Ma, október 8-a nem véletlenül a Magyarok Nagyasszonya ünnepe (Magna Domina Hungariæ). Kilencszáz éves töretlen nemzeti hagyományt hivatalosan is szentesítve, Vaszary Kolos esztergomi hercegprímás kérésére XIII. Leó pápa engedélyezte az ünnepet 1896-ban, október második vasárnapjára téve.
Utódja, Szent X. Piusz október 8-ára helyezte át, emlékeztetve arra, hogy Szent István király halála előtt országunkat Neki ajánlotta fel, a krónikák szerint e szavakkal: „Egek Királyné Asszonya! A te oltalmadba ajánlom népemet és nemzetemet. Vigyázz reá, mint a Te országodra!”
Vigyázott és vigyáz is reá, de csak addig, ameddig a magyarság hű maradt és marad Krisztus jegyeséhez, a katolikus Anyaszentegyházhoz, éspedig a boldogságos és szeplőtelen Szűz Mária által. Az ötszáz éve lábra kelt reformáció s a belőle sarjadt protestantizmus azonban nem kegyelmezett a Szent Szűz tiszteletének, kultuszának sem.
„Sok mindent meg lehet érteni a protestantizmusból, azonban a katolikus ember előtt szinte teljesen érthetetlen, hogy a boldogságos Szűz tiszteletét detronizálta. Jézusnak anyját maga az Úr Jézus is szerette és tisztelte, Isten létére engedelmes volt neki, még utolsó órájában, a kereszten függve is gondoskodott édesanyjáról és szent János gyermeki gondviselésébe ajánlotta – s a protestantizmus ezt a bájos, minden emberi érzésünkkel egyező hódolatot és szeretetet igyekszik kiirtani az emberek szívéből. Maga Luther az elszakadás kezdetén hűségesen ragaszkodott szűz Mária tiszteletéhez, később azonban mennél távolabb jutott a katolikus tanítástól, annál idegenebbnek érezte magát az Isten anyjának tiszteletéről. Követői aztán egy népszerűvé lett frázis köpönyegébe burkolóznak, amikor azt mondják, hogy mi katolikusok Mária-imádók vagyunk. Amily helytelen elszakadni Mária tiszteletétől, épp oly helytelen volna szűz Máriát imádni. Nincs is ennek sehol nyoma a katolikus vallásban. Hanem ezzel ellenkezően: tiszteljük és hódolunk neki, mint legmagasztosabb emberi ideálnak, akit az Isten maga választott ki az összes emberek közül. A kiválasztás a lélek kiválóságét jelentette, mikor az angyal így üdvözölte Máriát: Üdvözlégy, malaszttal teljes. Vagyis a lelked telve van az Isten kegyelmével, nincs benne másnak helye, főleg nincs helye a bűn egy makulájának se, mert az isteni szépség, áldás, kegyelem tölti azt be teljesen. Szűz Máriát azért nevezzük szűznek, mert szűz minden bűntől, még Ádám bűnétől, az eredeti bűntől is. Ahol az Isten kegyelme teljes, ott jelen van a bölcsesség, a jóság és minden szépség, minden kegyesség – épp ezért szűz Mária az emberiség legkiválóbbja, akihez, mint a kiválasztottak kiválasztottjához zarándoklunk. Szívesen hisszük, hogy akit az Isten a legszebb emberi méltóságra választott, hogy tudniillik az ő egyszülött Fiának édesanyja legyen, ő általa, az ő imádsága, kérése által most is sok kegyelmet ad az embereknek. Ezek a kegyelmek legtöbbször lelkiek, de igen sokszor testiek is, amelyeket főleg egyes búcsújáróhelyeken, például Lourdes-ban is tapasztalunk.
A hivatalos protestantizmus mindettől megfosztotta magát, amikor a Mária-tiszteletet kizárta a protestantizmusból. Azonban ez csak hivatalosan történhetik, mert hiszen a protestánsok közül igen sokan gyermeki gyengédséggel ragaszkodnak Szűz Máriához. Ó, én nagyon megértettem néhai Baksay Sándort, a reformátusok gyengéd lelkű költő-püspökét, az én egykor való kedves írómat, aki szomorúan panaszkodott, hogy a protestantizmus a Mária-tiszteletet megtiltja, azonban ő nem tudta okát adni, hogy miért ne legyen őszinte és hűséges tisztelője annak az édesanyának, akit maga az Úr Jézus is gyengéden szeretett.”
(Bilkei Ferenc. Debreczentől – Pannonhalmáig. Megértést kereső írás protestáns testvéreinkhez. Székesfehérvár, 1927. Debreczenyi István Könyvnyomdája. 239-240. old.)
Valóban igaz, hogy „a protestánsok közül igen sokan gyermeki gyengédséggel ragaszkodnak Szűz Máriához”. Példa erre megannyi csíksomlyói pünkösdi búcsú. Az evangélikus (lutheránus) Marschalkó Lajos újságíró-szerkesztő például a lehető legnagyobb szeretettel írt 1941-ben a „csíksomlyói Mária csodájá”-ról – arról, hogy mit jelentett a somlyói nyeregben az odasereglett katolikus férfiak és nők szentáldozása Észak-Erdély és Székelyföld húsz évi román rabságból történő visszatérése után. Milyen lélekfakasztó volt a tízezrek ajakáról felhangzó ének: „Egészen szép vagy Mária, / Eredeti bűnnek szennye nincs Tebenned”!
