Nem új keletű a Sargentini-jelentés, miként a külföldön elfogadtatása érdekében lobbizó hazaárulók tevékenysége sem. Ilyenkor azonban a valóban magyar ember félreteszi a pártpolitikai preferenciákat. Létünk a tét!
Más szóval nem a kormány, nem a miniszterelnök, hanem hazánk megmentése a tét. Olvasva, hallgatva ugyanis az EP-képviselők nem kis hányadának magával Magyarországgal kapcsolatos sorozatos megnyilatkozásait, csak annyi a bizonyos, hogy mindent bevetnek történelmünk során jogosan kivívott európai tekintélyünk teljes felszámolása érdekében.
Szociológusok, történészek hosszú sora elemezte már eddig is, hogy a második világháború óta miért veszítette el Európa a saját gyökereit, azonosságtudatát, divatos szóval identitását. Gyökereik különbözősége ellenére szinte mindegyikük egyetért abban, hogy azért, mert vezetőik a kozmopolitizmusra, a világpolgárságra teszik fel hosszú évtizedek óta nemcsak egyéni életüket, hanem az általuk vezetett nemzetekét is.
Eleinte csak a nemzeti identitások kontinensformáló hatását tagadták, de mára odáig jutottak, hogy a nemi identitások összekeverésén fáradoznak, sőt az emberi lét alapját kezdik ki az abortuszpolitika s a gender-elmélet erőszakolásával. De ami a legfontosabb, az erkölcsi alapjainkat megadó és megvédő kereszténység felszámolására irányuló brutális kísérletek sorozatával – amibe nemcsak a templomrombolások tartoznak, hanem a hit- és erkölcstan oktatásának minden téren való megszüntetésére irányuló törekvéseik is.
Nem túlzás azt állítani, hogy minden belső baj ellenére ma mi, magyarok vagyunk Európa élő lelkiismerete. Már megint persze, mondhatnók. Vörösmarty Mihályt idézem, de nem „Szózat”-át, hanem „Hymnus”-át (1844) – egy strófája erejéig:
Isten segíts! szabadság istene!
Add, hogy megértsük e nagy szózatot,
Adj csüggedetlen szívet is vele,
Hogy tűrni tudjuk, mint szent közjogot:
Tiszteljük azt a törvény érc szavában,
S ha víni kell, a vérnek bíborában.
Bizony most – ismét – itt az ideje, hogy „a vérnek bíborában” védjük jussunkat, helyünket a nagyvilágban, függetlenül – ismételten – a pártpreferenciáktól. S erről nemcsak a holnapi nap szól, hanem ezer éve úgyszólván minden napunk, óránk, percünk.
De talán a holnapi nap még inkább.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info