„A házassággal úgy vagyunk, mint a szabadkőművességgel. Akik nincsenek a tagok sorában, azok nem tudnak hozzászólni a dolgokhoz, a többiek pedig örök hallgatásra vannak kötelezve.” – vallotta Bernard Shaw, és fején találta a szöget. Ezért is öröm, hogy végre egy rendhagyó mű jelent meg – ráadásul Magyarországon – a szabadkőművességről.
Sokan csak annyit tudnak a szabadkőművességről, hogy „mai is léteznek”, „Trianont ők csinálták”, „minden rossz mögött ők állnak első helyen”. Noha a valóság ennél azért árnyaltabb, mégis bizonyos, hogy kevés annyi titkos szövetség tevékenységét kísérte és kíséri akkora érdeklődés, mint a szabadkőművest.
Kérdés azonban, hogy az olvasó, jelesül a magyar, kiktől, milyen művekből tájékozódhat ez irányban? E kérdésre válaszul jelent meg dr. Dömölki János „A népért, a sötétség ellen, az igazsággal!” A szabadkőműves szövetség magyar nyelvű irodalmának kalauza és bibliográfiája 1786-2017 című könyve a Szabad Szellem – Magyar kultúra Alapítvány jóvoltából.
A könyv ajánlása e sorok írójától való:
„Vannak a világtörténelemben, különösen az európaiban, tabutémák, melyek végzetesen megosztják az értelmiséget. Ilyen a szabadkőműves szövetség értékelése is.
Napjainkban sokan sokféle műből óhajtanak minél részletesebb tájékoztatást kapni lényegéről, működéséről és hatásáról, de gyakorta, amint nemzetközi tapasztalatok is egyértelműen bizonyítják, kudarcot vallanak ebbéli törekvésük során. Csak hófehéret és szurokfeketét találnak, árnyalatokat, átmeneteket nem.
Aki a modern szabadkőműves szövetség létrejötte (1717) óta eltelt háromszáz év alatt az alapításáról, célkitűzéseiről, mibenlétéről az e témában megjelent irodalomból óhajtott (személyes tapasztalatok hiányában) objektív képet alkotni, rendszerint falakba ütközött. Egyfajta hírzárlat jellemezte, különösen is a kommunizmus évtizedei alatt, a szabadkőműves szövetség kutatását. A kommunizmus falainak leomlása óta ugyan tengernyi – elsősorban angolszász – mű jelent meg magyar nyelven is a szabadkőműves szövetségről, a valódi eredetét, mi több, mibenlétét taglaló munkák azonban mintha alig jutnának el a szélesebb olvasóközönséghez.
Maradva azonban most Magyarországnál: aki a tizenkilencedik század irodalmát (amelybe természetesen nemcsak a szépirodalom tartozik!) behatóbban ismeri, nagyon is jól tudja, hogy a szabadkőműves szövetség mennyire meghatározta annak témáit, alkotóinak személyiségét és világnézetét. Például a méltatlanul elfeledett irodalomtörténész-könyvész Pintér Jenő arról írt tudományos rendszerező magyar irodalomtörténete utolsó kötetében (1941), hogy a tizenkilencedik század végén a magyar időszaki sajtó szerkesztőnek túlnyomó többsége valamilyen szinten a szabadkőműves szövetség uszályhordozója volt.
De idézhető Zoltvány Irén irodalomtörténész is, aki könyvében (Erotika és irodalom, 1924) filológiai analízissel mutatott rá, hogy mennyire meghatározta a dualizmus kori magyar irodalmi, sőt általában szellemi életet az Osztrák-Magyar Monarchia szabadkőműves páholyai vezető képviselőinek eszmeisége, vagy pályatársai közül Alszeghy Zsolt, aki kismonográfiájában (A XIX. század magyar irodalma, 1923) szintúgy oknyomozóan bizonyította, hogy a keresztény értékrenden alapuló hagyományos magyar társadalomszemlélettel, főként az irodalmi képviselőik alkotásai által, mennyire szembeszálltak.
