„Elgondolkozva a mostani háború felelősségéről, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy bennünket nem valamelyik szomszédos nép iránt érzett gyűlölet, nem nyerészkedési vagy hadakozási kedv sodort bele ebbe a háborúba, hanem az a kötelesség, hogy otthonunkat megvédelmezzük és a szent hitünket fenyegető istentelenséget hazánk határaitól elűzzük. A kereszteshadjáratok óta nem volt még háború, mely oly szent eszmények irányítása mellett indult volna meg, mint a mostani.”
Pétery (1939-ig Petró) József (1890-1967) néhai váci püspök egyike a magyar katolikus világ és a magyar egyházi közélet egyik kevésbé ismert, ámde annál kiválóbb személyiségeinek. 1912-ben szentelték pappá. Ezt követően az egri papnevelde dogmatikatanára, majd spirituálisa.1942-ben XII. Piusz pápa az elhunyt Hanauer Árpád István helyébe kinevezte a váci főegyházmegye püspökévé. 1942. november 12-én tartott székfoglaló beszédében így szólt főpásztori terveiről: „[…] meggyőződésem, hogy kedves híveim tőlem, új főpásztoruktól nem azt várják, hogy fényben és pompában éljek, hogy lakomákat és ünnepségeket rendezzek és, hogy általában a vagyon mutogatásának az előnyeivel az embereket elkápráztassam, hanem minden bizonnyal azt várják, hogy együtt sírjak a sírókkal, együtt szenvedjek a szenvedőkkel és minden testi, lelki erőmmel együtt dolgozzak a közjó előmozdításán.”
Püspöki működése során elrendelte a váci székesegyház felújítását (ekkor került elő a főoltárkép alatt rejtőző Maulbertsch-freskó is). A székesegyház mellett a püspök kegyurasága alá tartozó templomok felújításának költségeit is fele részben rendezte, s a szociális nehézségek enyhítése céljából ferences szegénygondozó nővéreket telepített le Vácott és egyházmegyében. Szent Tarziciuszról kisszemináriumot, Budapest peremkerületeiben 15 új plébániát alapított. 1944-ben megtiltotta papjainak, hogy szolgálati helyüket s híveiket elhagyják. A front előrehaladtával a váci püspöki pincében óvóhelyet alakított ki.
1945 után rendületlen egyház- és hazaszeretetéért megtették őt is „reakciós”-nak, mi több, „a háború püspöké”-nek, a „béke ellenségé”-nek. Határozottan kiállt Mindszenty bíboros mellett. Nemcsak, hogy nem értett egyet a Papi Békemozgalom megalapításával, céljaival, de egyenesen megtiltotta egyházmegyéje papjainak az abban való bárminemű részvételt. Először utazásaiban gátolták, majd hónapokig házi őrizetben tartották, végül a Zemplén nyugati lábánál fekvő Hejcére száműzték (ettől kezdve az egyházmegyéjét dr. Kovács Vince segédpüspök, általános helynök – 1959-től apostoli kormányzó – irányította), gondosan ügyelve arra, hogy papjaitól, híveitől teljesen elszigeteljék – ám így sem törték meg. Egyik látogatójának megjegyezte: „Mikor ez történt velem, azt hitték egyesek, hogy összeroppanok. Eszem ágban sem volt. Legyen, amit az Isten akar. Lehet, hogy munkám kiadását sem élem meg. De én teljesítettem a kötelességemet.” 1956-ban rövid időre szabaddá lett, de 1957-ben ismét Hejcére száműzték, ahol 1967. november 25-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Elődei mellé, a váci székesegyház sírboltjába helyezték örök nyugalomra.
Igazi missziós lelkületű apostolutód volt – híve a gyermekek korai szentáldozásának, amiért is Király Kelemen ferences atya „a korai szentáldozás apostolá”-nak nevezte –, jeles hitvédő, a Pázmány Péterek, Telegdi Miklósok, Borromei Szent Károlyok, Néri Szent Fülöpök, Páli Szent Vincék és Szalézi Szent Ferencek típusából, aki ráadásul nemcsak a szónak, hanem a tollnak is kitűnő mesterévé vált. Ezt bizonyítják megjelent művei (bár számos műve mindmáig kiadatlan): Az utolsó óhaj (elbeszélések, 1919), A theologiai oktatás reformja (1924), Az ősegyház élete (1929), A szentmise története (1931, 1947), Pázmány Péter prédikációi (szöveggondozás róla írt tanulmánnyal, 3 kötet, 1931-1933), Pázmány Péter teológiája (1932), Eucharisztikus gyermeknevelés (1937), A gyermekek korai szentáldozása (szerkesztés, 1937), Papnövendékeink szociográfiája (1937), Nagyböjti főpásztori szózata híveihez a szeretetről (1943), Nagyböjti főpásztori szózata híveihez a szentbeszéd hallgatásáról (1944), Papi és szerzetesi hivatás (1992). Mindemellett szerkesztette az Egri Katholikus Tudósítót (1918-1921), az Egri Egyházmegyei Közlönyt (1922-1925), s tudósítója volt a salzburgi Katholische Kirchenzeitung-nak (1923-1926). Pályájáról püspöki titkára, Petróczi Sándor emlékirata (Emlékek Pétery József püspökről, 1998) tanulságos részletekkel szolgál.
