Amint ismeretes, állami tulajdonba került végre Munkácsy Mihály Golgotája, amit hárommilliárd forintért vásárolt meg a kormány egy amerikai magyar milliárdos műgyűjtőtől, s így debreceni kiállítóhelyén, a Déry Múzeumban végre megtekinthető lesz a teljes Munkácsy-triptichon.
Az ember ilyenkor megáll s elkezd gondolkodni – no nem a Bíró Lajos-féle 1919-es, 133 napos kommünt népszerűsítő plakátokról közismert, kigyúrt papírmunkás. Nem véletlen azonban ennek említése: a proletár államban állítólag vezető szerepű munkások „feje”, a postabélyeg-rablásról elhíresült Kun Béla a Magyar Szent Koronát egy bécsi ékszerésznek akarta anno eladni. (Még szerencse, hogy a bécsi ékszerész ebbe nem ment bele.)
Nem mellesleg Munkácsy soha nem látta egymás mellett a három festményt, s most, amikor ez a harmadik kép birtokba vételével lehetővé válik, hallgatnak a sikerről. Sikerről? Nekik – vajon kikről is van szó, ugye? – mi is a siker? Mert a mostani, Országháza előtti „tüntizők” szemét nemcsak a betlehemi jászol szúrta, hanem a Magyar Szent Korona is. „Ki vele!” – skandálta egyikük. Mintha azt hinnék, hogy most is ezerkilencszáztizenkilencet írunk…
Innen lehet talán legjobban megismerni őket. Nekik minden fáj, aminek mi örülünk. Egyre több műemlék nyeri vissza régi fényét, egyre több történelmi városrészünk tükrözi vissza szakavatott helyreállítási munkálatokkal régi arculatát, egyre több ősi kincsünk kerül haza, mintegy kicsiben tükröztetve a nagyot, az integer Magyarországot. Ennek ők nemhogy nem örülnek, hanem hisztizni kezdenek, „mibe kerül mindez”, amikor „semmire” sincsen pénz.
Istenem, minő groteszk is világuk! Vörös veterán elődeik beültek a készbe, előszeretettel antik bútorokkal rendezték be a másoktól általuk elkommunizált lakásokat – miközben szólt a verkli, hogy „a múltat végleg eltörölni”! –, most pedig ivadékaik gyűlölettől eltorzult arccal adják a „hazájukért aggódók”-at. Bezzeg ha ők lennének most hatalmon, nem lenne „urizálás”, mert a Munkácsy-festmény árából mi mindent lehetne végre „rendezniük”!
Mondom, még nem láttam egyetlen papírterméküket sem arról, minő pazarló ez a kormány, amiért megvette Munkácsy Golgotáját (pedig ebből rendbe lehetne tenni az egészségügyet is), de nem csodálkoznék egy pillanatig sem, ha az elkövetkezendő napokban erről szólna a fáma részükről. Mert száz szónak is egy a vége: Munkácsy sem kell nekik. Viszont érdekelne, hogy egy eleddig ismeretlen Picasso-ábrázolat vétele esetén is ennyire húznák az orrukat?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info