Makkai János „Urambátyám országá”-nak talán legfontosabb fejezetéhez (a kilencedikhez) érkeztünk címbeli témánk szempontjából. Már a címe is beszédes: „A bennünk lakó zsidó”. Menjünk csak szépen végig rajta!
Elöljáróban csak annyit: Makkai János is elismerte, hogy van zsidókérdés Magyarországon is, de ezt nem faji, hanem etikai természetűnek tekintette – hasonlóan kortársai közül például Bangha Béla jezsuita atyához. Idézzük csak Makkai könyvét (157-158. old.)!
„Amíg a zsidóság Európa-szerte gettóban lakott és vele szemben a befogadó nép a rendiség állapotában élt, addig természeti és egyéb tulajdonságai semmi hatást sem gyakoroltak az uralkodó osztályra. A zsidó csak a polgári, városi lakossággal érintkezett, de a nemességgel alig, s az is csak futólagos lehetett. A középkorban elkerített városrészekben éltek és ruhájukon megkülönböztetésül jelvényeket viseltek. Mindenki tudta hát, hogy ki a zsidó s a vallási különbség, a rendi tagozódás és a kor életérzése olyan mély különbségeket vágott közéjük, hogy a két réteg úgyszólván minden kölcsönhatástól mentes maradt. Földmívelő országokban, ahol a városi civilizáció kisebb méretű, még csekélyebb az érintkezés a diaszpórában lakó zsidóság és a többségi elem között. Így nálunk az egykori Magyarországon jóval jelentéktelenebb, mint mondjuk, a rajnai tartományokban. A XIX. század, amely a polgári világrendet és a liberalizmust szültem, végre egész Európában meghozta a zsidóság emancipációját, vallási és állampolgári egyenjogosítását, amivel együtt jár a társadalomban való érvényesülés és a befogadó néppel való sűrűbb érintkezés lehetősége is.
A nagyobb európai államok az 1830. évi francia forradalom és az 1848-iki szabadságharcok között emancipálják a zsidóságot. Nyugaton a zsidóság már előbb jelentékeny befolyásra tesz szert a társadalmak életében, az iparosodás, a fejlett pénzgazdálkodás és a felvilágosodás, a kor szabadságeszméi következtében. A XVIII. században már jelentkeznek Európában a zsidóság jelentősebb személyiségei, a XIX. században pedig megjelenik a fórumon a tömeg is. A zsidóság maga is nagy belső fejlődésen megy keresztül, míg elérkezik az emancipációhoz. A nagy változást tömegei általában vegyes érzelmekkel fogadták. Egyik részük a vallás és a törzsi kultúra megsemmisítésétől félt, másik, nagyobbik és később az egész tömegen győzedelmessé vált tábor pedig minden erejével belevetette magát az új életlehetőségekbe, az új polgári létbe. „Mindent odadobtak érte: vallást, önérzetet, hagyományt, kegyeletet, történeti összetartást, tüntettek a zsidótlansággal, hogy fitogtassák a műveltséget, a korszerűséget, hogy ők nem „exkluzívok”, hanem méltók a befogadásra” – panaszkodik egyik hazai történetírójuk. Valóban: a zsidóság mindenütt évtizedek alatt akart polgárosodni és civilizálódni, egyetlen emberöltő alatt akarta megtenni azt a társadalmi haladást, amelyet az európai osztályok évszázadok alatt gyalogoltak végig. Tömegei, amelyek addig valóban elkülönülésben éltek és alig ismerték a befogadó társadalmat s a nagyvilágot, egyszerre kiözönlöttek a szabad polgári életbe, az izmosodó városokba és a frissen ízlelt szabadságtól megrészegedve – de az évezredes együttélésben kifejlődött és minden más fajnál egységesebben kialakult életérzésükkel – rávetették magukat az új lehetőségekre. És az egész világot ezzel a sajátos érzéssel élték és magyarázták.”
Tökéletes látlelet. Mintha Farkas Gyula irodalomtörténész két kitűnő művéből szemléznénk (A fiatal Magyarország kora, Az asszimiláció kora a magyar irodalomban 1867-1914), vagy éppen Pintér Jenő tudományos rendszerező irodalomtörténetéből. Mindketten – sőt Makkaival mindhárman – azon az állásponton voltak, hogy a hazai zsidóság úgy lett tömegbefolyásoló tényező társadalmunkban, hogy a saját szokásait valósággal ráerőltette arra.
