- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ezért tévedés a marxizmus

Ma, amikor az ellenzéknek nevezett – valójában hazudott – politikusok ingyenes ellátásokról, szolgáltatásokról prédikálnak, nem feledhetjük, hogy mindaz, amit ilyetén hirdetnek, tömény marxizmus.

Marx és Engels már 1848-ban meghirdették a magántulajdon eltörlését, mindenekelőtt arra hivatkozva, hogy a magántulajdon mennyi egyenlőtlenségnek, társadalmi viszálynak elsődleges előidézője. Csakhogy mi a valóság?

„Vagyoni aránytalanság ugyan mindig volt a földön s az Úr Jézus szavai szerint: Szegények mindig lesznek veletek. Verbőczy népe, a szegény adófizető nép – misera plebs contribuens – nem vész ki soha. Mindamellett a szociális bajok miatt méltán elégedetlenek az emberek, mert azok jórészt megszüntethetők és így a helyzet javítása elől elzárkózni nem szabad. A csillagok járását csak vizsgálni tudjuk, de megváltoztatni nem vagyunk képesek. A társadalmi állapotokat azonban nemcsak tanulmányozni, hanem módosítani és javítani tudjuk.”

(Dr. Töttössy Miklós: A szociális kérdés. Katholikus Nevelés. A magyarországi római katholikus Hittanárok és Hitoktatók Egyesületének szakközlönye. 1917. június 20. 189. old.)

Igen, mindig is volt s a világ végezetéig lesz is vagyoni aránytalanság, minthogy nincs abszolút tökéletes társadalom, minthogy nincsen bűntelen ember, s a különféle társadalmi rétegekbe csoportosuló egyének képességei is igencsak különbözőek, melynél fogva a munkanemek szintúgy meglehetősen sokfélék. Például egy egyetemen nemcsak professzorokra van szükség, hanem portásokra is, s hiába dolgoznak egy helyen, fizetésük igencsak különböző, noha mindkettőjük munkájára egyaránt szükség van.

Persze a kommunista különleges lény – majdnem állatfajtát írtam, de belátom, tévedtem, hiszen az az Isten belé adta természetes ösztöneit követi kizárólagosan. Nem így a kommunista. Miért ne lehetne kifordítani a világot a sarkából? Vagy a kommunizmus lelki-szellemi áldozatai miért ne fáradoznának azon, hogy napról napra valami hajmeresztő polgárpukkasztással álljanak elő? (Az ilyenek táborában ugyanis az sem kizárt, hogy a földet nem gömbölyűnek (pontosabban geiodnak), hanem laposnak tartják.)

Amikor 1919-ben Magyarországon beköszöntött a kommunizmus, százharminchárom napos terroruralma alatt első intézkedései közé tartozott, hogy az iskolákban eltöröljék az osztályozást. Két „kalkulus”-t ismert csak el, a „megfelelt”-et és a „nem megfelelt”-et.

Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szűnt az iskola.

Weöres Sándort idéztük. Valahogy önkéntelenül is ez jut az ember eszébe a régi-új marxistákról, a „birka-emberek”-ről. Mit akarnak? Mindent, de – előbb-utóbb – tényleg mindent megváltoztatni – megreformálni –, s hazugnak kiáltani ki mindazt, amit kétezer, ezerötszáz éve közmegegyezésesen nemhogy hisz, hanem tud az emberiség java.

Őket kivéve.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info