2019.08.31.

Wass Albert: Jönnek!

...A rádió mellett ültünk és vártuk a híreket. Sem kezünk, sem agyunk nem foglalkozott semmivel. Csak éppen ültünk és néztünk magunk elé, mint ilyenkor mindig, egy képre, vagy a szőnyeg valamelyik mintájára akasztva tekintetünket, azzal a fásult apátiával, melyet mint vastag kérget aszalt körénk a fölénk súlyosodó történelem fülledt várakozása. Vártunk...
2019.08.31.

Gazdag István: Klímaautizmus ad acta

Pótcselekvésként addig is feláldozhatnánk házi kedvenceinket a klímaautizmus oltárán, amint azt egy német baldefektes hárpia javasolja, nem máshol, mint az egykori NDK Népszabadságában, mert szerinte a kutyák és a macskák csak „fölösleges terhet” (unnötige Belastung) jelentenek a környezetre nézve, és az etetésük hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátáshoz (Lasst uns die Köter abschaffen, neues-deutschland.de, 2019. július 17.).
2019.08.31.

Duguláselhárítás

A hvg.hu „Miért ne lehetne Jézus transznemű?” című augusztus 27-ei interjúja nemcsak mélységesen felháborító minden biblikus gondolkodású zsidó és keresztény számára, de ráadásul teológiailag annyira hazug, gondolati színvonalát tekintve pedig annyira alacsony is, hogy reagálnom rá az eldugult vécé pucolásához hasonló élmény intellektuálisan. Mégis el kell végeznünk, miként azt is néha.
2019.08.31.

Ukrajna mindenáron meg akar felelni az IMF-nek, eladják a földjeiket

UKRAJNA LESZ AZ ÚJ KELET-EURÓPAI TIGRIS – álmodozik az államfő kabinetfőnökének helyettese, aki immár Ukrajna miniszterelnöke. Olekszij Honcsaruk hamarosan az IMF-fel akar új szerződés kötni, és a termékeny termőföld eladására készül.
2019.08.31.

Ügyvéd: az űrben elkövetett bűntény a küldő ország joga szerint büntethető

A világűrjog szerint bűneset elkövetésekor az asztronautát küldő ország jogát kell alkalmazni - mondta Szatmári-Margitai Gergely ügyvéd az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a világűrben egyetlen államnak sincs kizárólagos uralma, ezért kell az űrjogot alkalmazni.
2019.08.31.

Rab Irén: A demokrácia abszurditásai

„Miért számítok radikális jobboldalinak, ha a merkeli politikától eltérő a véleményem?” – tette fel a kérdést Alexander Gauland az AfD társelnöke egy interjúban. Gauland negyven éven át volt tagja a CDU-nak, mígnem 2013-ban új pártot alapított, az AfD-t, jobboldali kereszténydemokrata alternatívát kínálva Németországnak. Nem tett mást, csak rácuppant arra a vákuumra, ami a politikai palettán Merkel regnálása alatt keletkezett.
2019.08.31.

Szinte az egész országban várható este zivatar, szél és jég – sárga figyelmeztetést adtak ki

Zivatar miatt adtak ki sárga riasztást szinte az egész országra. Elsősorban a villámlás, az esetleges jég és a szélerősödés miatt figyelmeztetnek - írta a Met.hu.
2019.08.31.

Az Alan Kurdi is belefutott néhány illegálisba a Földközi-tengeren – JÓ, HOGY NEM TUTAJJAL JÖTTEK…

Az Alan Kurdi német civil hajó felvett 13 migránst a fedélzetére egy túlterhelt facsónakból a Földközi-tengeren, Lampedusa olasz sziget közelében – közölte szombaton a hajót üzemeltető Sea-Eye segélyszervezet szóvivője. A migránsok között nyolc fiatalkorú van. Felelőtlenség lett volna nem felvenni őket a csónakból, mert az alkalmatlan volt tengeri útra – mondta Gorden Isler.
2019.08.31.

Nem nyugodtak bele, megtámadták Trianont

Amikor eljött Sopron átadásának napja, a Nemzeti Hadsereg tisztje megtagadta az engedelmességet, Ágfalvánál pedig támadásba lendült a Rongyos Gárda – 1921. augusztus 28-át írunk. Az első világháború lezárását célzó béketárgyalásokon részt vevő magyar delegáció vezetője, Apponyi Albert gróf szemléletesen fogalmazta meg a Trianoni végzéssel kapcsolatos dilemmát: az ország előtt csak az a kérdés áll, öngyilkos legyen-e, nehogy megöljék?
2019.08.31.