Művei sorából különösen is kiemelkedik tudományos szempontból három. Az egyik „Az ősegyház élete”, a néhai legendás hírű, 128 számot megért, 101 kötetet meglátott Szent István Könyvek sorozatból (63. szám). Ebben részletesen bemutatja az ószövetségi zsidóság és a kereszténység vallási viszonyait, a katolikus Anyaszentegyház eredethagyományának Szentírásból és szenthagyományból táplálkozó forrásait, az apostoli korszak hierarchikus állapotainak ismérveit, a „dogmamentes” őskereszténységről szőtt liberális felfogás tarthatatlanságát, az őskeresztény kor hierarchikus szervezetét, a Didaché egyháztanát, az Egyház római Szent Kelemen idejében való kiterebélyesedését, s végül Atiochiai Szent Ignác hét levele eredetiségét.
A másik ilyen műve ugyanezen sorozatból (90-91. szám) „A szentmise története”. Ebben alapos áttekintést kapunk arról, milyen is volt a szentmise az apostolok idejétől kezdve. Külön kitér Szent V. Piusz pápa rítusa elterjedése körülményeinek bemutatására, valamint a szentmise egyes részeinek történetére. A szentmise részeinek aprólékos részletezése során nem veti el a sulykot – szemben a modernista magyarázatokkal –, vagyis a szentmise liturgiájának elemzése során nyomatékosítja (teológus elődei közül leginkább Nicholas Gihr-hez, Nicholas Pesch SJ-hez, Lonovics Józsefhez, kortársai közül pedig Kosztolányi Istvánhoz, Kühár Flórishoz, Mihályfi Ákoshoz, Radó Polikárp OSB-hez, Szentiványi Róberthez, Szörényi Andorhoz és Unghváry Antal OFM-hez hasonlóan), hogy annak leglényegesebb alkotóelemei mind kétezer évesek, s nem pedig – szemben a protestáns hermeneutikai fikciókkal – későbbi korok liturgikus értelmezéseinek változó függvényei.
Végül a harmadik, rövid terjedelme ellenére is, Pázmány Péter esztergomi érsek teológiájának eredetforrásait értékeli. Félegyházy József egyháztörténész idevágó tanulmányainak kiegészítéseként egyöntetűen bebizonyítja (20. old.): „Pázmánynak mint hittérítőnek sokat köszönhet a magyar katolikus Egyház, mert nélküle mi katholikusok talán csak elenyésző kisebbségben élnénk ebben az országban. Sokat köszönhet a magyar nyelvészet, mert magyar nyelvű művei ma is kincsesházai régi tősgyökeres szólásmódjainknak. Sokat köszönhet a magyar tudomány és kultúra mint az első magyar tudományegyetem megalapítójának. De sokat köszönet a magyar hittudomány is, melynek, ha ez irányú munkáinak terjedelmét és jelentőségét tekintjük, mai napig ő a legnagyobb képviselője.” Summázata? „E tanulmányunkban rá akartunk mutatni a magyar katholikus Egyház és a magyar művelődés történetének egyik legragyogóbb lapjára, melyről talán szemrehányóan, talán bátorítólag, de mindenesetre oktatólag szól hozzánk Pázmány Péter, a legnagyobb magyar teológus.”
Pétery püspök halálának (1967. november 25.) ötvenedik évfordulójára való tekintettel tegnap a Váci Püspöki Palota életművét taglaló tudományos konferenciának adott helyet a Váci Egyházmegye Történeti Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportja közös rendezésében. Kitűnőbbnél kitűnőbb előadások hangzottak el a kiváló főpásztor életéről – melyek remélhetően jövőre könyv alakban is megjelennek. (Sági György: Nézőpontok, kortársak Pétery József váci püspökről, Dr. Varga Lajos: Hogyan látta Pétery József személyét Biró Bertalan?, Rétfalvy Balázs: Pétery József részvétele a püspökkari konferenciákon, Lénár Andor: A püspökszenteléstől az internálásig – Pétery József életútja 1942-1953, Földváry Gergely: Pétery József és az 1956-os forradalom, Hornyák Máté János: Pétery József bizonyságtétele és hejcei évei). A konferencián végül, de nem utolsósorban elhangzott egy 94 éves, egykor Pétery püspök által szentelt atya kérése is: kezdeményezze dr. Varga Lajos váci püspök atya Pétery püspök boldoggá avatási eljárása megindítását! A püspök atya jelezte, támogatja.
