A mai nap szenzációja: „Elie Wiesel” levelet írt Kövér László házelnöknek, amelyben bejelentette: visszaadja a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. Az ok: a Nobel-békedíjas személy szerint hazánk jelenlegi vezetői „támogatják a magyar múlt tragikus és bűnös időszakainak – nevezetesen a háború alatti Magyarország vezetői több százezer magyar zsidó deportálásában és meggyilkolásában játszott szerepének – tisztára mosását”.
Elie Wiesel” 2004. június 24-én kapta meg a magas kitüntetést Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. (Zárójelben jegyzem meg: azért teszem idézőjelbe az említett személy nevét, mert nem tudjuk, mi a valódi neve. „Elie Wiesel” ugyanis nem az, akinek mondja magát – semmit sem tudunk róla, múltját sem ismerjük.) Hogy miért kapta a kitüntetést „Wiesel”, nem tudom. Egy biztos: nem érdemelte meg. Ezért a mostani döntése – a nagykereszt visszaszolgáltatása – helyes lépés volt, csak üdvözölni lehet.
S most lássuk a levelet. A Magyar Narancs honlapján megjelent már a magyar fordítás, ezt közlöm az alábbiakban – természetesen az angol eredeti kíséretében:
„Kövér László úr őexcellenciájának, a Magyar Országgyűlés elnökének
Elnök Úr!
Mélységes aggodalommal és felháborodással értesültem arról, hogy Ön Szőcs Géza kulturális államtitkárral és a szélsőjobboldali Jobbik elnökével, Vona Gáborral együtt részt vett azon a szertartáson, amelyet Nyírő József, a nyilas parlament egykori tagja tiszteletére rendeztek Romániában. Gyalázatosnak tartom, hogy a Magyar Országgyűlés elnöke olyan eseményen jelenik meg, amelyen a Horthy- és a Szálasi-korszak fasiszta ideológusa előtt tisztelegnek. Ez a lehangoló hír ráadásul annak az újjáéledő gyakorlatnak a nyomában érkezett, hogy köztereket neveznek el az országot a háború idején vezető Horthy Miklósról, továbbá rehabilitálják Wass Albertet és más olyan figurákat, akik lelkesen együttműködtek a magyar fasiszta rendszerrel. Arról is tájékoztattak, hogy szélsőjobboldali értelmiségiek munkáit az iskolai kötelező irodalom-tananyag részévé tették.
A magyar Parlamentben 2009. december 9-én tartott beszédemben arra sarkalltam az Ön kollégáit, hogy ’tegyenek még többet a közéletben és a sajtóban megjelenő antiszemita hangok és csoportok egyértelmű elítéltetése érdekében… mivel meggyőződésem szerint szégyent hoznak erre a nemzetre’.
Azóta csak még világosabb lett, hogy Magyarország irányítói támogatják a magyar múlt tragikus és bűnös időszakainak – nevezetesen a háború alatti Magyarország vezetői több százezer magyar zsidó deportálásában és meggyilkolásában játszott szerepének – tisztára mosását.
Nem szeretném, hogy bármiféle közöm lehessen efféle törekvésekhez, ezért ezennel visszaküldöm Önnek a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, melyet 2004. június 24-én ítélt oda számomra a Magyar Köztársaság elnöke.
Üdvözlettel:
Elie Wiesel”
A levél állításait nem feladatom minősíteni (például arra sem térek ki, mitől volt „fasiszta” rendszer a Horthy-rezsim), hiszen tudjuk jól: „Elie Wiesel” nem ismeri a közelmúlt magyar történelmét. Elég csak felütni világsikerre vergődött könyve, Az éjszaka című önéletrajzi regény első oldalait. „Wiesel” ezt írja Magyarország német megszállásáról:
„A budapesti rádió bejelentette, hogy a fasiszták átvették a hatalmat. Horthy Miklós kormányzót kényszerítették, hogy nyilas pártvezért kérjen fel kormányalakításra.”
