Az oly sokak által mindmáig idealizált Amerika magyarságképének torzulásairól vaskos köteteket lehetne megtölteni. Mintha nemcsak az átlagos amerikai állampolgárnak, hanem a kontinens vezetőinek sem lenne objektív képük hazánkról.

Ez sem mai keletű jelenség, persze. Shvoy Lajos (1879-1968) székesfehérvári megyéspüspök 1937-ben látogatást tett az USA-ban. Erről szóló útinaplójában egy egyetemi könyvtárban szerzett tapasztalatairól így írt:

„Még Corvinákat is előhoztak a hatalmas könyvtárban. Ellenben fölháborodtunk, hogy a könyvtár magyar részében egy szál Apponyi könyv mellett a cseh írók és Scotus Viatorok hazug könyvei terpeszkedtek.”

(Amerikai levelek. 1937. március 29-augusztus 12. Székesfehérvár, 1938. Vörösmarty Nyomda. 35. old.)

Scotus Viator – valódi nevén Robert William Seton Watson (1879-1951) – brit publicista fáradtságot nem ismerve írta cikkeit, könyveit, melyekben azt terjesztette, hogy Magyarországon elnyomják a nemzetiségeket. És a valóság? A magyar nemzetiségpolitika és kisebbségvédelem szakértői közül Olay Ferenc írja (A magyar művelődés kálváriája az elszakított területeken 1918-1928):

„Az 1913-1914. iskolai évben Magyarország 16 929 elemi iskolája közül 3321 nem magyar tanítási nyelvvel működött, amelyek közül 2048 részesült államsegélyben, éspedig 1480 román, 182 német, 307 tót, 31 szerb, 40 rutén, 3 vend és 2 cseh iskola. Ezeknél az iskoláknál az államsegély 1914-ben 2 615 000 aranykoronát (3 029 570 pengő) tett ki. Középiskolai tanulóink 82,6 %-a volt magyar anyanyelvű, mégis 16 nem magyar anyanyelvű (6 román, 1 szerb, 9 német) középiskola működhetett.”

Voltak tehát a tények és voltak – ők. A Scotus Viatorok. Műveik ott voltak valamennyi külföldi, pláne amerikai egyetemi könyvtárban. Sőt többnyire csak ilyenekből tájékozódtak a professzorok és hallgatóik. Shvoy püspök megdöbbenve tapasztalta, mennyire kiterjedt az USA-ban a magyarellenes propaganda. New Yorkban járva az alábbiakat vetette papírra:

„Itt sétáltam a hetvenkettedik utcán az egyik este. Meg akartam nézni a közelünkben folyó East Rivert, a Keleti folyót. Két blokkra tőlünk egy kirakatot találok, fölötte ez az írás: „Tatra traveling buireau”, azaz Tátra utazási iroda. Kíváncsian nézem, mit keres itt a mi kedves, elrabolt Tátránk Amerikában? Cseh utazási iroda a gyatra kis bolt. Kirakatában Pozsony nagy plakátja a királyi várral, hol Szent Erzsébet született és nevelkedett. A székesegyházat, mely a vár alatt fekszik, de amelynek tornyát a megaranyozott szent korona díszíti, eltüntette a cseh ravaszság, helyette a Ferencrendiek templomának tornyát tettre a vár mellé. Ismertető füzetekkel tele a kirakat. „Gold Prague the gem of Europe” – „Arany Prága Európa drágagyöngye” az egyik füzet. „Cehoslovakia the flowergarden of Europe” – „Csehszlovákia – ez a politikai szörnyszülött – Európa virágoskertje” a másik. Ilyen és ehhez hasonló reklámfüzetekkel van tele a kirakat. A ravasz és élelmes, de hazug cseh propaganda! Tele van vele egész Amerika. Milyen szerény ezzel szemben a magyar propaganda, alig lehet rátalálni.”

(U. ott, 167-168. old.)

