Nem lévén traumatológus, fogalmam sem volt, mekkora esés kell ahhoz, hogy az ember utána felkeljen. Nos, nálam ez most – nem tévedés – egy hónapba telt. Szóval történt az, hogy az „Evangélikus Élet” című orgánumban Prőhle Gergely egy hónapja ekként nyilatkozott viselt dolgai miatti múzeumigazgatói menesztésével kapcsolatban: „Olyan környezetben nőttem fel, ahol sosem kellett választanom Nyírő József, Herczeg Ferenc és Esterházy Péter között, sem stílusuk, sem politikai nézeteik különbözősége miatt, csak írásaik színvonala volt az érdekes. Meggyőződésem, hogy ez olyan stratégia, amely az irodalmi múzeumhoz hasonló közintézmények számára is vállalható.”
Bevallom őszintén, ami sok, az sok, s végigolvastam bár a Pröhlével készült interjút, de rájöttem, teljesen fölösleges a meginterjúvolt további mondataival foglalkoznom. Maradjunk is csak e röpke sorainál! Bocsánat, de Pröhlénél még Aczél György elvtárs is különb volt.
Bizony különb. Olyan volt amúgy, amilyen, de ő legalább nem teketóriázott. Volt egy hármas skatulyája: tiltott, tűrt, támogatott. Ám olyan nem volt, hogy mindegy, ki kicsoda. Ha élne, nem említené az említetteket egy lapon. S ebben – kivételesen – egyet is értenék vele. (Ritka pillanat, de hát van ilyen.)
Visszatérve Pröhlére: nehéz az embernek megőriznie ilyenkor a hidegvérét. Úriemberhez méltóan megpróbáltam nekiveselkedni egy hónapja, hogy minél visszafogottabban reagáljak, de valahogy csak nem megy. Íme a végeredmény: ez a Pröhle olyan, mint egy gendertermék.
Remélem, érthető. Illetve még egy. Ősei tiszteletre méltó hazai lutheránus értelmiségiek voltak. (Írja ezt egy konvertita – evangélikusból lett – katolikus!) Akik, ha élnének, gyanítom, most úgy rúgnák őt ülepen, hogy Birobidzsánban érne földet. (Értse, aki érti, a célzást.)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info