- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

”Nem megyünk haza”

A Parlament előtt folytatódott a kormányellenes tüntetés, a legújabb jelszó: “Nem megyünk haza” – jelentette a helyszínről hétfőn reggel 9 órakor az MTI tudósítója.

A demonstrálók száma közben, a reggeli 50-60-ról, körülbelül százra emelkedett, főleg fiatalok és nyugdíjasok érkeztek a térre, s a Parlament hatos és hetes kapuja előtt gyűltek össze. Fütyülnek, a kormány lemondását követelik, és Gyurcsány-ellenes jelszavakat kiabálnak. Megnőtt a rendőrök száma is, akik kettős kerítést építenek a Parlament körül. Tüntetők egy csoportja két, már felállított kordont ledöntött a földre, de a rendőrök nem avatkoztak közbe. Már nem csak magyar újságírók vannak a Parlament előtt, megjelent a nemzetközi sajtó is, a téren dolgozik a BBC angol rádió tudósítója is.

A tüntetés vasárnap este kezdődött, spontán módon, miután nyilvánosságra került az a beszéd, melyet a miniszterelnök még májusban, zárt körben, az MSZP frakcióülésén mondott el.
A beszédben Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy “végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”.

mti

HunHír.Hu