„Tedd a jót és dicséretet nyersz tőle, mert ő az Istennek a szolgája a javadra. De ha a rosszat cselekszed, félj, mert nem ok nélkül hordozza a kardot; szolgája ugyanis az Istennek, hogy bosszút álljon büntetéssel azon, aki rosszat cselekszik.” (Róm 13, 4.) Szent Pál apostol iménti tanítása azt mutatja, hogy a halálbüntetésnek igenis természetjogi és szentírásbeli alapja van. De ha csupán a józan paraszti észre és a mindennapos kriminológiára hagyatkozunk, akkor pusztán ezek figyelembevételével is megbizonyosodhatunk arról, hogy azon államokban, melyekben eltörölték a halálbüntetést, bizony a gyilkosságok száma ijesztően megnőtt.

A katolikus erkölcstan még tovább megy. A halálbüntetés jogosságának mindenáron való tagadását álhumanizmusnak tekinti. S hogy miért?

„Jogos háborúban az ellenfél megölése. A háború, ha a jog megvédésének más módja nincs, igazságos és megengedett dolog; Melkizedek megáldá Ábrahámot, mikor ez a Szodomát feldúló ellenséget leverve győzelmesen tért vissza házába. (I Móz 14, 19.) Azonban a fölösleges vérontás vagy a védtelen polgárok bántalmazása nem egyeztethető össze a háború igazságosságával.

Meg van engedve az életünk ellen jogtalanul támadó megölése, ha életünk megmentésére más mód nem kínálkozik. Ügyelnünk kell azonban, hogy jogos önvédelmünkben át ne lépjük a kellő mérséklet határát, vagyis ha életünk megmentésére más mód is kínálkozik, mint például futás, a támadó lefegyverzése stb., úgy a támadó életét nem szabad kioltani.

Ugyanezeket az elveket kell szem előtt tartanunk akkor is, ha nem a magunk, hanem felebarátunk élete ellen intéz valaki jogtalan támadást, sőt állanak ez elvek az esetre is, ha valaki az életünk fönntartására szükséges javakat támadja meg jogtalanul és erőszakosan.”

(Matuszka Mihály: Katholikus keresztény erkölcstan az 1900. évi hitoktatási tanterv alapján a középiskolák VI. osztálya számára. 4. kiadás. Budapest, 1912. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda Rt. 69. old.)

Mindebből levonhatjuk tehát a következtetést, miért és mikor jogos a halálbüntetés? De mi a helyzet az ilyenkor a tettes részéről nyújtandó kártérítéssel?

„Aki másnak testi élete ellen vétett, az kártérítéssel tartozik. Köteles ugyanis megsebesített vagy egészségben megrontott felebarátjának gyógyításáról gondoskodni, őt a betegsége folytán netalán ért anyagi veszteségért kártalanítani; gyilkosság esetén pedig köteles a meggyilkolt lelkéért imádkozni, érte engesztelő szentmise-áldozatot szolgáltatni, s ha szükséges, hozzátartozóinak eltartásáról gondoskodni.” (U. ott)

Vannak, amik változnak az életben és vannak, amik nem. Az erkölcsi törvények például sohasem. S ha ezeket betartanánk és betartatnánk, minden a helyére kerülne. Akkor fel sem merülne a címbeli kérdés.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info