Nagy a titkolózás a tévéostrommal kapcsolatos vizsgálatról, s éppen ezért itt az ideje, hogy “segítsünk” a rendőrségnek. Ebbe az előre megtervezett játszmába, amely Gyurcsány öszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta zajlik az országban, már a kezdet kezdetén belekerült egy porszem, amely ugyancsak megakasztotta a különben jól működő fogaskerekeket. Nem számolt senki azzal, hogy van hazánkban egy réteg, amelyről számos híradás jelent meg ez idáig, de ezek mind felületesek és rosszul megközelítettek voltak. 2006. szeptember 18-a óta egy új fogalmat kell beillesztenünk ismeretanyagunkba: nemzeti futballhuligán.

A vér színe piros-fehér-zöld I.

Senki sem gondolhatja, hogy amikor megszorításokról, gazdasági leépülésről suttognak az emberek, akkor csak úgy, az általában a mindenkori kormányhoz lojális közrádióban egyszer csak megjelenik a nagy leleplezés a hazug miniszterelnökről, aztán pillanatokon belül más médiumok is közlik a kormányülésen elhangzottakat, amelyek felforgatták végül is Magyarországot. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy amikor a hazugságözön miatt az emberek első reakciójukban a Kossuth térre siettek, s szinte rendőri bíztatással maradhattak ott, kreáltak jogalapot tüntetésükre, ez nem volt előre lejátszva, s nem volt a nagy szemfényvesztés része.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy véletlen volt a gyengén felszerelt rendőröknek, irodistáknak a tévéhez való irányítása, és senki sem gondolhatja komolyan, hogy a tévéostrom csupán pár borgőzös, primitív ember akciója lett volna. Akik ezt a gyalázatos forgatókönyvet kitalálták, nem számoltak a magyarországi labdarúgó klubok törzsközönségével. Nem volt számukra intő jel a 2002-es hídblokád sem, amikor már megfogalmazódott az úgynevezett futballhuligán ars poetica. Egymásnak esnek a csapatért, és úgy különben, ha úgy hozza a sors, mert ez a huligánság egyik ismérve, de egy valami a legfontosabb: személyiségükben, gondolkodásukban a haza és a nemzet sorsa iránti elkötelezettség, amely meghatározóbb adott esetben, mint az életformaszerűen imádott labdarúgó klub sajátos érdekképviselete.

A futballhuligánok összefogtak és nem számított a szín, a sál, a jelvény és a zászló, csak az, hogy az tenni kell a nemzetért, s ütni bárkit, aki ezt akadályozza. Az elmúlt 16 évben a legkisebb mértékben is a haza sorsa iránt elkötelezettek láthatták, hogy nap mint nap megalázásban, kirekesztésben, elhanyagolásban van részük. Ez az időszak arról is szólt, hogy gyalázni a magyar érzületet, a magyar értékeket, nevetségessé tenni a magyar életet és a magyar halált, s nevetségessé tenni azt, akit egyáltalán érdekel a haza sorsa. Százmillió példa támasztja alá, hogy micsoda támadássorozat érte jelképeinket, hogyan akarták kirekeszteni kedvenc íróinkat, költőinket, adott esetben rockzenekarainkat is. Tudta és érezte ezt a futballhuligán is, és ez a felhalmozódott, elfojtott sértéstömeg most kirobbant a tévénél – mert a hivatalos és a kereskedelmi tömegkommunikáció az értékgyilkosság legfontosabb fóruma – a rendőr ellen, akit nem személyében, hanem funkciójában támadott. Ő a hazugság, az átverés és a kinevetés szimbólumát védte parancsra, és útjában volt annak, aki a Gyurcsány-beszéd után úgy érezte, ez így már tovább nem maradhat.

Ütött a futballhuligán, mert őt is ütötték, ütött a futballhuligán, mert hiába volt a szép szó, a kérlelés, nagyképű, kirekesztő elutasítás és a pajzsos rendőrök mögül való kiszólás próbálta porig alázni amúgy is sokszor lesajnált önérzetét. A huligán ütött, dobálta a köveket, mert szokta ezt ő a meccs után is, csak hogy most nem rajongott csapata, hanem a hatalomhoz ragaszkodó hazugok, szemfényvesztők bandája muzsikált. Sokan voltak ott, az egész társadalom képviseltette magát, s nem elszigetelt akcióról volt szó. Ha nincsenek a huligánok, nincs semmi. Törvényszerű volt, hogy idáig jutottak az események, de csak azért, mert ott, a tv-nél a huligán az új nemzeti válogatottért indult csatába.

G. Kirkovits István – HunHír.Hu