- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Vásárlás = vásárláz

Öles cikkcímen akad meg szemem: „Rekordösszeget költöttek a családok vásárlásra.” Idén „tavalyhoz képest bő ezermilliárd forinttal hagytak többet a családok az áruházak pénztáraiban”. A cikknek természetesen van folytatása, de ha megengedik, megállok, s kénytelen vagyok meghagyni mostani filippikám címét.

Ha valaki netán nem tudná (vagy nem rendelkezvén keresztény gyökerekkel, vagy elfelejtve azokat): advent (s annak nyolcada, amiben még benne vagyunk) a bűnbánat ideje. Nem a vásárlázé! Miközben az éter szinte minden hullámhosszán nyomjuk, hogy megvédjük kultúránkat, kereszténységünket, azzal dicsekszünk, hogy a templomok helyett a plazákban vagyunk s azokban költjük el ilyenkor pénzük legjavát?

Megáll az ember esze, de most komolyan. A fentebb idézett mondat ráadásul nem a DK és társai szennycsatornáin jelent meg. Eszembe jut viszont olvastán, hányszor, de hányszor ostorozta néhai jó Bangha Béla jezsuita atya a „keresztény kurzus”-t! Most már kezdem érteni, hogy miért.

„Keresztények vagyunk, de kerüljük az Isten házát s elvesztettük az imádság szárnyaló lendületének, az áhítat boldogságának, a magunkba szállás töredelmének érzetét. Keresztények vagyunk, de az evangéliumot, a világirodalomnak ezt a legnagyobb remekét és a világtörténelemnek ezt a leghatalmasabb lendítő kerekét csak hallomásból ismerjük.”

(Bangha Béla SJ: Nagy kérdések útján. 2. kiadás. Budapest, 1923. Magyar Kultúra-Pallas Rt. Nyomdája. Katolikus Kultúrkönyvtár I. 83. old.)

Tényleg, mi kell még ahhoz, hogy észhez térjünk? Csődülünk a plazákba, szórakozóhelyekre, költjük pénzünket ilyenkor eszeveszettül gumimacikra és keljfeljancsikra, meg aztán ajándékokat cserélgetünk. Ezzel hirdetjük, mennyire jók vagyunk, mennyire épül országunk? (De ha már a vásárláznál tartunk, hol, vannak a valóban hazai, éspedig kiválóbbnál kiválóbb termékeket kínáló áruházak?)

Nyilvánvaló persze, hogy a balliberális kormányzások csődjét nem lehet egyik napról a másikra helyretenni – demagóg, aki ennek ellenkezőjét állítja. Ugyanakkor azonban olybá tűnik, hogy joggal kevesellhető mindaz, ami eddig ennek érdekében „magasabb helyen” történt.

Még egyszer, félreértéseket elkerülendő: mindezeket egyáltalán nem egy szemellenzős ellenzéki írja, ellenkezőleg, olyan valaki, aki április 8-kán nem véletlenül tette őmelléjük az ikszét. De szeretné, ha ennek viszonzásaként azért az eddigieknél lényegesen érzékelhetőbb változások jönnének el, s nem csak e téren – amíg Isten meg nem elégeli mindazt a rosszat, ami közéletünkben az ellenséges oldal magatartása és annak felsőbb helyeken való megtűrése miatt van.

De szép is lenne, ha az idézett cikkcím helyett azt olvasnánk már végre egyszer: „Rekordidőt töltöttek a családok a bűnbánatra.” (Merthogy nem csak plaza van, hanem gyóntatószék is.) Remélem, eljön ennek is majd az ideje – csak nehogy későn legyen.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info