Ez a rész szerepelt az említett mű eredeti szövegében. Néhány évvel ezelőtt „revideálta” saját szövegét a szerző, s a felesége fordításában megjelent, „Wiesel” által is jóváhagyott angol kiadásban is ugyanezt olvassuk:
„Budapest radio announced that the Fascist party had seized power. The regent Miklós Horthy was forced to ask a leader of the pro-Nazi Nyilas party to form a new government.”
Mindenki tudja, hogy ez az állítás nem igaz. A nyilasok nem 1944 márciusában, hanem októberében kerültek hatalomra, s nem Horthy kérte fel Szálasit kormányalakításra. Mégis: ez a sok millió példányban eladott könyv ezt a marhaságot sulykolja a tájékozatlan olvasókba.
Egyébként Az éjszaka című mű számos részét „revideálta” a szerző. Erről már írtam korábban, nem akarom ismételni magam. Csupán megjegyzem: többek között életkorát is „revideálta” a szerző. Az eredeti kiadásban az szerepelt, hogy 1944 áprilisában még 15 éves sem volt (miközben hivatalos életrajzában az szerepel, hogy 1928. szeptember 30-án született), az új kiadásban már csak annyit olvasunk: 15 éves volt.
Most tehát nem arról akarok beszélni, mi mindent írt át „Wiesel” az önéletírásában – amelyről korábban azt állította, hogy minden szava igaz -, hanem azokról a „tényekről”, amelyeket az új kiadás számára sem revideált.
Mielőtt azonban erről szólnék, engedtessék meg nekem egy kis kitérő. Nemrég jelent meg magyarul „Elie Wiesel” új könyve, „A Sonderberg-ügy” (Bp., Nyitott Könyvműhely, 2011, 189 o.). Egy szuszra olvastam el. S bár rémesen untam, egyetlen szóért érdemes volt befalni ezt a regényt. A regénybeli elbeszélő neve Yedidyah Wassermann, aki nem ismerte a szüleit. Nagyszülei nevelték, akiket szintén deportáltak, de túlélték a háborút. Róluk ezt olvassuk:
„Mint mondtam: a nagyapám megismerte a lágereket. Nagymama is, valahol Magyarországon. Soha nem beszéltek róla. Ha valaki utalást tett rá, nagymama elsápadt, és összeszorította az ajkát.”
Magyarországon „láger”? Az ötvenes években volt (pl. Recsken), de 1944-ben? Melyik hazai „lágert” ismerte meg a világháború végén az elbeszélő nagymamája? Ezen persze az amerikai olvasó nem akad fenn. A hazai viszont igen. S akkor bizony oda az „epikai hitel”.
Visszatérek oda, ahol a kitérő előtt tartottam. Említettem, bizonyos „tényeket” nem javított ki önéletírása új kiadásában „Elie Wiesel”. Egy példát már említettem – a nyilas hatalomátvétel idejét vétette el a szerző. A másik példát a könyv végéről idézem.
1945. április 11-én szabadult fel a buchenwaldi tábor, e napon lépnek be az első amerikai katonák a táborba. Hogy ezután mi történt a kicsi „Wiesel” életében, arról ezt olvassuk Az éjszaka utolsó oldalán:
„Buchenwald felszabadulása után három nappal súlyosan megbetegedtem. Mérgezés. Kórházba vittek, ahol két hétig lebegtem élet és halál között.”
Ezután olvassuk el a könyv frissen „revideált” változatát, az angol nyelvű kiadás megfelelő részletét:
„Three days after the liberation of Buchenwald, I became very ill: some form of poisoning. I was transferred to a hospital and spent two weeks between life and death.”
Látjuk, semmi változás: a szerző nem írta át az eredeti szöveget, tehát amit olvasunk, az a színtiszta igazság. Maga a valóság (ne feledjük: „Wiesel” szerint könyvének minden szava igaz!).