Ám maradjunk csak most Makkainál! Milyen is volt a tömegbefolyásolónak bizonyult hazai zsidóság rétegződése magyar viselkedéskultúránkhoz való viszonyulásában? Felelete komplex szociológiai analízis (159-161. old.):
„A XIX. század elején 112 000 zsidó élt az akkori magyar birodalomban és ezeknek száma 1910-ig kereken egymillióra szaporodott. Budapesten 1868 és 1910 között a normális és természetes szaporodás mellett a zsidók száma legalábbis 150 000 újonnan bevándorolttal növekedett, ami azt jelenti, hogy eme félszázad alatt évente átlag 3000 zsidó jött a vidékről, vagy Galíciából, esetleg más külföldi helyről Budapestre. Az emancipáció nyomban a létezés legnagyobb problémáját állította a zsidóság elé: vajon maradjon-e meg vallásban, kultúrában, szokásokban, társadalmi elkülönülésben, életszemléletben, erkölcsben és emberi viselkedésben sajátszerűen zsidónak, vagy pedig e történelmi ambícióját adja föl és minden tekintetben azonosuljon-e az őt befogadó többségi néppel? A zsidóság érvényesült rétegeiben az asszimiláció gondolata győzött és így a nagyvárosi és polgári elemek legfőbb életcélja két-három nemzedéken keresztül mindig az volt, hogy a magyar középosztállyal egyforma módon éljenek, vele egyformán viselkedjenek, igyekezzenek beolvadni és beházasodni abba. Ez az érvényesülő réteg minden téren asszimilációt akart, de az asszimiláció útjait – csak fölfelé kereste, lefelé sohasem. Vágyuk sosem az volt a liberális világ, vagy az asszimiláció fénykorában sem, hogy a magyar munkásosztályokba, a paraszti, kispolgári rétegekbe házasodjanak bele, hanem az asszimilációt mindig csak fölfelé, a középosztály és felső rétegek irányában tudták elképzelni. És így is gyakorolták. Ezért életérzésük semmi hatást nem gyakorolt alsó rétegeinkre, de annál nagyobbat a középsőre és a felsőkre. Nincsenek elzsidósodott viselkedésű és életérzésű munkásaink és kisgazdáink, ellenben annál több az elzsidósodott magyar polgár, középosztálybeli és felső osztályú, aki talán nem is tudja és saját magán észre sem veszi, hogy a mindennapi életben zsidó módra viselkedik. Olyan illetlenségeket enged meg magának, amiket jelesül, zsidók szoktak elkövetni, úgy beszél, olyan gesztusokat használ és olyan viselkedésmódot mutat, mintha maga zsidó volna, vagy életét zsidók között töltötte volna.
Ez a zsidó-fertőzés a magyar úri osztályok viselkedésében addig terjed, ameddig a zsidók karrierjükben társadalmilag érvényesülhettek. Fölfelé a mágnásosztályokig, lefelé addig, amíg a zsidók érdemesnek tartották a befogadó nép társadalmi rétegeivel érintkezni. Tehát a kispolgári rétegig. A zsidó befolyás a magyar társadalomban azért erősebb, mint Nyugat-Európában, mert egyrészt sokkal több zsidónk van, másrészt meg azért, mert a magyarországi és általában a Duna-völgyi zsidó állandó törzsi utánpótlást kapott az orosz és a lengyel medencéből, míg a nyugati államokba a zsidó csak közbeeső stációk után érkezett el. Így viselkedésben már európaibb volt, amikor Frankfurtba érkezett, mint a budapesti asszimilált, a kit állandóan visszahúzott a zsidóságba az utána özönlő törzsi rokonság.
A magyar és zsidó életérzés között sokkal nagyobb a különbség, mint a zsidó és árja, azaz a zsidó és az átlag – európai között. Mind a két fajta keleti származású, azonban ez a két keletiség sokkal messzebb van egymástól, mint mindegyik külön-külön a nyugatiságtól. A magyarság alaptermészetét és életérzését a nyugat-ázsiai és kelet-európai vidék és annak életviszonyai szülték. Mi pusztai keletiek vagyunk, annak a tájvidéknek a szülöttjei, amelyen egy-másfél évezreddel ezelőtt száz és ezerszámra éltek a nomád, lovas népek, állandó hadakozásban s a nyelvek, vallások, életérzések örökös forgatagában. A pusztai keletiség az embert önmérsékletre, megértésre és türelmességre tanítja s a magyar e keletiség következtében vált méltóságteljes, nyugodt, racionalista, engedékeny,.konzervatív, néha mozdíthatatlan, lomha és fatalista, de mindenkor az emberi méltóságot becsülő és arra törekvő néppé és egyénné. A zsidó keletisége: mediterrán, déli, tengeri keletiség. Ezért: izgatott, transzcendentális érzületű, hívő, rajongó, türelmetlen, spekulatív, izgékony-mozgékony, önmérsékletet, megértést, sorsba nyugodást és megállást kevésbé ismerő fajta. Másfél évezredes európai sorsa a kisebbségérzetet és ennek következményeként az egyik végletből a másikba eső túlzásokat, a naiv és gyermekes viselkedést, a határozatlanságot, a szorongásból, a gőgbe átcsapó szélsőségességet és minden emberi intézmény relatív, sőt forradalmi szemléletét zúdította a nyakába.”
Az említett „keletiség” megannyi tünetét ismeri fel Makkai társadalmunkban, kiváltképpen középosztályunkban. Erről folytatásunkban részletesebben foglalkozunk hamarosan.
(Folytatjuk.)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info