Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya Bökönyi Istvánt, az In-Kal Security Kft. stratégiai igazgatóját kívánta szakértőként alkalmazni abban a bizottságban, amely az elmúlt napok utcai összecsapásainak hátterét vizsgálja ötmillió forint közpénzért. Az izraeli tulajdonu magyarországi magánhadsereget az egykori jeruzsálemi rendőrfőnök hazánkban élő édestestvére alapította.
Az őrző-védő cég részt vett az MTV székházának védelmében, és a kormány rendezvényszervezőjének alvállalkozójaként biztosította az október 23-i állami rendezvényeket is.
Bökönyi István azonban még a Gönczöl Katalin vezette bizottság hivatalos megalakulása előtt viszszalépett a testületből, mert összeférhetetlennek tartotta, hogy ott szakértőként alkalmazzák. Danks Emese kormányszóvivőtől megkérdeztük, hogy Gyurcsány Ferenc miért nem tartotta összeférhetetlennek Bökönyi alkalmazását a szakértői bizottságban. A szóvivő állította: a bizottság első érdemi ülésén derült ki, hogy Bökönyi István összeférhetetlenség miatt nem vehet részt a munkában. Eredetileg azért kerülhetett szóba a felkérése, mert jelentős tapasztalatokkal rendelkező, remek szakembernek tartják a nyugalmazott rendőrtisztet – fűzte hozzá Danks Emese.
A “remek szakember dossziéjából kiderül, aktív korában kétszer is távoznia kellett a parancsnoki székből, ráadásul szocialistaszabad demokrata kabinetek idején. Legutóbb éppen a jelenlegi kormány mentette fel a büntetés-végrehajtás országos parancsnoki tisztségéből, hogy a helyét egy miniszteri biztos vehesse át. Bökönyi azután lett börtönparancsnok, hogy 1997-ben, a Horn-kormány idején le kellett mondania a rendőrség különleges szolgálatának vezetéséről. Sajtóértesülések szerint a lemondását azzal indokolta az elöljárói előtt, hogy kommandósai egy körözött fegyveres rablóbanda helyett egy vétlen békés családra törtek rá. Az eset után a parancsnok azt hangoztatta: a BRFK adta meg rosszul a címet, de magára vállalta a felelősséget, mert a sajtótámadásoktól az Országos Rendőr-főkapitányság nem védte meg a beosztottait
Hunhír.Hu – mno
HunHír.Hu