Bizonyára vannak, akik gyertyát gyújtanak 1917. november 7-e „megünneplésére”, kiváltképpen Lenin elvtárs emlékére. Azonban ha igaz az ókori bölcsesség, miszerint sokak halála mintegy tükörképe életüknek, akkor ez ebben az esetben maximálisan igaz.
Ralph H. Major amerikai orvostörténész tollából egy roppant tanulságos könyv jelent meg magyarul is (A végzet katonái, 1938). Ebben leírja, miként halt meg Lenin:
„1923 telén egy professzor előadást tartott Moszkvában. A tudós neves specialistája volt az agylágyulásnak. Hirtelen fölpattant az ajtó, s a titkos rendőrség egyenruhás osztaga lépett be. Parancsnokuk odafordult az előadóhoz: »Hagyja abba az előadást és jöjjön velünk!«
A professzor fehér lett, mint a fal. Hallott már eleget azokról, akik a titkos rendőrséggel mentek el és nem tértek többé vissza.
»Szabad telefonálnom a családomnak?« – kérte.
Pár lépést tettek, aztán fölszálltak egy repülőgépre, és egy vidéki birtokra érkeztek, sok mérföldnyire Moszkvától. A régi tulajdonos házában egy ember feküdt az egyszerű ágyon, aki már képtelen volt összefüggően beszélni és szemmel láthatólag hűdéses volt.
A professzor fölismerte Lenint.
A specialista több ízben meglátogatta betegét, de óva intették, nehogy beszélni merjen ezekről a vizitekről. A hírek azonban lassanként mégis kiszivárogtak. Rövid idő múltán egy híres német orvos repült Moszkvába, a forradalom és a vérontás fővárosába: megtekintette a beteget és paresis-t [idegrendszeri zavar okozta bénulást – Ifj. T. L.] állapított meg. Óriási honoráriumot kapott, annyit, hogy nyugodtan visszavonulhatott praxisától.
Ez a diagnózis is megerősítette azt az Oroszországban szállongó történetet, hogy Lenin a »szégyenletes betegség« [a szifilisz, vagyis a vérbaj – Ifj. T. L.] következtében halt meg, amit fiatal korában kapott el. Ez sok mindent megmagyaráz, miért rendezett vérfürdőket, ha valaki szembekerült akaratával. Megmagyarázza, miért parancsolta meg a cár, a cárné, fiatal leányaik és kisfiúk kivégzését. »Végre! Életem egyetlen személyes törekvése beteljesedett« – mondotta ekkor Lenin. Bátyját fölakasztották, mert merényletet akart elkövetni a cár apja ellen, tehát az volt Lenin akarata, hogy a cárt és egész családját kíméletlenül ki kell végezni. Ez a logika jellemző az agyalágyultakra. Megmagyarázza ez Moszkva egyik látványosságát is, Lenin sírját, ezt a geometriai egyszerűségű sötét emlékművet a Vörös téren, szemben az ódon Szent Vazul katedrálissal. Itt nyugszik a diktátor bebalzsamozott teste, üvegszarkofágban alussza utolsó álmát, s a kíváncsiak végtelen libasorban haladnak el előtte, kívül pedig a vörös hadsereg végtelen oszlopai menetelnek. Elmebeteghez illő vágyálom! De milyen csapás a szovjet büszkeségre! Népük vezére elmebeteg volt! Lenin, a bolsevizmus főpapja, agyalágyult!”
No de van itt más is. Lenin özvegye, Krupszkaja elvtársasszony sem volt akárki: „[…] azt indítványozta a kommunista vezetőségnek, hogy szaporítsák a klubokat, kaszinókat, munkásházakat. Mutassák meg, hogy a szovjet is nyújthatja »ugyanazt«, amit a templom nyújt. A börtönök szaporítását azért nem indítványozta a vörös asszony, mert az úgyis van elég. Különben most már ott úgy sincs szükség börtönre, mert állandóan működnek a vörös hóhérok.”(Rózsafüzér Királynéja, 1937. november. 316. old.)
Férjéhez hasonlóan nem győzte méltatni az ateista propagandát: „[…] cikket írt, amelyben az orosz vörösök soha el nem múló kötelességének jelöli meg a papság és a vallás elleni küzdelmet. Hangsúlyozza, hogy az ünnepek alkalmával atheista gyűléseket kell tartani, hogy senkinek se jusson eszébe a templom. Lenin már megkapta földi gonoszságának égi jutalmát, majd megkapja özvegye is. Az Istennel szemben eltörpül minden!” (Rózsafüzér Királynéja 1937. október. 285. old.)
Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaját is félreállították azonban saját pártfelettesei. Hiába, a kommunista forradalom képviselői egymást sem szívelték. Hát így gyújtson valaki gyertyát emlékükre.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info