán fideszes képviselő. Az Országgyűlés emberjogi bizottságának elnöke úgy véli, hogy mindkét médium elégtelen módon számolt be arról a meghallgatásról, ahol az őszi rendőrterror áldozatai elevenítették fel élményeiket Brüsszelben.
A Magyar Rádió a múlt heti brüsszeli meghallgatásból azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy Elmar Brok, az EU külügyi kabinetjének elnöke az utolsó sorban ülve hallgatta mintegy tíz percig a magyarok beszámolóját. Balog Zoltán többek között ezt is kifogásolta a Such György rádióelnöknek írt levelében. A rádió tudósítása arra is kitért, hogy Brok a szervezők közül senkivel sem beszélt, és kezet sem fogott senkivel. – De hogyan beszélhetett volna, amikor a szervezők mind az elnöki emelvényen ültek, s a több száz főt befogadó teremben nevetséges és értelmetlen lett volna a szervezőkhöz felmenni és őket megszólítani? – tette fel a kérdést Balog a rádióelnöknek. A rádió elhallgatta a beszámolók egyikéből azt a részletet, amikor az egyik sértett felidézte az rendőröknek feltett kétségbeesett kérdését: “Hatvankét év után újra zsidókat vernek Budapesten?” Balog tendenciózusnak, torzítónak és a brüsszeli meghallgatás tényét jelentéktelenítőnek értékelte a rádió híradását.
Az MTI szintén elhallgatta a brüsszeli beszámoló azon mondatát, amelyben a brutális rendőrakció másik sértettje, Reiner Péter zsidóként emlékeztette a rendőröket a hat évtizeddel korábbi eseményekre. A távirati iroda szerint a rendőrattakkal kapcsolatban “Balog az ismert fideszes álláspontot mondta el”; a tudósító ugyanakkor nem tért ki ennek mibenlétére. Nem idézték Camile Eurlingst, az Európai Néppárt alelnökét sem, aki “Európa szégyenének” nevezte a Magyarországon történteket. Az MTI vezérigazgatójának írt levelében Balog azt kéri, hogy a távirati iroda hiteles és alapos tájékoztatást nyújtson az eseményekről. A két intézményvezetőt lapunk nem érte utol.
Mint a Népszabadságban. A Magyar Rádió és az MTI felügyeletét ellátó testületekben a Fidesz delegáltjai is képviselik magukat. A rádiókuratórium Fidesz által delegált elnökhelyettese, Szadai Károly – Balog Zoltánnal ellentétben – korrektnek értékelte a médium híradásait. Gyarmati László, az MTI-t felügyelő grémium fideszes elnökhelyettese pedig kitérően nyilatkozott a távirati iroda híreit illetően. Ami nyilatkozatukban közös: egyikük sem ítélte el a Balog Zoltán által kifogásolt eseteket. A két közmédium híradásai lényegi tartalmukat, vagyis a brüsszeli beszámoló jelentéktelenségének bizonygatását tekintve mindenben megegyeztek a balliberális médiában, így elsősorban a Népszabadságban és a Népszavában megjelent híradásokkal.
mno nyomán
HunHír.Hu