Önkéntelenül is adódik a párhuzam a kommunizmus és a liberalizmus között, ha abból a tényből indulunk ki, hogy mindkettő fittyet hányt a tényleges kriminológiára, lassan már a közbűntények elrettentő megbüntetésére is. Nincsen olyan, hogy „enyém, tied, övé”. Csak egy van: enyém!
Ennek illusztrálására álljon itt ezúttal egy rendőrnyomozó valóságos kriminológiai példatárából való részlet. Íme:
„A szovjetparadicsom Magyarországon a rendőrség intézményének megszüntetésével és a börtönök ajtainak kinyitásával kezdődött.”
(Baksa János: A bűn álarc nélkül. Bp. 1944. Szerző kiadása-Korda Rt. 45.)
Súlyos konklúzió, de – igaz. Miért is?
„A proletárdiktatúra megtanított sok mindenre. Magyarországon legalább rendszere abban kulminált, hogy mindent fordítva cselekedett az addig érvényben volt törvények szellemével szemben. Miután a kormányzáshoz nem értettek, úgy gondolták, hogy akkor cselekszenek a diktatúra szellemében, ha a burzsoá kormányrendszer minden rendelkezését megfordítva hajtják végre.
A szovjetrendszer voltaképen a teljes anarchiát jelentette. A közönséges bűncselekmények tettesei salvus conductus-t élveztek, ha politikai nézeteik megegyeztek a bolsevisták tanításaival.
A diktatúrát irányító népbiztosok Nietzsche óriásainak szerepében tetszelegtek, „akik mintegy hidak magaslanak ki a lét zagyva folyama felett”. Akiknek minden szabad, akik magukénak tekinthetik az egész világot kitűzött céljaik elérése érdekében.
A véres hekatombák, az ország feldarabolása, a tömegek éheztetése, nyomorgatása, a pénz elértéktelenítése, a valláserkölcs, a közegészség, közbiztonság aláásása, a magántulajdon megszüntetése, mind-mind apró epizód volt a diktátorok szemében. Napóleont játszott mindegyikük a nélkül, hogy együttesen méltók lettek volna Napóleonra szemeiket felemelni.”
(U. ott, 46. old.)
A fentebbi szöveg kulcsmondata ez: „[…] akkor cselekszenek a diktatúra szellemében, ha a burzsoá kormányrendszer minden rendelkezését megfordítva hajtják végre.”
Igen, mindent – megfordítva. Vagyis ami eddig a tied volt, az most már az enyém. Egy francia kiadvány (Lebrun Armand: La dictature du Proletariat. Les ravages du bolchévisme en Hongrie. 64 gravues et 20 illustrations colorées. Paris, 1920. Felix Alcan) egyik grafikája hajszálpontosan illusztrálja ezt. Egy fiatal proletár pár 1919-ben betör egy agg arisztokrata magyar pár kastélyába, s amíg az agg tulajdonosok felé pisztolyt szegeznek, két proletár porontyuk nekiáll bezsebelni mindent, amit látnak. Őket már „öntudatos proletárok”-ká „nevelték”: mindent elemelni, amit a „gazdagok” mindeddig „elloptak” tőlünk, hiszen ez nekünk jár. Ez nem is lopás, csak „visszavétele” mindannak, ami a dolgozó népé volt!
Hiába, a kommunizmus a rendőrség megszüntetésével és a börtönök kinyitásával kezdődött. Ráadásul roppant időszerű a fentebbi rendőrnyomozói memoár. Ott tartunk, hogy Brüsszel helytartói ugyanúgy járnának el nálunk is, ha tudnának, ahogyan a Kun Bélák egykor. Jöjjenek csak a kontinensfoglalók, csatlósaikkal egyetemben őket nem börtön, hanem politikai stallum várná! Rendőrkézre legszívesebben csupán az általuk politikailag inkorrekteknek tartottakat juttatnák és őket zárnák börtönökbe.
Még ezek után mondja valaki azt, hogy ez merő konteózás! Nem, ez nem összeesküvés-elmélet gyártás, ez maga egy összeesküvés, és nemcsak Magyarország, hanem egész Európa ellen. Összenő, ami összetartozik, Kun Bélától Jean-Claude Junckerig.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info