Száznegyvenöt éve, 1875. október 8-án született Tormay Cécile. Egykönyvű író. Ez persze képtelenségnek tűnik. Mégsem az. Mert ha csak egy könyvet ír, a „Bujdosó könyv”-et, már akkor is örök hálára kötelezi olvasóját.

Lélegzetelállító műről van szó. Igaza volt egyik néhai méltatójának, Galambos Gruber Ferencnek:

A gyászkorszak főszereplőiről pár szóval is olyan találó képet rajzol, hogy azon a történelemtudomány sem fog majd találni revideálni valót.

(Katolikus Szemle, 1940. augusztus. 296. old.)

Szokás mondani, hogy egy korszak hiteles értékeléséhez kellő „történelmi távlat” szükséges. Az események gyors rögzítése óhatatlanul is személyes ítéletet, elfogultságot, részrehajlást eredményez. Ez lehet persze nagyon sok esetben igaz, csakhogy a Bujdosó könyv esetében mégsem az. Olyan világot rögzít benne ugyanis Tormay, ami 1919-ben százharminchárom napnál nem tartott tovább, ámde 1945-től oly hosszú időn át ismét beköszöntött és évtizedeken át uralkodott – ráadásul máig kihatóan.

Ha valaki a két világháború között az akkori Szovjet-Oroszországról olvasott, óhatatlanul is mintha a Bujdosó könyvet lapozta volna, amelyből megtudhatta: az 1919-es magyarországi kommunizmus képviselői hajszálpontosan ugyanúgy viselkedtek, mint aztán Oroszország új „urai”. Nem is annyira a gazdaság, kereskedelem, ipar, hanem ezerszer inkább az emberi lelkek tönkretétele, az embermilliók mentális megtörése volt az, ami démonikussá tette a kremli „új időszámítás”-t követő uralmat.

Csupán egy példa erre. André Hoornaert belga újságíró beszámolójában olvassuk:

„Egy fiatal katolikus leány kihallgatása folyik. Azt akarják tőle megtudni, hol vannak bizonyos papok, mit csinálnak és mit mondanak? Kijelenti, hogy nem tud semmit. A kihallgatás tovább folyik szép, lassú türelemmel. Nincs fenyegetés, nincs direkt kínzás. Csak kihallgatás. Mikor a vizsgálóbíró elfárad, folytatja a másik, de a kihallgatás, a kérdések özöne egy percre sem szakad meg. Közben természetesen a fiatal leány nem kap sem enni, sem inni és nem is alhatik. A kihallgatás már 108 óra hosszat tart. És ekkor mézédesen mondja neki az egyik kihallgató bíró „Nem akar öngyilkos lenni?” „Igen!” – kiáltja a szerencsétlen leány. Természetesen ez a méltatlan komédiának csak a kezdete. Hiszen semmiesetre sem engedték meg volna neki az öngyilkosságot, amelyből különben sem lett volna semmi hasznuk. Csak abba a lelkiállapotba akarták hozni a fiatal leányt, hogy ellentétbe kerüljön katolikus meggyőződésével. De a pillanatnyi elernyedés elmúlt és a fiatal leány szembenézve kínzójával így szól: „Nem, ehhez nincsen jogom. De ti megölhettek engem és meglátjátok, hogy mosolyogva fogok meghalni.” Senki Istenen kívül, de én azt hiszem, hogy ő most ott sétál a magasban, abban a rózsás kertben, melyet Kis Szent Teréz művel a Szent szűz számára.”
(Magyar Kultúra. 1937. július 5-20. 14. old.)

Mondhatnók, Tormay Cécile látnok volt. Ő már 1918-ban előre tudta, milyen világ várható ott, ahol a kommunizmus csak egy kicsit is fészket rak. Nem véletlen hát, hogy a kommunista rendszer mai örökösei is annyira rettegnek e könyvtől. A Bujdosó könyv ugyanis felfedi, hogy a kommunizmus 1. eredendően természetellenes, démoni, ezért megreformálhatatlan, 2. aki megpróbál vele kiegyezni, azt képviselői maguk fogják megsemmisíteni, és 3. csak ott tud megtelepedni, ahol súlyos, megoldatlan társadalmi-szociális problémák uralkodtak el.

Csak kívánnunk lehet, hogy a Bujdosó könyv legyen ott minden magyar kezében.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info