2019.09.30.

Kurz: Nagy kihívás lesz a koalíció

Hosszú ideig tartó koalíciós egyeztetésekre számít Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője.
2019.09.30.

Újabb nem Trócsányira

Megerősítette múlt heti döntését az Európai Parlament jogi bizottsága hétfőn, és fenntartja álláspontját, amely szerint összeférhetetlenség van Trócsányi László biztosi pozíciója,valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között.
2019.09.30.

Heves ellenszenv kísérte a lengyel pride-osokat

A lengyel Lublinban szervezett szivárványos vonulás nem okozott osztatlan sikert tegnap. A Pride résztvevői szerint a kormányzó Jog és Igazságosság pártja a ludas, mert a párt vezetője, Jaroslaw Kaczynski nyilvánosan biztatja a lengyeleket, hogy álljanak ellen az utazó cirkusznak, az LMBTQ mozgalmat pedig a lengyel identitás, nemzet és állam elleni valós fenyegetésként határozta meg.
2019.09.30.

160 éve született a nagy mesemondó

Ma 160 éve született Kisbaconban Benedek Elek magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő. A nagy mesemondó születésnapján ünnepeljük 2005 óta a magyar népmese napját is.
2019.09.30.

Buzizsúrt szerveznének Budaházynak

Budaházy György a diákok egészséges fejlődéséhez való jogát védve szervez LMBTQ-ellenes megmozdulásokat. Válaszként felmerült az ötlet a Humen Online "melegportál" részéről, hogy mulatságot szervezzenek háza elé.
2019.09.30.

Kurz nyert

Az Osztrák Néppárt fölényes győzelmet aratott az előrehozott választásokon, a szavazatok 37,1 százalékát szerezték meg az első előrejelzések szerint. A Szabadságpárt közel tíz százalékpontot zuhant, a Zöldek […]
2019.09.30.

Szerb embercsempészt kapcsoltak le

A szerb állampolgárságú férfit azzal gyanúsítják, hogy a szeptember 28-án Magyarbóly térségében elfogott 23 illegális migráns külföldre juttatásához akart segítséget nyújtani.
2019.09.30.

Demjén Rózsi jobban van

Egyre jobban van a májusi agyérgörcse után Demjén Rózsi, már tervezgeti az év végi koncertjét.
2019.09.30.

Trump találkozna kiszivárogtatójával

Találkozni akar azzal, aki kiszivárogtatta az ukrán elnökkel folytatott beszélgetését - írta Donald Trump amerikai elnök vasárnap este közzétett Twitter-bejegyzései egyikében.
2019.09.30.

Karácsony csillaga lefelé ível

Karácsony Gergely népszerűsége tovább csökkent, már csak 38 százalékot érne el egy most vasárnapi önkormányzati választáson - közölte a Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet.
2019.09.30.

Pár beszédes hangvelvétel

A Párbeszéd Magyarországért (PM) elnöksége beismerte, hogy Karácsony Gergely múlt héten nyilvánosságra került hangfelvétele a párt elnökségi ülésén készült.
2019.09.29.
A kép illusztráció

Migránsokért és menekültekért misézett Ferenc pápa

Erkölcsi kötelességnek nevezte az egzisztencia peremére sodortak közös felkarolását Ferenc pápa a migránsok és menekültek egyházi világnapján vasárnap a Szent Péter téren bemutatott misén, amelyen migránsok, menekültek és az őket segítő szervezetek képviselői is részt vettek.
2019.09.29.

Orbán: Jogunk van

 Megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak, például az, hogy “nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket” […]
2019.09.29.

Szobrot állítottak a málenkij robotra elhurcolt vecsésiek emlékére

A málenkij robotra elhurcolt vecsésiek emlékére feállított szobor, Oláh Katalin Kinga szobrászművész alkotása.
2019.09.29.

Végső cél a vasútőrség felállítása

Tapasztalatszerző vasúti utazásra indul a Mi Hazánk Mozgalom a Betyársereggel vasárnap - jelentette be a Mi Hazánk elnöke Budapesten, a Nyugati pályaudvaron.
2019.09.29.

Elnököt választott a Fidesz

Újraválasztották Orbán Viktor miniszterelnököt a Fidesz elnökévé vasárnap a kormánypárt 28., tisztújító kongresszusán, Budapesten.
2019.09.29.

