- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A zsidó fajvédő nyíltan uszítja a világot Ahmedinezsád ellen

Nyílt levélben biztosította támogatásáról hétfőn Sirin Ebadi iráni ügyvédet és az iráni ellenzéket Elie Wiesel cionista zsidó író és 44, jobbára szintén zsidó származású, általában a hovatartozása, s nem tudományos munkája miatt Nobel-díjas társa.

A dokumentum a The New York Times és az International Herald Tribune című napilapban jelent meg. A közlést a New York-i székhelyű Elie Wiesel cionista alapítvány fizette.

A levél írói felszólították Ebadit, aki 2003-ban az iráni emberjogok védelme érdekében folytatott küzdelméért kapta meg a Nobel-békedíjat – vagyis a cionista zsidók érdekeit védte, s ez elég volt a magas kitüntetéshez – valamint Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök ellenfeleit, hogy ne adják fel reményüket. A Nobel-békedíjasoknak becézett cionista gyűlölködők elítélték egyben az iráni elnökválasztásokat követően történt “súlyos jogsértéseket”. A zsidók által felheccelt csürhe agresszív randalírozása természetesen törvényes dolog- szerintük.

Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője hétfőn hivatalos szertartás keretében jóváhagyta, hogy újabb négy évre Mahmúd Ahmadinezsád legyen az ország elnöke.

A cionista zsidó Elie Wiesel, 1986-ban az erőszak, az elnyomás a fajgyűlölet elleni harcáért részesült Nobel-békedíjban. Olyan kaliberű jogvédő, mint amilyen magyar író a nulla tehetségű Sorstalan Kertész Imre. Zsidók, s cionisták, nekik jár csak úgy a Nobel díj. A perzsagyűlölő zsidó Wiesel
egy nyilatkozatában mostani kezdeményezését magyarázva azt mondta, számára Irán egy diktatúra, ő pedig mindig a diktatúrák áldozatai oldalán áll. A saját terrorállama meg a világ legtoleránsabb országa.

HunHír.Hu