Román járműszerelvények sofőrjeit büntették a rendőrök az M3-as autópályán

Román járműszerelvények sofőrjeit állították elő a rendőrök az M3-as autópályán, akiket elsőfokú határozatban három hónapra eltiltottak a vezetéstől és pénzbírságot szabtak ki rájuk. A police.hu honlapon szombat délelőtt publikált közlemény szerint péntek délután az M3-as autópálya geleji pihenőjénél értek tetten két sofőrt
2019.08.31.

Borsodból jöttek kispesti MAGYAR nőket kirabolni – DE NINCS, UGYE?

Egy "férfi" 2019. augusztus 15-én éjszaka Budapest XIX. kerületében, egy játszótéren hátulról befogta egy nő száját, majd társával leteperte a földre, és kivette a kezéből a telefonját. Az elkövetők harmadik társa közben figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését. Miután kirabolták a nőt, elmenekültek a helyszínről.
2019.08.31.

Csaknem 10 fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnál

Csaknem 10 Celsius-fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnál - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton, a meteorológiai nyár utolsó napján a Facebook-oldalán. Vasárnap akár 36 fok is lehet.
2019.08.31.

Következményei lettek annak, hogy iskolabuszokkal is szállították a megemlékezőket Úzvölgyébe

A kiszabható legmagasabb bírsággal sújtotta a rendőrség a csíkszentmártoni önkormányzatot az iskolabuszok jogtalan használata miatt a hétfői úzvölgyi megemlékezésen. A pénzügyi megterhelésnél azonban még égetőbb problémát jelent, hogy mivel a busz forgalmi engedélyét is visszatartották 30 napra, nem lesz mivel iskolába szállítani a helyi gyerekeket.
2019.08.31.

Mi Hazánk: csökkentsék öt százalékra a gyermekneveléshez szükséges termékek áfáját!

A Mi Hazánk a tanévkezdés terheinek csökkentése érdekében azt kezdeményezi, hogy a gyermekneveléshez szükséges termékek áfáját mérsékeljék a legalacsonyabb, öt százalékos szintre - mondta Dúró Dóra, az ellenzéki párt elnökhelyettese, független országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
2019.08.31.

A székely nyelvjárásról rendeznek konferenciát Énlakán

Hagyomány, változatosság és változás a székely nyelvjárásban címmel rendeznek konferenciát az énlaki művelődési házban szeptember 13-án és 14-én - közölték a szervezők az MTI-vel. Mint írják, a székely az a magyar nyelvjárási régió, amely keleti peremként a történelemben és a legújabb korban is leginkább megőrizte területi kiterjedtségét és sajátos karakterét.
2019.08.31.

Napsütéssel és zivatarokkal búcsúzik az augusztus

A Kárpát-medence időjárását szombat estig alapvetően anticiklonális hatás jellemzi, de helyi zápor, zivatar kialakulására is van esély. A derült éjszakát követően szombaton is napos idő várható gomolyfelhőkkel. Szombaton a délutáni, esti órákban helyenként alakulhatnak ki záporok, zivatarok - legnagyobb eséllyel a Dunántúlon. Az északkeleti, majd keleti szél csak néhol élénkülhet meg, de zivatar környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek.
2019.08.31.

Házilag készített repülővel léphette át a szlovák határt törvénytelenül egy ukrán férfi

Feltehetően házilag készített repülővel lépte át a szlovák határt törvénytelenül egy ukrán férfi - közölte pénteken a szlovák rendőrség Facebook oldalán.
2019.08.31.

A csalódott németek pártja az AfD

A választók valószínűleg még inkább megbüntetnék a gyengélkedő szociáldemokratákat, ha kilépnének a szövetségi kormányból – nyilatkozta lapunknak Molnár Tamás Levente. Az országos szinten is megerősödött Alternatíva Németországnak és a Zöldek kimagasló eredménye borítékolható a vasárnapi német tartományi választásokon. A jobboldali AfD ugyanakkor szinte biztosan ellenzékben marad Brandenburgban és Szászországban, ahol szivárványkoalíció várható.
2019.08.31.

Fegyvereket és lőszereket találtak egy török férfi autójában a határ közelében

Nyolc lőfegyverrel és csaknem 1500 lőszerrel lépett át a határon Rajkánál kisbusszal egy török férfi pénteken, akinek letartóztatásáról szombaton dönt a Győri Járásbíróság - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
2019.08.31.

