- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Tompó-egyperces: Futóbolondok

Persze nem így hívják magukat, hanem például ultrajobboldaliaknak. Vegyünk néhány tipikus esetet! Az egyik reggel jurtában ébred és Tengrihez fohászkodik, délben magyar apostoli királyságot vizionál (amelyben ő a király, természetesen), este meg Szálasit élteti. A másik éppen Szálasi éltetésén fellelkesülve másnap (másnaposságát ki sem heverve) Jézus szkíta királyfiúi minőségéről monologizál vagy másfél órát a kamera előtt, amit aztán felnyom a „világháló”-ra (mert mindent az egy Ősten nyelvén, vagyis magyarul mondunk).

A harmadik arról ír könyvet, hogy Jézus egy botcsinálta tanító volt, aki sohasem nevetett, hanem mindig letargikus volt, búskomor képet vágott, s így nem is csoda, ha a római kereszténység soraiban másokat sem találunk, mint nyámnyila agglegényeket és kényeskedő aggszüzeket.

A negyedik meg azzal áll elő, hogy Jézus nem arámi, hanem magyar nyelven mondta a keresztfán: ÉLI, ÉLI, LÁMÁ SZÁBÁKTÁNI. Azt mondta mindezzel ugyanis: ÉLNI, ÉLNI, LÁM, SZABAD TANÍTANI.

Az ötödiket hagyjuk. A futóbolondokból amúgy egy is sok.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info