Hogy mi minden nem kerül elő egy antikváriumból, vagy lomtalanításkor, kiálthatnók fel. Mi mindenre használták fel az 1945-ös kommunizálás révén bezúzott közel tízmillió kötet papírját!
Emlékszem, a kilencvenes években a Váci utcában volt egy antikvárium, ahol szinte csak bolsevista brosúrák voltak kaphatók. A kötetek stílusosan bal oldalra voltak pakolva. Igaz, jobb oldali polcok nem is voltak. A bolt aztán hamarosan be is zárt – hiába, ahogyan már Rákosi apánk mondotta vala, a szociálizmus kilencmillió magyar fasisztával való építése még Sztahanov erejét is próbára teszi. Az embereknek nem kellenek a munkásmozgalmi klasszikusok!
Istenem, mi minden kapott akkor nyomdafestéket! Az még csak hagyján, hogy a fasiszta Fekete István, Mécs László, Nyirő József, Tormay Cécile, Wass Albert – stb. – könyveiből kinyomtatták a „Szovjetunió Kommunista Pártjának története” című díszalbumot is. Hanem az igazi csemegék mégis az olyan opusok voltak, mint a derék Kardos Páltól a „Bolsevik vonások Petőfi költészetében” című szaktanulmány, vagy az osztályharcosított „Irodalomtörténet” című folyóirat, amelynek 1951. évi 2. száma fő helyen hozta bizonyos V. Vinogradov „A szovjet irodalomtudomány néhány kérdéséről” című, remekbe szabott értekezését, amelyben már az első oldalon ezeket az épületes bekezdéseket találjuk:
„Sztálin elvtárs nyelvtudományi munkái a teremtő marxizmus ragyogó fényével világítják meg a nyelvtudománnyal határos társadalmi tudományoknak különböző területeit. Gyökeres fordulatot jelentenek, ú j sztálini korszak kezdetét jelzik a szovjet nyelvtudomány fejlődésében, s egyben ú j feladatokat tűznek az irodalomtudomány elé is.
A szovjet szépirodalom, amely magába szívta a mait orosz irodalmának és világirodalmának legnagyszerűbb eredményeit és a bolsevik eszmeiség és pártosság elveinek alapján fejlődik, óriási szerepet játszik a nép kommunista nevelésében, a szovjet embereknek, a kommunista társadalom építőinek eszmei felfegyverzésében.
Amikor az irodalomról, mint a társadalmi tudat formájáról, mint fel- építményről beszélünk, Sztálin útmutatásait követve, különös figyelmet kell fordítanunk az irodalomnak, mint társadalmi jelenségnek különleges sajátosságaira, az irodalom tartalmának bonyolultságára, sokszerűségére és belső ellentmondásaira, az irodalom és más társadalmi jelenségek kölcsönös viszonyának sokoldalúságára.
I. P. Pavlov akadémikus azt mondotta, hogy a tudomány számára a tények a levegőt, és az elmélet a szárnyakat jelentik.”
Gyönyörű! A tudomány számára a tények a levegőt, és az elmélet a szárnyakat jelentik. A friss levegő, a magasan szárnyalás jellemzi nyilván az alábbi becses művet is: „Honvédelem és hazafiság. Szemelvények Rákosi elvtárs műveiből.” Budapest, 1952. Honvéd Kiadó Intézet. 223 oldal. Vajon mi történhetett ezzel a nagyszerű művel 1956 után, kérdezhetnők. Sok nyilván megsemmisült belőle a gaz fasiszta, nyilas, ellenforradalmár bandák által, ami meg nem, azokat vagy rongyosra olvasták a pártaktívák ezután is, vagy a pallásra vitték fel. (Ott legalább nem fertőzött.) Bár azért mintha akadnának még ma is, akik úgy őrzik, mintha Szentírás lenne.
Nekem amúgy mégis ez a kedvencem ebből a gazdag termésből: Réz Pál (szerk.): „Urak, papok dölyfét, Im eleget tűrtük…” Antológia a magyar irodalom antiklerikális hagyományaiból. Előszó: Rákosi Mátyás. Budapest, 1952. Szépirodalmi Könyvkiadó, 532 oldal. Kivételesen megvan. Szép vaskos munka. Ha néha kézbe veszem, utána persze – biztos azért, ami biztos – mindig kezet mosok.
Ha sikerült volna kedvet ébresztenem böngészéséhez, íme néhány felejthetetlen rigmus belőle:
A panyiti halas-tóba
Fürdik a fehér csóka.
Hiába fürdik a csóka,
Mert nem lesz fehér a tolla.
Már Panyiton csuda esett,
Mert a pap is kocsmáros lett:
Délig az Istent dicséri,
Délután a jó bort méri.
Egyik szőlőtüke fehér,
Másik fekete –
Dicsértessék az úr Jézus
Drága szent neve,
Boldogságos szűzanyánk
Légy mindig patrónánk,
Uram Jézus segél meg –
Ezt a kis bort igyuk meg!
Mint a szép híves patakra –
Lelkem úgy óhajt a borra
Tehozzád, én kulacsom,
Szomjúhozik én torkom.
Vajjon színed elejébe –
Mikor jutok a pincébe?
Megverte az isten a mi kis falunkat!
Nincs itten jó módja, csak a mi papunknak!
Tele a pincéje, tele a kamrája,
Pirosarcú menyecske visel gondot rája!
Falu végén a vasvella,
Mégis bejött a kolera.
Nem urakra, nem papokra,
Csak a szegény parasztokra.
Láttam papot, láttam papot Egerbe,
Ki a leányt meggyóntatta sötétbe
Hagyott neki olyan penitenciát,
Most is pólyába ringatja a fiát.
No de visszakanyarodnék kissé ama kilencvenes évekbeli Váci utcai antikváriumhoz. Kerestem a böngészőben, van-e ma ilyen azilum, ahol a fentebbi remekek netán megkaphatók, ha az ember egy kis történelmi humorra vágyik így tavaszt várva? És rátaláltam a Gondolkodó Antikváriumra. Már a logója is beszédes. 2017. július 5-i bejegyzéssel ezt olvashatjuk alatta:
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!
Anarcho-kommunista vitaestek a Gondolkodó Antikvárium szervezésében
HELYSZÍN: VII. KERÜLET, KIRÁLY U. 43-45., FÖLDSZINT, 35-ÖS KAPUCSENGŐ. A HELYISÉG AZ UDVARON JOBBRA TALÁLHATÓ.
IDŐPONT: MINDEN HÓNAP ELSŐ PÉNTEKÉN, fél 6-TÓL
A VITÁK SZÜNETEIBEN MOZGALMI ANYAGOK TERJESZTÉSE!
2017 július 7, péntek
Baloldali bolsevik és kommunista csoportok szemben a pártvezetéssel a húszas-harmincas évek Szovjetuniójában, 3. rész
Nem tudom, azóta még hány rész hangzott el, s az említett helyen még kaphatók-e a munkásmozgalmi daloskönyvek, azt viszont igen – minden tréfát félretéve –, hogy mintha visszajönnének azok a régi szép napok, mintha ezen opusokból oly sok mondat köszönne vissza ma is a kontinensünket, benne hazánkat rendre lejáratók szájából és tollából. Vagy netán tévedek?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info