Sajnos ettől függetlenül azonban a protestantizmus atyja, Martin Luther, idővel „reformátori” működése részének tekintette a szentek, de mindenekfelett a Szűz Mária tiszteletével való gyökeres leszámolást is (a reformáció kálvini ágai híveinek ebbeli „magatartásáról” már nem is szólva):
„Luther eleinte mélységes tisztelettel viseltetett szűz Mária iránt. 1521-ben, amikor még a szentek segítségül hívását is helyeselte, a boldogságos Szüzet a szentek közt is kiváló helyre helyezte. Segítségül kell őt hívni, hogy az Isten az ő (Mária) akaratáért adja meg azt, amit mi kérünk. (Symbolische Bücher Pars II., art. 2, 305. lap) 1522-ben egyik prédikációjában ezt mondta: – Tudjátok, hogy az Isten anyjának tisztelete milyen mélyen bele van vésve az emberek lelkébe. 1527-ben beszélt még Mária szeplőtelen fogantatásáról (=hogy szűz Mária fogantatásakor az eredeti bűn szeplőjétől is tiszta volt), azt mondotta, hogy Mária egyetlen tiszta csepp az emberi romlottság tömegében (in massa perditionis) (Kirchenpostille, Predigt auf Mariä Geburt, 495. lap) Azonban mikor 1529-ben ugyanazt a prédikációt újra nyomatták, a szeplőtelen fogantatásról szóló részt kihagyták. Akkor már azt hirdette, hogy Mária tisztelése által gyengítik a Krisztus tiszteletét. Azután: Mária tisztelete által elfelejtjük embertársaink tiszteletét s a szegények szeretetét. Ő azt hiszi, hogy ha valakit szent volta miatt tisztelni lehet, akkor mi, akik Krisztusban hiszünk, mi is oly szentek vagyunk, mint Mária és a többi szentek. Hogy Mária több kegyelemben részesült, az nem az ő érdeme. Nem lehetünk mindnyájan az Istennek anyja. Egyébként teljesen hasonló hozzánk. (Werke, 10, 3. lap.)
A Salve Regina énekről, amelyet az »egész világon énekelnek«, azt mondta, hogy nagy istenkáromlás és pedig azért, mert Máriáról azt mondja, hogy irgalmasság anyja, életünk, édességünk, reménységünk. »Miért legyen Mária imádságának nagyobb értéke, mint a miénknek – keresztény ember, a te imádságod épp oly kedves az Isten előtt, mint Máriáé. És pedig azért, mert ha hiszed, hogy Krisztus épp úgy benned lakik, mint őbenne, akkor te is tudsz úgy segíteni, mint ő. (U. ott, 321. lap.)”
(Bilkei, i. m. 82-83. old.)
Szent István király közvetlenül halála előtt a Boldogságos Szűznek ajánlotta fel hazánkat. Később ezt más királyaink is megtették, de ő volt ebben az első. Szűz Mária segítségül hívása nélkül pedig aligha lehettek volna győzelmek a krisztusi hit ellenségeivel szemben szerte Európában. Az 1571-ben Lepantónál, 1683-ban Bécsnél, 1686-ban Budánál és 1716-ban Péterváradnál a török sereg felett vívott győzelem a Boldogságos Szűz közbenjárása nélkül elképzelhetetlen lett volna.
Milyen szép is lenne, ha minden magyar felismerné végre, hogy a Magyarok Nagyasszonya minden bajba jutott magyart megsegít, de csak akkor, ha ő ezt kéri vagy nevében ezt kérik. Ligouri Szent Alfonz szerint a Boldogságos Szűz irántunk való szeretete nem ismer határokat. A legbűnösebb embert is képes felemelni. De ezt, ismétlendő, kérni kell Őtőle.
A kontinensünket fenyegető végveszély ugyanaz ma is, mint volt Luther korában. A török félholdja ismét felkelőfélben. Ennek megakadályozása a tét. De ezt csak hittel lehet, éspedig egyedül Krisztus hitével, az általa alapított katolikus Anyaszentegyház tanításainak maradéktalan képviseletével.
Mindez természetesen, hangsúlyozandó, nem azt jelenti, hogy a katolikus magyar fonjon korbácsot a protestáns magyar testvér ellen. A tévedést gyűlöljük, a tévelygőt szeretjük. Ez mindenkori alapelv. Mi, katolikusok, nem ítéljük el protestánst testvéreink személyét, de megöröklött tévedéseiket viszont igen.
Tudatosítanunk kell, hogy mivel a létünket fenyegető veszedelmekben egy a sorsunk protestáns testvéreinkkel, amiben csak lehetséges, együtt kell működnie mindkét félnek – a katolikusnak a protestánssal és fordítva (anélkül, hogy ettől a meglévő, valóban antagonisztikus teológiai különbségek megszűnnének a két fél között). A mai létharcban ugyanis egy becsületes protestánsnak is nemet kell mondania mindenekelőtt a migrációra, a lombikbébi-programra, a gender mainstreaming-elméletre.
Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk, magyarokért, a mi hazánkért és kontinensünkért, azért, hogy Általad minden kegyelem kútforrásánál, a Te Fiadnál, Jézus Krisztusnál találjunk igazi békét és megnyugvást. Ámen.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info