Nem vált be Szilvásy – egykori zsurki vodkagyáros Baja-barát – volt környezetvédelmi politikai államtitkár, jelenleg titkosszolgálatokat is felügyelő kancelláriaminiszter október 23-ára hajazó jóslata a november 4-ei zavargásokról, de a baloldali média által túlfuttatott internetes kommunikátorok akcióbuzdítása is hamvába hullt. Ötven évvel 1956 leverése után vér nélkül fejeződhetett be az ellentétekkel és kérdőjelekkel teli 47 nap. Itt az ideje, hogy folyamatosan levonjuk a tanulságokat, és elemezzük a helyzetet, hiszen ezentúl már semmi sem lehet úgy, mint eddig volt.
November 4-én, szombaton, a hatalmas rendőri biztosítással lezajlott Szabadság téri tüntetések szembeötlő igazsága, hogy alig pár lányosztálynyi ember lézengett csak a téren, s a megfogyatkozott létszám egyaránt betudható a félelemnek, de a csalódottságnak és a kiábrándultságnak is. Az, hogy a szovjet emlékműnek nincs helye a magyar szabadság szakrális terén, teljesen természetes és egyértelmű dolog, viszont több éves téma ismételt felmelegítésével már nem lehet szellemi akciózásra buzdítani azokat, akik maguk sem tudják, hogy a sok önjelölt vezér, egykori pannon rádiós félhülye betelefonálókból lett szószóló, helyzetelemző és megmondóember helyett kik lehetnek azok, akik nemcsak radikáldemagóg lózungokat, hanem modern nemzeti programokat is kínálnak.
A folyamatos fegyveres felkelésre buzdító álszent és veszedelmesen káros médiamegjelenések, a balliberálisok által spanolt kommunikátorok a nemzetben gondolkozó, de visszafogott és lájtosabb többség számára ijesztő hangnemben futtatott, kifordított “tényközlései” odáig vezettek, hogy az azonosító nélküli rendőrök is már csak röhögni tudtak a feléjük érkező, még az agyukról is lepattanó szidalmakon. Bebizonyosodott, hogy a Fideszen kívül jelenleg nincs olyan politikai erő, amely hatalmas tömegeket tud mozgósítani, s azok az emberek, akik a liberális megközelítéssel a szélsőjobb, valójában viszont a nemzeti kérdések iránt elkötelezettek, jobb híján Orbán Viktor táborát erősítik.
A Fidesztől jobbra álló, konkrét cselekvési programmal rendelkező párt és a megfelelő vezéregyéniségek hiánya nyomta rá a bélyegét a gyurcsányi beszéd kirobbanása utáni időszakra, és így kaphattak (Kossuth) teret önjelölt városi szellemi-politikai gerillák, beképzelt, sztárolt “akcióhősök”, mártírkodó, szóvirágokban és nem tudásban gazdagok.
A forradalommal takarózók és magának a fogalomnak a legfontosabb évezredes kitételeit csuklóból elvetők akarva-akaratlan de mindenképpen a kormányoldalnak kedvezve figyelmen kívül hagyták: amíg a többség nem akarja a radikális változásokat, és amíg a kisebbség is a többszínű skálán mozog, addig legfeljebb egy-egy eseményt kísérő forradalmi hangulatról, s nem pedig helyzetről lehet beszélni. Szeptember 18-a és október 23-a volt az a két nap, amelyre a fenti megállapítás jellemző, ahol tényleg a társadalom jobbik felének szinte minden rétegének képviselője jelen volt az eseményekkor, akár mint aktív cselekvő, akár mint szenvedő fél.
Magyarországon most egy mindent meghatározó balliberális médiadiktatúra van, amelyet támogat a hatalom szolgálatába állított erőteljesen felfegyverzett rendőrség, de ugyanakkor ez a két nap azt is jelentette, hogy recsegnek eresztékei, és előbb-utóbb valamiféle változtatásra lesz szükség. Miután a nemzeti kérdések helyes kezelésére nem is a hatalom és a rendőrség, hanem a jelenleges hivatalos és többségi balliberális tömegkommunikáció jelent legnagyobb veszélyt, elfogadva adott esetben a kődobálás jogosságát is, mindenképpen a kulturális forradalomra kell a figyelmet fordítani. A szellemi érték védelmére, a tudásanyag bővítésére, a magyarság historikus kincseinek megismerésére, mert csak ebből táplálkozva lehet olyan nagy létszámú emberhalmaznak megjelenni akár a hétköznapi és az utcai politizálásban is, aki tudja, hogy miért és minek okán, jogán kívánja a változtatásokat.
Tény és való, hogy Magyarország még a Szent Korona országa a mai napig is, és jelenlegi alkotmányunk egy összetoldozott sztálinista förmedvény, de amíg az emberek többsége nem ismeri azt, hogy valójában mit takar a Szent Korona-tan, és hogyan lehet azt aktualizálni, addig avítt és nevetséges jelszónak tűnik, és a Győzike-són szocializálódott millióknál semmiképpen sem találhat meghallgatásra.
A HunHír.Hu az események bemutatásakor vigyázott arra, hogy hangnemében és ne témájában legyen visszafogott, mert a radikálbulvár, az egyik nap ezt, a másik nap azt mondom megközelítés csak az ügynökmítoszok erősödését hozhatja, és a gyanúsítgatások az egymásnak feszülő szekértáborok konfliktusai mélyülésének kedvezhetnek.
Lehet beszélni persze előre megírt forgatókönyvekről, provokátorokról, azok provokátorairól, az egész haszonlesőiről és politikai kedvezményezettjeiről, de egy valami biztos, megint csak szeptember 18. és október 23.
(Folytatjuk)
G. Kirkovits István – HunHír.Hu