Történetesen Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjába, a Pólus Centerbe vitt utam. A konfekció boltok mindegyikének bejáratánál vevőcsalogató, divatruhába öltöztetett bábuk éktelenkedtek. Kivétel nélkül néger nőket és férfiakat ábrázoltak! Ez már több, mint iszlám propaganda, ez az afroamerikai trendi erőszakolása kereskedelmi szinten is.
Félreértés ne essék! Semmi bajom nincsen amúgy a négerekkel. Isten teremtményei ők is. Joguk van az élethez, a tisztességes megélhetéshez, lakhatáshoz. (Élnek hazánkban számosan közülük olyanok – magam is ismerek ilyet –, akik jó pár évtizede itt élnek, beilleszkedtek közénk.) A probléma – helyesebben tragédia – az, hogy az afroamerikai trendi erőltetésével bizonyos politikai körök az üzleti világban is éreztetik akaratukat: szoruljon csak ki mindenünnen a fehér ember, hogy helyét a négernek adja át.
Nincs ebben semmi rasszizmus, összeesküvés-elmélet, s ne is kérdezzük, a földrajzilag eredendően afroamerikai térség plazáiban vajh hány fehér férfit, nőt állítanak reklámul a multinacionális médiumok és cégek. Minden szép a maga helyén! Ismétlem, nem baj, ha élnek köztünk négerek is. De vigyázzunk a mértékkel! Miért őket tartatják nekünk, fehér európaiaknak – szinte kizárólagosan – ikonoknak, éspedig egyre agresszívabban?
Pusztába kiáltott szavak lennének ezek? Hát nem tudom, de azt igen, hogy nem újak. Amikor kiléptem a Pólus Centerből, egész úton hazafelé azon törtem a fejemet, hogy ki is volt az az eleink közül, aki mintha már múlt századunk harmincas éveiben is aggódott volna mindezek miatt. Hazaérve eszembe jutott a szerző neve, s a könyve. Idézek belőle:
„Egy szép napon – jegyzi meg Romier – nem lesz más, aki a hölgyeknek udvaroljon, mint a keletiek s a négerek. Ezzel természetesen nemcsak a költészet és az erkölcsiség forog veszedelemben, hanem az emberiség társadalmi életének olyan a természetben gyökerező ereje, amelyet sem nélkülözni, sem mással pótolni nem tud: a családi élet válik teljesen lehetetlenné. »Az ember nem meri kimondani, mi következik be azon a napon, amikor a férfi már semmibe sem veszi a nőt (Romier)”
(Blazovich Jákó OSB: A nagy szfinx. Újkori emberarcok. Budapest, 1936. Szent István-Társulat-Stephaneum Nyomda Rt. 151. old.)
A néhai tudós bencés szerzetes tehát már 1936-ban – kortársai közül Lucien Romier francia publicistát idézve – aggódott. Hangsúlyozom, semmi bajom a négerekkel, gyönyörű Afrika, de ez itt mégiscsak Európa s lakóinak többsége, tetszik, nem tetszik, még fehér. Már bocsánat.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info