Kezdjünk számolni. 1945. április 11-én szabadult fel Buchenwald, három nappal később kórházba került, aztán két hétig „lebegett”. Hogy utána mi történt, pontosan nem tudjuk, mert a szerző csupán annyit ír, hogy „egy napon erőm megfeszítésével fel tudtam kelni” (a javított kiadásban már nincs erőmegfeszítés: „One day when I was able get up….”). Mivel joggal feltételezhetjük, hogy a kétheti „lebegés” végeztével nem rögtön távozott a kórházból, ezért kijelenthetjük: legkorábban május elején léphetett ki a kórház kapuján. Azt viszont – a fentiek alapján – bizton állíthatjuk: 1945. április 16-án már a kórházban „lebegett” a szerző, hiszen három nappal a felszabadulás – április 11. – után vitték oda.
1. kép
A buchenwaldi tábor helyén működő múzeumban látható az a kép, amely a múzeum honlapján is megtalálható. Híres felvételről van szó: 1945. április 16-án készítette Harry Miller amerikai katona az egyik barakkban (lásd 1. kép). A múzeum honlapja közli is a képen látható személyek nevét (nem az összesét, csak azokét, akiket azonosítani tudtak). A legalsó sorban balról az első Grüner Miklós, aki ekkor 15 éves volt. A fölötte levő sorban balról a hetedik – akinek az arca be van karikázva – „Elie Wiesel”. Ismétlem: ez olvasható a buchenwaldi múzeum honlapján és a kiállításon is (no meg számos kiadványban).
Mondanom sem kell: maga „Elie Wiesel” volt az, aki „felismerte” magát a képen. Ezzel az állítással csupán két baj van. Egyrészt: amikor a fénykép készült, „Wiesel” – saját elmondása szerint – éppen egy kórházban „lebegett”. Talán fölösleges is leírnom, a felvétel nem egy kórházban készült, s a kinagyított arcképen is látható, hogy az arc tulajdonosa bizony öntudatánál van, nem „lebeg” (lásd 2. kép).
2. kép
Tudjuk, a hazugsághoz is profizmus kell. „Elie Wiesel” viszont nem profi: nem lehet egyszerre kórházban „lebegni” és ugyanakkor egy láger barakkjában a fényképezőgép lencséjébe nézni. Akármennyire egyedi és kivételes is az ember, ez nem megy.
Most jön a másrészt. Azt már tudjuk, hogy a 2. képen látható személy nem azonos „Elie Wiesel”-lel. De akkor kicsoda ez az ember?
Tudjuk, Grüner Miklós évek óta állítja: Vízel Lázár nevű barátja túlélte a háborút Buchenwaldban. Ez a Vízel Lázár – aki valóban létezett, van róla auschwitzi és buchenwaldi igazolás is – 1913 őszén született. Az eliewieseltattoo.com honlapon – amely „Elie Wiesel” csalásait teszi közhírré – nemrég jelent meg egy rövid írás: számítógépes program segítségével megpróbálták „belőni” a 2. képen látható férfi életkorát. Az eredmény: 30-36 év közötti lehet. Megkérdeztem Grüner Miklóst: ezek szerint a valódi Vízel Lázár látható a 2. számú képen? Grüner azt válaszolta: nem. A valódi Vízel egy másik barakkban volt. Tehát nem tudjuk, hogy kicsoda a 2. képen látható, nem gyermekkorú férfiú. Ha összevetjük a buchenwaldi képről kinagyított Grüner Miklóssal, aki akkor 15 éves volt (lásd 3. kép), akkor józan ember nem állíthatja, hogy nagyjából hasonló korú két fiatalt mutat a két kép. Nem tudjuk tehát, ki van a 2. képen. Azt viszont tudjuk, hogy 30 év körüli lehetett.
3. kép
A buchenwaldi képen magát felismerő „Elie Wiesel” tehát kétszeresen lebukott: egyrészt a képen idősebb ember látható, másrészt a kép akkor készült, amikor „Wiesel” saját bevallása szerint máshol „lebegett”. De van más, ennél is fontosabb hazugság.
