Korunk abban is különbözik a korábbiaktól, hogy benne mindaz, ami rossz, raffináltan jelenik meg. Sokan talán nem is sejtik, mire megy ki ama bizonyos. Más szóval kilóg az a valami.
No de miről is van szó? Futóverseny színhelye a mai budapesti vasárnap. Nem először. Volt már nagycsütörtökön is az.
Nagycsütörtök a nagyhét csütörtöke, az Oltáriszentség szerzésének napja. Vasárnap pedig az Úr Jézus Krisztus feltámadásnak ünnepe. Mit is mondhat erre egy keresztény ember? Nem vetjük meg a testet (Szent Pál apostol a bennünk alkozó Szentlélek templomának nevezi (IKor 6, 19)), de nem tekinti legfőbb értéknek. Az csak a testünk halála után is mindörökké élő lelkünk.
Hamis felfogás, hogy a kereszténység megveti a testet. Nem veti meg, csak alárendeli a léleknek. Nem bálványozza. Előbb-utóbb meghalunk ugyanis. Testünk a kövér kukacok martaléka lesz. Lelkünk azonban tovább – sőt örökké – él. Ráadásul a lélek halhatatlanságát az ókori pogány bölcsek is rendületlenül hitték. (Elég csak Platón Phaidonját elolvasni.)
A mai evangéliumi szakasz is erre világít rá lényegében:
„Abban az időben: Jézus példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a farizeusokhoz, mondván: Hasonló mennyeknek országa egy királyemberhez, ki menyekzőt szerze fiának. És elküldé szolgáit, hogy a hivatalosakat híják meg a menyekzőre; de nem akarának eljőni. Ismét más szolgákat külde, mondván: Mondjátok meg a hivatalosaknak: Ime elkészítettem ebédemet, tulkaim a hizlalt állataim meg vannak ölve, és minden kész; jőjetek a menyekzőre. Azok pedig elmulasztván, elmenének, némelyik majorjába, némelyik pedig keresete után. A többiek pedig megfogák az ő szolgáit, és szidalmakkal illetvén, megölék. Hallván ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, elveszté ama gyilkosokat, és azok városát felgyujtá. Akkor mondá szolgáinak: A menyekző kész ugyan, de a hivatalosak nem voltak méltók. Menjetek ki tehát az útfelekre, és a kiket találtok, mind híjátok a menyekzőre. És kimenvén szolgái az utakra, összegyüjték mind a kiket találtak, roszakat és jókat, és betelék a menyekzős ház letelepűltekkel. Beméne pedig a király, hogy lássa a letelepűlteket, és láta ott egy embert, ki nem volt menyekzős ruhába öltözve. És mondá neki: Barátom! hogy jöttél ide be, menyekzős ruhád nem lévén? Amaz pedig elnémúla. Akkor mondá a király a szolgáknak: Megkötözvén kezeit és lábait, vessétek őt a külső sötétségre; ott leszen sírás és fogak csikorgatása. Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.” (Mt 22,1-14)
A katolikus Anyaszentegyház hivatalos Szentírás-értelmezése szerint az iménti példabeszéd átvitt értelme, hogy a külső sötétség maga a pokol – ahogyan az Újszövetség ezt máshol is hirdeti (Mt 8, 12: 13, 42) –, a király pedig az Istent, a fia Krisztust jelenti:. „A királyfi menyegzője Krisztus eljegyzése az emberi nemmel és az egyházzal e földön a megtestesülés és az egyház alapítása által: a mennyben pedig az örök boldogságban való egyesülés által, melyet a Szentírás gyakran hasonlít vendégséghez és lakodalomhoz. (Mt 9, 15: Lk 14, 16, Ef 5, 25, Jel 19, 7, 21. 2. 9, 22, 17.)” Újszövetségi Szentírás a Vulgata szerint Káldi György SJ fordítása nyomán. Budapest, 1927. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda Rt. 1. köt. 107. old.)
A király meghív hát bennünket a menyegzőre, vagyis magához, mert az örök élet részeseivé kíván tenni mindnyájunkat. Ezt szolgálja mindenekelőtt a nyilvános istentisztelet, a szentmise, amelyben, ha a megszentelő kegyelem állapotában vagyunk, egyesülhetünk az élő Isten Fiával teste vételével. Igen, Krisztus testét és vérét vehetjük magunkhoz a kenyér és bor színe alatt. Vajon van-e ennél nagyobb csoda? A legnagyobb keresztény gondolkodók – Szent Ágostontól Aquinói Szent Tamáson és Pázmány Péteren át Pio atyáig – egyértelműen azt felelték: nincsen.
Gondoljunk csak bele: csupán egyetlen hét alatt is mennyi hiábavalóságra áldozunk hosszú órákat! A Jézussal való egyesülésre pedig nincs mindössze másfél óránk?
Futóversenyre viszont van – és nem is akármilyen napokon! Szent Pál írja: „A jó harcot végigharcoltam, a pályafutást bevégeztem, a hitet megtartottam (IITim 4, 7) Ha már futunk, akkor a hit útján tegyük elsősorban. Vasárnap délelőtt egy keresztény ember (állítólag, legalábbis papíron, a többséget képezik Magyarországon) nem futni jár, hanem templomba. Isten előtt elcsendesülni, Tőle, Belőle erőt meríteni.
Nem, lehetetlen nem észrevenni a rafinált vallásellenességet a futóverseny időzítését illetően. Ismétlem, nem a futással van a baj. Sőt akár még versenyezhetünk is e téren. Ámde nagyon nem mindegy, hogy mégis – mikor!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info