1940. augusztus 30-a, Bécs, Belvedere Palota. Megszületett a döntés, visszatért az anyaországhoz Észak-Erdély és Székelyföld, 43 104 km² földterület, amelyen 2 394 000 ember élt: az 1930-as román népszámlálás szerint 38%-uk, az 1941-es magyar népszámlálás szerint pedig 53,6%-uk volt magyar. Vajon mit is érezhetett akkor egy magyar, különösen egy nyiladozó értelmű magyar gyermek? Egy kis magyar, aki „hozzászokott” idestova huszonkét éve, hogy a piros-fehér-zöld zászlót el kellett jól dugni, hogy nem énekelhette nyilvánosan a Himnuszt s a Szózatot? Ligeti Ernő megrázó memoárja címét citálva megtapasztalhatta, milyen is „súly alatt a pálma”.
Milyen például, amikor az autónkra nem az M, hanem a H betűt tehetjük csak ki. Torokszorító megtekinteni ma is az „Erdélyi kastély” című, 1940-ben készült magyar film egy jelenetét, amelyben egy magyar kisfiú így fordul egy autóműhelyben egy magyar úrhoz:
– Azt mondja meg Jakab bá, hogy honnan látta maga erről az autóról azt, hogy magyar?
– Nézd, ez a betű mutassa azt, hogy magyar!
– Nem lehet az, Jakab bá!
– Há vajon mér nem, na?
– Mert ez egy H betű, és hogy ha a betű azt mutatja, hogy Magyarország, akkor az M betűnek köll ott lenni. A H betű nem állíthatja aztat, hogy Magyarország…
– Márpedig ez azt jelenti. Ha M betű vóna, akkor a románok is tudnák, hogy magyar, aztán nem eresztenék be. Így meg, hogy H betű van rajta, hát csak mi tudjuk, magyarok.
– Hát mit tesz a H betű?
– Azt, hogy haza.
A gyermeket közmondásosan nem lehet becsapni, átejteni. Nyílt tekintetéből sugárzik az őszinteség, a tisztaság, a becsületesség. A világ dolgaira rácsodálkozó értelme nem tűr maszatolást, kétértelműséget, csak egyenes, nyílt színvallást. S ha a jövő reménységei mindig a gyermekek, méltán lehet boldog az a nemzet, amelynek olyan gyermekei vannak, mint amilyen a filmbeli fiú.
Persze mondhatnók, a film nemcsak felemelő, hanem egyben vádló is, ha abból indulunk ki, vajon ma hány gyermek tenné fel a filmbeli kisfiú kérdését? Azért bízzunk benne, hogy előbb-utóbb lesz – Wass Albert szavával – ismét „csillagfordulás”, azaz a globalizált világ hagyománynélküliségéből végképp kiábrándulva egyre több kis magyar teszi majd fel az iménti kérdést, fedezi fel, mit is jelent számukra a haza. Hogy legyen még nagy Magyarország.
Reméljük, lesz.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