Tömegek indultak a Csíki Sör ingyenes eszem-iszomjára

Egyes becslések szerint tízezrek rekedtek kívül a Csíki Sör nyereményjátékát lezáró nagyszabású rendezvényről, melynek a gyár csíkszentsimoni telephelye adott otthont
2019.09.29.

Kutya világ jöhet a zsidókra is

A szebb élet reményében a nyugati országokba bevándorló menekültek sajátos életszemléletükről, magatartásukról, beilleszkedni képtelen filozófiájukról, felsőbbrendűségükről is tanúskodik az a felmérés, amelyet a napokban hozott nyilvánosságra […]
2019.09.29.

Hitler a legkelendőbb portéka

A Simon Wiesenthal Központ nagy kudarcként tekinthet rá, hogy több mint 20 éve forgalmazza „történelmi ihletettségű” borait egy olasz kereskedőcsalád, többek mellett Adolf Hitler arcképével. Morálról és marketing-fogásokról kérdezték őket a nekohnok.
2019.09.29.

“Büdös magyar migránsok, magyar banditák”

Másodfokon jövő héten dönt a bíróság Tóta W. Árpád megnyilatkozásáról. Idén májusban precedensértékű ítélettel állapította meg a Fővárosi Törvényszék, hogy Tóta W. Árpád publicista a HVG online kiadásában tavaly novemberben közölt, sokak felháborodását kiváltó botrányos cikke megsértette a magyar nemzet méltóságát.
2019.09.29.

Holttest Óbudán – újabb infók

Budapest III. kerületében egy férfi füvet nyírt egy Ladik utcai telken, mikor az épületben egy holttestet talált. A férfi szólt a telek tulajdonosának, aki nem sokkal később a helyszínre ment és 2019. szeptember 28-án 17 óra 30 perckor bejelentést tett a rendőrségre.
2019.09.29.

35 agysebész akart átjutni a határon

A rendőrök néhány óra alatt 35 illegális határsértőt fogtak el Baranya megyében. Szombaton délután 23 illegális migránst tartóztattak fel Magyarbóly térségében, majd este további 12 illegális határsértőt […]
2019.09.29.

Orbán a zsidóknak: Jó és édes évet

Orbán Viktor miniszterelnök levélben üdvözölte a zsidó újév alkalmából a magyarországi izraelita vezetőket - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
2019.09.29.

Mihály napján

Szokások, népszokások, hiedelmek Mihály napján.
2019.09.28.

Újra erőszakosan akciózik Gyurcsány pártja

Erőszakosan, fenyegetőzve, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaiban félelmet keltve próbált a közmédia székházába bejutni a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek egy csoportja szombat délelőtt - közölte az MTVA Sajtóosztálya.
2019.09.28.

Gyilkosság a Ladik utcában

Sajtóinformációk szerint gyilkosság történt szombat este a Ladik utcában. Úgy tudni, az áldozat egy nő, akit hiányos öltözetben találtak meg egy romos épületben.
2019.09.28.

Kásler: A hagyományőrzés egyik kulcsa a ló

A hagyományőrzés egyik kulcsa, a ló szimbolikus a magyarság történetében és kultúrájában - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere szombaton a Bács-Kiskun megyei Izsákon.
2019.09.28.
Szőcs Zoltán és Beke István

Terrorvád: Elnapolták a románok a tárgyalást

Nem született döntés a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken a Beke István által május 9-én iktatott fellebbezési perben, melyet ötéves büntetés végrehajtása ellen nyújtott be.
2019.09.28.

Ittasan vezetett, meghalt egy 17 éves lány

Cegléden két kerékpárost ütött el az ittas sofőr, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. Egy 17 éves lány meghalt a balesetben. Halálos gázolás történt Cegléden, a Mizsei úton […]
2019.09.28.

Állatkínzásért felelhet a kutyáját autója után kötő nő

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon befejeződött annak az ügynek a vizsgálata, amelynek gyanúsítottja a kocsijához kötve húzta a kutyáját. Cselekményét vétségről bűntettre módosították a nyomozók.
2019.09.28.

Megbújtak a tehervonaton az illegális bevándorlók

Egy tehervonaton elbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra 15 illegális migráns.
2019.09.27.

Közösen cselekednének az erdélyi magyar pártok

Közös cselekvési tervről tárgyaltak pénteken Kolozsváron az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői.