Ha Rostand élne, aligha Figarót, hanem Margitkát tűzné tollára. Igen, Margitkát, aki szinte minden nagyon „keresztény” és nagyon „nemzeti” rendezvényen ott volt. Sohasem hívták, mégis mindig megjelent. Felszólalni vagy pláne előadni sem kérték soha, mégis mindig hallatta hangját.

Ahol csak tiszteletét tette, egyből kiderült, hány óra. „Ez KGB-s, az szekus, emez moszados, amaz meg három per kettes vagy három per hármas, s mindezek tetejébe még szabadkőműves is. Sőt zsidó.” Ha vitás esetekben gyorsan kellett dönteni, nem teketóriázott. „Levesbe lóg az orra, nem látja?” – emelte fel ilyenkor alapjáraton sem éppen cérnavékony hangját. Ha beült egy előadásra, a hátsó sorban foglalt helyet, de tíz perc múlva már az első sorban hallani lehetett hangját: „Mit akar az előadó, amikor ő is zsidó?”

Természetesen a testvért is lezsidózta, igaz, a háta mögött, aki, amennyire csak lehetett, igyekezett kikerülni, ám így is megesett, hogy a piacon – hol máshol? – belé botlott. „Azok a nyüves Jordán-mellékiek még a vizünket sem kímélik. Bizony nem jók már a flakonos ásványvizek sem. Sőt a vízszűrőket is hamisítják!” – hallotta máskor már előre, s ilyenkor sikerült is másfelé vennie az irányt.

Egy hidrológus megpróbálta kijózanítani vízügyi téren, de mindhiába. Ő is megkapta tőle a címkéket. „Csak ezektől a tetvektől szabaduljunk meg már végre!” – csapott az asztalra. Máskor ugyanezt harsogva nekiesett a szomszédja vízszűrőjének és széttörte. Kártérítésről azonban hallani sem akart. „Mit? Fizetni? Ezért? Maga megőrült!” – ordította, miközben mindent mütyürt elnyelő válltáskája szétnyílt s kihullottak belőle sajtcédulái, melyeken számon tartotta, ki a zsidó.

Gyorsan összeszedte őket, majd szomszédjára vágta az ajtót. Kilépve az utcára árgus szemekkel pásztázta a járókelőket, kiket lehetne még két vállra fektetnie. Mert ő valaki. Valaki, aki tudja a csíziót. Meg nem értett igazságos Mátyás.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info