Valóban csak támogatni lehet e kezdeményezést. Aki ugyanis műveit forgatja, különösen is szentbeszédeit, méltán döbbenhet rá, mennyire időszerűek ma is. Különösen is fontos a háború és a szeretet viszonyát taglaló szózata, amelyben ekként fogalmaz:
„Testvéreim, a háború nem a szeretet találmánya. A szeretet békés megoldásokat keres, mindenkinek segíteni akar és nem ártani. De vannak esetek, amikor a szeretetnek is harcot kell hirdetnie. Olyankor ugyanis, amikor az ártatlant meg kell védelmeznie az igazságtalan támadással szemben. Ahogy az isteni Üdvözítő, mert „szerette az Úr házának ékességét”, korbácsot ragadott és kiverte a kufár zsidókat a templomból, ahogy nem volna szerető édesapa az a férfi, aki minden ereje megfeszítésével nem állna őrt gonosz emberektől fenyegetett otthona küszöbén, úgy olykor a háborút is követeli a szeretet, ha tudniillik a hit és a haza nagy értékei forognak veszélyben. Elgondolkozva a mostani háború felelősségéről, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy bennünket nem valamelyik szomszédos nép iránt érzett gyűlölet, nem nyerészkedési vagy hadakozási kedv sodort bele ebbe a háborúba, hanem az a kötelesség, hogy otthonunkat megvédelmezzük és a szent hitünket fenyegető istentelenséget hazánk határaitól elűzzük. A kereszteshadjáratok óta nem volt még háború, mely oly szent eszmények irányítása mellett indult volna meg, mint a mostani. Az igazságtalan háború lázadás a szeretet boldogító uralma ellen, míg ellenkezőleg az a háború, mely a gyengébbet védi az erősebb igazságtalansága ellen, vagy amely Isten országát oltalmazza az istentelenség pusztító hatalma ellenében, hősi áldozat, nemes tett, melynek dicsérete nemzedékről nemzedékre száll és hatalma nem marad el az Isten előtt.”
(Dr. Pétery József váci püspök nagyböjti főpásztori szózata hiveihez a szeretetről. Különlenyomat a Váci Egyházmegye Hivatalos Közleményeiből. Vác, 1943. Kapisztrán-Nyomda. 4-5.old.)
Bátor, sőt prófétai hitvallás volt ez 1943-ban, kiállás a Don hősei mellett. Hasonlóképpen mély értelműek – az ókeresztény kor szentbeszédeit megidézőek – alábbi gondolatai is a valódi szeretetgyakorlásról:
„Azt olvassuk a szent evangéliumban (Máté 25, 31 sk.), hogy az Úr jobbja felől fogja felállítani a jókat és meghívja őket az örök mennyei boldogságra. Ki is hirdeti nekik, hogy mivel érdemelték meg életüknek ezt a legnagyobb jutalmát: „Mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok, mezítelen voltam és felruháztatok engem”. Az igazak csodálkozva kérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni és tápláltunk téged?” Az Úr így felel: „Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek.” A bal felől állókhoz pedig haragosan így kiált: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre!” Miért? „Mert éheztem és nem adtatok ennem.”
Megdöbbenve olvassuk ezeket a mély értelmű és kemény szavakat és csodálkozva kiáltunk fel: Hát ilyen komolyan veszi az Úr a keresztény szeretet gyakorlását! Hiszen akkor lehetséges az is, hogy valaki külsőleg példás, erkölcsös életet él, rendesen jár templomba, senkit meg nem károsít és mégis elkárhozik – pusztán azért, mert saját keresményének feleslegét csak a maga szórakoztatására vagy gazdagításéra fordítja és a fő parancsot elhanyagolva a szegényeken nem segít. Bármennyire tiltakozzék is önszeretetünk e megállapítás ellen, az evangéliumi igazságot nem tudjuk megváltoztatni: Krisztus Urunk, jövendő örök bíránk, a szegényeken segítő szeretetet a kereszténységben első paranccsá tette, aki ez ellen vét, magára vessen, ha ezért örökre elkárhozik. Ezen az alapon igaza van annak, aki így ír: „Birtokolni és nem adni másnak, olykor nagyobb bűn lehet, mint lopni.” A lopást ugyanis talán sok mellékkörülmény menti, a szegények iránt irgalmatlan szívnek azonban nincs mentsége az Isten előtt.”
(U. ott, 9-10. old.)
„Misericordias Domini in aeternum cantabo”: „Az Úr kegyelméről énekelek örökkön-örökké. (Zsolt 89, 2) Ez volt Pétery József püspöki jelmondata. A változó korokban is változatlan igazságok hirdetője volt, laudator Dei, Isten dicsérője. Őrt állt Istenért, Hazáért. Legyen áldott emlékezete!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info