1919. március 21-e. Kegyetlen dátum. Kun Béla átveszi a hatalmat. Megkezdődik az úgynevezett proletárdiktatúra százharminchárom napja – akkori akasztófahumorral a Proletár Részvénytársaság pünkösdi királysága.

Nota bene: amikor 1918 végén százezrek kiáltják, „éljen Magyarország területi épsége!”, megjelenik a politikai porondon egy bizonyos Pogány József. (Nem ez volt persze eredeti vezetékneve, de ezt most hagyjuk.) Amikor a Székely Hadosztály Kratochwill Károly vezetésével védi a Maros-vonalat, sőt mi több, az integer magyar hazát, így „rendelkezik” róluk (is): „Kegyetlenül lőjetek bele ezekbe a magyar kutyákba!”

Hadd ne kelljen itt és most részleteznünk Pogány elvtárs nagyívű pályáját a százharminchárom nap alatt, sorjáznunk, hányszor fejezte ki megelégedését, amiért „ezekbe a magyar kutyákba” lövetett. (Szakirodalomként amúgy is ott van Tormay Cécile „Bujdosó könyv”-e.) Teljesen felesleges, ugyanis itt vannak napjainkban prototípusaik – nem kérdés, merrefelé. Akik számára nemcsak a magyarok lelövendő kutyák, hanem mindenki, aki fehér ember. Igen, mindenki ellenség szemükben. Minden fehér ember.

Azokról van tehát szó, akik oly sok mindent nem ismernek, de legkevésbé a rend, becsület, hűség, tisztesség fogalmát. Akik számára csak egy a fontos, a nagybetűs hatalom. Bárkivel, bármi áron. Bármilyen izmus és logó alatt.

Ők nem haboznak. Igen, belelőnének ma is mindazokba, akik nem kérnek belőlük. Nem, ők nem változnak. Amolyan családi örökségként nem ismerik a pálfordulást. A „jobbra át”-ot. Csak a „balra igazodj”-ot. Ne feledjük ezt az április nyolcadikára való hajazásuk kellős közepén!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info