1738-tól a pápák sorra eltiltották a katolikus híveket a szabadkőműves szövetség páholyaiba való belépéstől, illetve egyáltalán a velük való bárminemű kapcsolat keresésétől. Mégis akadtak, akik ezzel szemben azt hirdették, hogy nem feltétlenül ördögi a két fél közötti nexus.
Különösképpen az USA-ban volt ez – legalábbis egykor – annyira jellemző. Messze vezetne a „liberális katolicizmus” eszmetörténetének elemzése, annyi azonban így is bizonyos, hogy a XIX. század második felében akadtak olyan klerikusok és laikusok a szabadság állítólagos honában, akik a két fél közötti eszmei egyezségre törekedtek. Ennek jele az alábbi hírcikk is:
„Nemrég néhány jóindulatú ember megalapította a Hamilton-Jefferson-egyesületet, hogy – mint mondták – „jobb viszonyt teremtsenek a katolicizmus és szabadkőművesség között”. De a bostoni katolikus napilap, a „Pilot”, őszintén megmondja, hogy ez a kibékülés lehetetlen. „A katolicizmus – írja – és a szabadkőművesség két ellentétes világnézleti sarkpont. Az egyik hirdeti Istent, Krisztus istenségét és Krisztus egyházának tanitását. A másik mindenkit istenné tesz, materializmust és naturalizmust prédikál. Egyszerűen elveti az örök igazságokat.” Tűz és víz, hit és hitetlenség soha egymással kezet nem foghatnak.”
(Katolicizmus és szabadkőművesség Amerikában. Pécsi katolikus tudósító, I. évfolyam. Pécs, 1925. julius 5. 4. szám. 18. old.)
Korunk liberális embere persze merően mást mond: „Mindegy, ki mit hisz, csak – valamiben, valakiben – higgyen. Különben is egy az Isten. Ne legyünk szemellenzősek, bigottak, szentfazekak, vaskalaposak. Untig elég a szeretet, az igazság meg úgyis képlékeny!”
Aki csak egy kicsit is ad magára, ezt nem írhatja alá. Annál inkább azt, amit a jeles hitvédő, Stolz Albán vallott:
„Magától értetődik, hogy komoly embernek kerülni kell azon könnyelmű léha keresztények társaságát, kiknek hiábavaló üres fecsegései és ostoba röhögése a legnemesebb eszméket is sárba rántják és messzire tova űzik, mint az énekes fülemülét a szamárordítás.”
(Stolz Albán: A halál patikája vagy ne félj a haláltól! Pozsony, 1896. Tóvári Pelikán Krizsó kiadása-Wigand F. K. könyvnyomdája. 141. old.)
Sőt még tovább ment:
„Szüntess be minden ismeretséget és barátságot olyan emberekkel, kik a bűnt félvállról veszik és ezért beszédeikkel és rossz példájokkal ártalmadra lehetnek. Kétszer kettő négy: a gonoszak téged előbb megrontanak, nemhogy te azokat a jó utra téríted; ha egészséges ember leül a rühesnek helyére vagy belefekszik a himlős betegnek ágyába, azért a beteg meg nem gyógyul, hanem az egészséges igenis megbetegszik. Legyen bármily kedves előtted ezen vagy azon személy – ha ismételt intéseid után sem javul meg, sőt jó szándékodat kifigurázza: vágd le kezedet és kapard ki szemedet – az az rögtön és minden időkre válj meg tőle!” (U. ott, 147-148. old.)
Bizony a kézfogás kötelez. Ám az ember nem mindenkivel foghat kezet. Mondhatnók, mutatis mutandis: madarat tolláról, embert – kézfogásáról.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info