Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján Vitéz Málnási Ödön (1898-1970) történész eredetileg 1958-ban Londonban „Magyar mártírok” címmel megjelent rendhagyó krónikájával emlékezünk az Andrássy út 60 pincéiben történtekre.

A kötetében bemutatott mártírokon (Bárdossy László, Sztójay Döme, Hóman Bálint, Szász Lajos, Jaross Andor, Rátz Jenő, Szombathelyi Ferenc, Jány Gusztáv, Ruszkay Jenő, László Dezső, Kemény Gábor, Hubay Kálmán, Kassai Ferenc, Vajna Gábor, Láday István, Hajnácskőy László, Hain Péter, Ferenczy László, Kerekes Béla, Franz Anton Basch, Dorogi Farkas Ákos, Ereky Károly, Matolcsy Mátyás, Ternegg Kálmán, Kiss Károly, Hindy Iván, Balassa Bálint, Pünkösdy László, Kovács Endre, Ráád Árpád, Hegedüs István, Kiss Géza, Ruszkiczay-Rüdiger Imre, Zách Emil, Bácskay-Bencsik Béla, Páter Károlyi Bernát és a saját édesapja) kívül egyedülálló részletességgel örökíti meg az Andrássy út 60 pincéiben történteket:

»A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal
összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával
lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt,
aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, és az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a „népügyészségen” eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták „pótnyomozás”- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak összegezéséből ki lehetett volna mutatni.

Természetesen a sok kínzásnak elsősorban a zsarolás volt a célja. Amikor az áldozat megkapta a halálos ítéletet, akkor az áldozat kétségbeesett családjánál megjelent egy közvetítő ügyvéd és megkezdődött az alku. Átlag 1000-1200 gramm aranyért a kétrendbeli sikkasztóból köztársasági elnökké előléptetett személyhez [célzás a csak „palástos hóhér”-ként emlegetett Tildy Zoltán református lelkészre – Ifj. T. L.] felterjesztették a kegyelmi kérvényt, az aranyon osztozott a politikai rendőrség az ügyben verő csoportja, az előadó népügyész, a népbíróság tanácsának tagjai és a kijáró ügyvéd. Azután az elnök megkegyelmezett. Az ügyvéd perújítást kért, egy más tanács megállapította (200-300 gramm aranyért) a bűncselekmény hiányát és közülünk sorjában vitték ki szabadlábra a már alaktalanra vert támolygó, volt halálos elítélteket.

Természetesen, ha az egész rokonság nem tudta összekaparni a kívánt aranyat, akkor az áldozatot felakasztották, de esetleg csak 6-8 hónap múlva. Addig a „halálos zárkákban” tartották, hogy a zsaroló bűnszövetkezetek kijáró ügyvédjeinek idejük legyen felhajtani az aranyat. Mert az akasztásból közvetlen hasznuk nem volt.«

Ifj. Tompó László – Hunhír.info