- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Vicces tüntetés

Közel 30 ezer ember gyűlt össze szombat délután a Kossuth téren, hogy részt vegyen a Fidesz által meghirdetett demonstráción.

Orbán Viktor pártelnök a Fidesz pénteki nagygyűlésén hirdette meg az Igen, Magyarország! Chartát, és arról is szólt, hogy az ellenzéki képviselők minden nap délután 5 és 6 óra között a Kossuth téren lesznek. A demonstráció-sorozat második napján Áder János, a párt országgyűlési képviselője mondott beszédet.

Áder János a miniszterelnök felelősségéről beszélt a Kossuth téren, valamint arról is, hogy milyen büntetőjogi felelősség terheli Gyurcsány Ferencet azért, amit tett, és amit nem tett.

A rendezvény elején Rákay Philip a ma megjelent hazai és külföldi lapokból idézett, melyek a tegnapi bizalmi szavazással foglalkoztak. Ezt követően Kerényi Imre álhíreket olvasott fel. Például, hogy “Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője meglátogatta a börtönkórház idegosztályán Gyurcsány fegyencet”, vagy az MSZP a politikai válság megoldására “visszaigényli Schmidt Máriától az Andrássy úti Terror Háza épületét”.

Az álhírek felolvasásakor a jelenlévők többsége hangos füttyszóval reagált Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Demszky Gábor főpolgármester, Horn Gyula volt kormányfő, Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök, Dávid Ibolya MDF-elnök, vagy Bolgár György és Orosz József újságíró nevének elhangzására.

MNO, uno

HunHír.Hu