Szintén New York-i útjáról jegyezte fel:

„Ahány egyetemet megnéztünk, fölkerestük a könyvtárat s kerestük természetesen a magyar részt. „Hungary” jelzés alatt mindenféle cseh szerzőtől, Scotus Viator és társaitól írt rágalmazó iratokat találtunk. Magyar szerzőtől alig valamit. Ilyen forrásmunkák mellett elképzelhető a tudományos felfogás Magyarországról Amerikában. A cseh kormány két kézzel rakta a kakukktojásokat s ugyancsak elintézte a magyar ügyet az amerikai egyetemeken.”
És itt most bevezetnek egy könyvtárba, ahol Lelkes László, a könyvtárnak nevéhez méltó vezetője, bemutat egy ötezer kötetes angol nyelvű magyar vonatkozású könyvtárat, melyben százötven kötet a XVI. és a XVII. századból való. A könyvek mellett tízezer angol nyelvű újságcikk is összegyűjtve áll itt, mely a legrégibb időtől kezdve jelent meg Magyarországról. Ez a könyvtár jórészt néhai Feleky Károly New York-i magyar színigazgatónak gyűjteményéből került ide – magyarázza Lelkes László – s kivétel nélkül tartalmazza a középkortól a legújabb időkig angol nyelven megjelent összes magyar könyveket és az angol, nyelven Magyarországot bármely vonatkozásban érintő vagy ismertető munkákat és újságcikkeket. Csak Jókai hatvannyolc kötettel szerepel fordításban. Évek óta éreztük – mondja Lelkes László –, hogy az alattomos cseh propagandával szemben tenni kell valamit, de sürgetésünk, kérésünk süket fülekre talált. Hóman Bálint miniszter azonnal megértette a kérdés jelentőségét és lehetővé tette ennek a könyvtárnak megalakítását. Hogy mit jelent ez a könyvtár, mutatja, hogy már eddig a Columbia egyetemen, a Harvard és a Princeton-i egyetemeken gondoskodtunk megfelelő kapcsolatról és komoly magyar anyagról.

Amerikai utam utolsó délutánján így találkoztam boldog örömmel New Yorkban Hóman Bálinttal, a magyar tudóssal, aki nemcsak Fehérvárt képviseli a parlamentben, hanem íme a magyar történelmi igazságot is képviseli Amerika földjén. Mert van érzéke és lelke a magyar kultúra iránt. Ez a találkozás vigasztaló derűs sugár volt amerikai utunkon.”

(U. ott, 190-191. old.)

S végül, de nem utolsósorban, ha már Amerika egyetemeiről szó esett: nem híres, hanem hírhedt volt hallgatósága, sőt általában az amerikai ifjúság már akkor is:

„Ma Amerikának legnagyobb problémája az ifjúság. Fiatalsága nagyobbik fele teljesen vallási és erkölcsi nevelés nélkül nő fel. Hisz a jóval nagyobb rész, körülbelül hatvan százalék megkereszteletlen, modern pogány. Fölényesen cinikus, önmagát mindentől és mindenkitől függetlenítő, teljesen saját érdekét, kényelmét, élvezetét kereső, erőszakos, követelő a mai amerikai ifjúság, melynek veszedelmes szellemétől a lelkipásztorok mindenképpen óvni igyekeznek saját ifjúságukat. De keserűen panaszkodnak, hogy szinte tehetetlenek vele szemben. Az erkölcstelenség néhol egészen ijesztő méreteket ölt.”

(U. ott, 66-67. old.)

Persze legyünk igazságosak: nemcsak Magyarországgal voltak vagy vannak így az óceánon túl. Amikor Wass Albert a hatvanas években amerikai egyetemi, főiskolai tanárokkal beszélt, kiderült számára, hogy Európa többi nemzeteit sem ismerik sokkal jobban. Vagy csak nagyon kevesen – tisztelet tehát a kivételeknek.

Mégis mindannyiszor majmoljuk Amerikát. Pedig a majmolás idegen magyar habitusunktól. Tudjuk mindenesetre, kik erőltetik annyira, és főleg – miért.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info