Tömeges bevándorlás nincs, válsághelyzet van

A Belügyminisztérium kezdeményezi a kormánynál a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítását. Ezt a tárca az Index érdeklődésére válaszolta. A minisztériumot azért keresték meg, mert a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter azt mondta, a belügynek kell kezdeményeznie ezt, de ez még nem történt meg.
2019.08.31.

Rossz minőségű drog állhat a ráckevei cigány összecsapás mögött

Pisztolyokkal, kardokkal és vasvillával felfegyverkezve feszült egymásnak két "csálád" csütörtök éjszaka Ráckevén. A cigány bandaháború hátterében a Blikk szerint valószínűleg a drogkereskedelem állhat. A lap úgy tudja az egyik cigány banda kábítószert adott el a másiknak, a szertől azonban valaki rosszul lett, és veréssel torolták meg a rossz minőségű anyagot.
2019.08.31.

Az erdélyi bevonulás 79. évfordulójára – „Isten és a Haza nevében: Előre a keleti Kárpátok gerincéig!”

Trianon után csak kevesen hittek abban, hogy belátható időn belül „lesz még magyar feltámadás”, és jószerivel vértelenül, nemzetközi jóváhagyással több elszakított országrész is visszatér az anyaország kebelébe. A magyar külpolitika mellett a Magyar Királyi Honvédség is tevékeny szereplője volt az országgyarapítás időszakának.
2019.08.30.

Újra kaphat állami támogatást a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) igazolta, hogy megteremtette törvényes gazdálkodásának feltételeit, így újra kaphat állami támogatást - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
2019.08.30.

Megfenyegette a brit királynőt Soros egyik szervezete

Nem tetszett a Soros Györgyhöz köthető, Best for Britain szervezetnek, hogy Boris Johnson a parlament felfüggesztéséről szóló kérelmét jóváhagyta a brit uralkodó. Nemtetszésüknek egy Twitter posztban adtak hangot, ahol burkoltan megfenyegették az angol királynőt –írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
2019.08.30.

Reményik Sándor születésnapjára

"Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!"
2019.08.30.

Vasárnap Székelykeresztúron tiltakoznak a magyarellenesség miatt

Folytatódik az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett, Ne bántsd a magyart! elnevezésű, tiltakozás-sorozat. Szeptember 1-jén (vasárnap) 16 órától Székelykeresztúr főterére várják a tiltakozókat, ahol több száz székely zászlót is kiosztanak.
2019.08.30.

Új fejlemények a Fenyő-ügyben

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítvánnyal fordult a Fővárosi Ítélőtáblához, mert álláspontja szerint Portik Tamás adott utasítást Jozef Rohácnak Fenyő János megölésére.
2019.08.30.

Arra várnak az NGO-hajók a tengeren, hogy megnyissák az olasz kikötőket

Jelenleg is több NGO-hajó várja a tengeren, hogy megnyissák az olasz kikötőket. Sőt, az egyik német civil szervezet már fel is szólította az új kormányt, hogy vessen véget a „Salvini-féle rasszista politikának". Úgy tűnik, hogy nincs messze a baloldali fordulat: máris beengedik az egyik hajóról az utasok egy részét: egyelőre a nőket, a gyerekeket és azokat, akik betegnek mondják magukat – közölte az M1 Híradója.
2019.08.30.

Elítélték az Indentitárius Nemzedék vezetőit

Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték csütörtök Franciaországban az Indentitárius Nemzedék (GI) nevű szervezet három vezetőjét, akik azzal a céllal torlaszolták el 2018 tavaszán a francia–olasz határon lévő Échelle-hágót, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére.
2019.08.30.

Testkamerákat kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei

Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei, amitől a társaság a bántalmazásos esetek további csökkenését várja. A legtöbb eszközt a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalon használják majd, mert ott éri a legtöbb támadás, atrocitás a jegyvizsgálókat - jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón a társaság.
2019.08.30.

Több mint négy kilogramm kábítószert talált a rendőrség egy vietnami férfinál – KELLETT EZEKET IS IDE BEENGEDNI!

Több mint négy kilogramm fehér és sárga színű kábítószergyanús anyagot talált a rendőrség egy vietnami, Budapesten élő férfi autójában kedd hajnalban az M1-es autópályán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2019.08.30.

Történelmet írt az új ukrán kormánypárt

Történelmet írt a Volodimir Zelenszkij elnök vezette új ukrán kormánypárt, amely az ukrán demokrácia történelmében elsőként hozott létre koalíciókötés nélkül parlamenti többséget – mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő pénteken az M1-en.