Mindennek hangsúlyozása azért oly fontos, mert kialakult egy torz kép az átlag olvasóközönség előtt, amely szerint amit a szabadkőműves szövetség irodalmi téren alkotott, csak szuperlatívuszokban emlegethető. Anélkül, hogy az ellenkezőjét állítanánk ab ovo, biztosan kijelenthető: nem véletlen, hogy a keresztény eszmeiségen felnevelkedett nemzedékek a szabadkőműves sajtóorgánumok olvasását követően, világnézeti önvédelemből, maguk is írtak röpiratokat, cikkeket, könyveket a szabadkőműves szövetség céljainak – általuk valódinak vélt – bemutatása végett.
Közülük főleg a könyvek jelentősek. A tizenkilencedik század második felétől hazánkban főleg a római katolikus papok voltak azok (különösen Machovich (Csápori) Gyula, Bartha Tamás OCist., Lepsényi Miklós OFM és Zimándy Ignác) akik a szabadkőműves szövetség célkitűzéseit alaposan tanulmányozták, megismerték, és lelkiismeretbeli kötelességüknek tartották, hogy megszerzett ismereteiket könyvekben és cikkekben a nagy nyilvánosság elé tárják. Ami az utóbbiakat illeti: aki – hogy csak a vezető katolikus lapokat említsük – A Szív, az Alkotmány, a Credo, a Ferences Közlöny, a Herkó Páter, a Jézus Szentséges Szívének Hírnöke, a Katholikus Hitvédelmi Folyóirat, a Katholikus Nevelés, a Katolikus Szemle, a Magyar Állam, a Magyar Kultúra, a Magyar Sion, a Mária Kongregáció, a Nagyasszonyunk, a Religio, a Rózsafüzér Királynéja, az Új Magyar Sion vagy a Zászlónk egykorú évfolyamait fellapozza, megbizonyosodhat erről. A szabadkőműves páholyok életéről, céljairól közölt hírcikkek vagy tanulmányok bibliográfiai feltérképezése a bennük lévő anyag nagysága miatt igencsak emberpróbáló feladat lenne.
Nem kevésbé emberpróbáló feladat persze a szabadkőműves szövetségről pro és kontra megjelent önálló magyar írásművek jegyzékbe foglalása sem. Szinte hihetetlen, ámde tény: Dömölki János könyvéig nem született komplex bibliográfia e tárgyban. Pedig égető szükség lett volna ilyenre, mivel a szabadkőműves szövetség hatása döntően irodalmi működésének produktuma. Nagy kérdés persze, hogy a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy megalakulása óta eltelt lassan másfél évszázad során miért nem született ilyen alapmű a hazai szabadkőműves értelmiség köreinek tollából?
Alapművet említhetnők, éspedig joggal, hiszen Dömölki János kötete megmutatja már önmagában is, hogy a szabadkőműves szövetség meglehetősen inkoherens tanításai mennyi nyomot hagytak irodalmi életünkben. Nemcsak a lírát, epikát és drámát, hanem a közéleti zsurnalisztikát is erőteljesen befolyásolták a kiegyezés után a szabadkőműves szövetség eszméi. Ahhoz pedig, hogy egy korszak szellemi életét feltérképezzük, mindenképpen nélkülözhetetlenek az azt rekonstruáló műveket nyilvántartó bibliográfiai kalauzok.
Dömölki Jánosé az úttörés érdeme, hiszen kötetében megkapja a tisztelt olvasóközönség azt a vademecumot, amellyel biztosan eligazodhat a szabadkőműves szövetség irodalmának hazánkban is rejtelmes erdeiben. Kötetéből egy meglehetősen eklektikus tablókép rajzolódik ki e szövetségről: a kereszténységért és a hazaszeretetért küzdés jelszavait hirdető szabadkőműves „testvérek” brosúráitól eljuthat a mindezek hol nyílt, hol burkolt tagadását hirdető értekezésekig. Nem megítéli, csupán bemutatja a szabadkőműves szövetségről pro és kontra írt magyar nyelvű műveket, melyek alapján a különféle világnézetű szekértáborok képviselői szabadon alakíthatják ki vagy módosíthatják e tárgyban eddig kialakított álláspontjaikat.