„Elie Wiesel” önéletrajzi könyvében azt írja, hogy az „A-7713”-as számot tetoválták a karjába Auschwitzban. Ezt az állítását könyvének „revideált” változatában sem javította. Tudjuk – az auschwitzi múzeum dokumentuma is alátámasztja -, hogy ezt a számot az 1913. szeptember 4-én, Máramarosszigeten született Vízel Lázár viselte. „Elie Wiesel” néhány évvel ezelőtt egy bírósági meghallgatáson eskü alatt vallotta, hogy az „A-7713”-as számot tetoválták a bal karjára, apja – Shlomo Wiesel – pedig az „A-7712”-es számot kapta Auschwitzban. Tudjuk, ez utóbbi is hazugság, hiszen ezt a számot Vizel Lázár testvére, Vizel Ábrahám „kapta”.
Amikor nemrég Grüner Miklóssal találkoztam, elbeszélgettünk ismét erről a tetovált számról. „Elie Wiesel” karján ugyanis nem látható semmilyen szám, amint ezt videofelvétel, s több fénykép is tanúsítja (lásd 4. kép). Hová lett a tetoválás? Miért nem hajlandó megmutatni „Elie Wiesel” a nagy hírnévre szert tett, Nobel-békedíjjal is megszentelt „A-7713”-as számot?
4. kép
Grüner Miklós nem titkolta el a bal karját. A Szlovák Sörözőben ebédeltünk, amikor közelről megmutatta a saját számát: „A-11104”. Le is fényképeztem, hogy bemutassam az olvasónak (lásd 5. kép). Jól látható a tetoválás, még messziről is. S most tessék megnézni a 4. képet, s a „Wiesel”-ről készült videofelvételt. Nincs a bal karján egyetlen darab szám sem.
5. kép
Nem is lehet. Mert „Elie Wiesel” soha nem volt Auschwitzban. És nem volt Buchenwaldban sem. Grüner Miklós szerint még az is kétséges, zsidó-e egyáltalán „Elie Wiesel”. Itt van egy kép, „Wiesel” azt állítja: nem sokkal az 1944-es deportálás előtt készült róla (lásd 6. kép). Akinek kedve van, vesse össze a 2. képpel, amelyen „Wiesel” magát ismerte föl – miközben egy kórházban „lebegett”.
6. kép
Nem folytatom, így is hosszú lett ez a szöveg. Azt hiszem, a fenti, kevés adalék is meggyőzte a kétkedő olvasót: „Elie Wiesel” csaló, szélhámos. Ez a csaló, szélhámos kapott magas állami kitüntetést 2004-ben, s ez a csaló, szélhámos adja vissza most tiltakozásképpen a nagykeresztet. Vajon miért szánta el magát erre a lépésre?
Az a gyanúm: „Elie Wiesel” megérezte, hogy vége a játéknak. Ráébredt arra, hogy hamarosan lelepleződik. S akkor bizony megfosztják a kitüntetéseitől. Elárulom az olvasónak, éppen azt terveztem: levelet írok Áder János elnök úrnak. Hogy vizsgáltassa ki „Elie Wiesel” múltját. Hadd tudja meg a magyar honpolgár, hogy az állítólag „magyar” származású „Wiesel” közönséges szélhámos. Tehát arra kértem volna Áder János elnök urat, hogy a lefolytatott vizsgálat eredményeként fossza meg a magas kitüntetéstől „Elie Wieselt”. Elkéstem. Most már más típusú levelet kell írnom.
Mert a magyar kormányzatnak természetesen válaszolnia kell „Elie Wiesel” mostani lépésére. A helyes megoldás az lenne, ha tényfeltáró bizottság szedné csokorba – mit csokorba: kazalba! – ennek a szélhámosnak a hazugságait. Ezt a feladatot nem lehet megspórolni. Ráadásul egy ilyen lépéssel a magyar kormányzat történelmet írna. Hatalmas csapást lehetne mérni a „holocaustiparra”. Nem szabad elszalasztani ezt az esélyt.
Szalay László – Hunhír.info