Csak örülni lehet Dömölki János áldozatos munkával elkészült rendhagyó bibliográfiájának, amely nélkülözhetetlen az újkori magyar politika-, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténelem kutatóinak éppúgy, mint a magyar irodalom eszmetörténete búvárlóinak.”
A könyv fülszövege pedig Raffay Ernőnek köszönhető:
„A szabadkőművességet az utóbbi évszázadok egyik legbefolyásosabb szervezetének mondják. Titokban működik, abból a célból, hogy politikai és egyéb érdekeit minél nagyobb hatásfokkal érvényesíthesse. Ebből következik, hogy a nem páholytag emberek előtt misztikus híre van e szervezetnek. Sokan túl erősnek, mások a tényeknél gyöngébbnek tartják a szabadkőműves nagypáholyokat és ezek országonkénti- és valóban az egész világot behálózó szövetségét. Tekintettel arra, hogy a modern szabadkőműves szervezetek ténylegesen részt vesznek a mai világ ügyeinek intézésében (ez a múltban is így volt), a legkülönbözőbb: tényfeltáró; a lényeget elkenő; a szervezetet dicsőítő (e műveket általában szabadkőművesek írják); és kritizáló, néha egyenesen gyalázkodó könyveket és tanulmányokat írnak róluk.
Dömölki János dr. arra vállalkozott, hogy a világ és Magyarország szabadkőművességéről összegyűjtse és közzé tegye a magyar nyelven írt, vagy magyarra lefordított műveket. E több mint félezer oldalas nagy bibliográfia 2258 tételből áll. Ezt az anyagot a szerző nyolc fejezetbe rendezte, s különféle – igen hasznos, mert a kötet használatát megkönnyítő – mutatókkal látta el. Könyve történész- és könyvtártudományi szakmai szempontokból nézve is jelentősnek, komoly szakmaiságot hordozónak nevezhető. Ez azt jelenti, hogy mostantól kezdve ha egy érdeklődő ember, vagy akár egy szakmabeli kutató meg akarja ismerni a – főleg hazai – szabadkőművességre vonatkozó könyvészetet: Dömölki doktor könyvét kell csak kezébe vennie.
A történetírásnak persze legfontosabb (primér) forrásai a levéltári iratanyag – azonban kétségtelen igazság, hogy legalább ennyire fontos iratcsoportot képeznek az adott témakörben eddig megjelent szakmonográfiák- és tanulmányok, visszaemlékezések és bármiféle nyomtatott anyag, az ún. szekunder források. Nos, a Szerző kiváló könyve ez utóbbi, óriási csoport anyagát tartalmazza.
E könyv megjelenésétől kezdve a szabadkőművesség történetének kutatása nem csak könnyebbé, hanem rendszerezettebbé is válik. Ha ugyanis bárki meg akarja ismerni például a Magyar Királyság tönkretételében oly’ nagy szerepet játszó, hazai Martinovics páholyra vonatkozó legfontosabb olvasnivalókat: e könyvből nemcsak páholytörténeteket, hanem adott páholy egyes vezetőinek életrajzát is megismerheti. Vagy például, ha valaki meg akarja tudni, hogy a hazai szabadkőművesség etnikai összetétele, vagy mondjuk ideológiája milyen volt: e hatalmas gyűjteményben megtalálja azokat az írásokat, amelyekből választ kaphat kérdéseire.
Megítélésem szerint Dömölki János úr könyve komoly lépés a szabadkőműves szervezet – főleg magyarországi – pontosabb megismerése útján.”
A rendhagyó mű bemutatójára 2017. november 13-án 18 órától kerül sor a belvárosi Józsa Judit Galériában (1052 Budapest, Városház u. 1.). Bemutatja: ifj. Tompó László, Raffay Ernő és a Szerző. A könyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható és dedikáltatható, s a bemutatón minden vásárló ajándékot kap a Szerzőtől.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info